„6 hét után először ültem buszra, furcsa volt, hogy egyáltalán vannak emberek”

Ezzel a mérsékelten tudományos felütéssel kezdődött a CEU Határtalan tudás nevű előadás-sorozatának és kerekasztal-beszélgetésének legutóbbi, Megállítható-e a koronavírus? című epizódja. Laszlovszky József régész professzor végül megküzdött a Microsoft Teams rendszerrel, miközben a moderátor felvezette az online minikonferenciát, de a percekig tartó próbálkozása, hogy megtudja, hallják-e, ha nem is szándékos, de stílusos metafora lett. A beszélgetés ugyanis végső soron arról szólt, meghallják-e a politikusok (és mellesleg mi, egyszerű emberek) a tudomány szavát, egyáltalán, van-e most a tudománynak saját szava, és ha igen, mit kezd vele.

Bocsánatos bűn, de a címben feltett kérdés egyébként pont nem derült ki: nem arról beszéltek, megállítható-e a koronavírus, inkább arról, hogy ha már így alakult, mit kezdjük vele, és hogyan jöhetünk ki belőle úgy, hogy mégis pozitív legyen a mérleg.

Két szempontból is szerencsés a járvány, vagy legalábbis öröm az ürömben – mondta Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, aki szerint

Annyira leromboltuk ugyanis a természetet magunk körül, hogy az már ilyen szintű veszélyekkel jár, mint a bármikor az emberiségre támadó világjárványok. Erre egyébként már rég figyelmeztettek a kutatók, csak – és nagyjából ez volt az egész előadás tanulsága – senki nem tett semmit. Pedig négyhavonta jelenik meg egy-egy új járvány a civilizációnkban, és ezeknek harmad az állatoktól érkezik, méghozzá a vadkereskedelem és a környezet pusztítása miatt. Maga a koronavírus tehát az utolsó figyelmeztetés – ez az egyik jó hír. A kutató szerint egyébként „ebbe még nem rokkan bele a civilizáció, ki fogunk mászni belőle, és talán elég nagy vészharang ez, hogy megtudjuk: változtatni kell, akkor is, ha az áldozatok, a váltások irreálisan nagynak tűnnek”.

„Ha láthatatlan a betegség, egy kicsit mindenki ellenséggé válik” (fotó: Neményi Márton)

Még így is jobb, mint a pestis

A másik jó hír, hogy a környezetszennyezés hatalmasat csökkent, sokkal nagyobbat, mint azt bárki gondolta volna. „Hat százalékos éves csökkenést számolnak az éves energiafogyasztásunkban. Ekkora visszaesés az olajválság alatt sem volt.” Ami a széndioxid-kibocsájtást illeti, sem a második világháború, sem a 2009-es válság sem hozott ekkora csökkenést. Egy-két hónapja ráadásul még kis növekedést is jósoltak, nem hogy bármilyen visszaesést. Nyilván keserves árat fizetünk mindezért, a kérdés azonban az, hogy a megújuló energiaforrásokra épülő ipar lesz-e ennek a helyzetnek a nyertese. Ürge-Vorsatz szerint úgy néz ki, igen.

A környezet fellélegzése ugyanis „mellékhatás”, de azért jó emlékeztető, hogy milyen kis (a vírus miatti válsághoz képest elenyésző) ráfordítással megoldhatnánk a klímaválságot az egész világon. Az államok ugyanis a GDP-jük legalább 5, de akár 28 százalékát is rákölthetik majd a gazdaság életben tartására, míg a klímaválságot már az is megoldaná (megoldotta volna), ha az országok a GDP-jük 2,5 százalékát erre fordították volna.

Már csak azért is biztos, hogy kimászik az emberiség ebből is, mert ennél sokkal durvább járványokat is túléltünk (még ha jóval nagyobb halálozási aránnyal is), méghozzá internet, mikroszkóp és Operatív Törzs nélkül. A pestisnek például hat-hét év kellett, mire végigsöpört Európán, nem csak azért, mert annyival makacsabb volt, hanem mert eleve lassabban terjedt: míg ma repülővel jut el az egyik kontinensről a másikra pár óra alatt, addig korábban azon múlt, merre poroszkálnak lovaikon a fertőzöttek – emlékeztetett Kertész János fizikus, hálózatkutató.

Ezzel együtt is majdnem ugyanazok a járványügyi protokollok és válaszlépések éltek a középkorban is, mint amiket ma hangsúlyoznak, csak éppen nem szociális távolságtartásnak és kijárási korlátozásnak hívták. „A karantén intézménye nem modern, orvostudomány által kierőszakolt dolog volt, hanem évszázados intézmény, amit akkor is alkalmaztak, amikor fogalmuk sem volt, milyen kórokozóval állnak szemben – mondta Laszlovszky József régész. Minden azon múlt, a helyi döntéshozók képesek voltak-e a tudósokra hallgatni és átszervezni az életet úgy, hogy nehéz legyen, de mégis a kisebbik rossz irányába viszi a helyzetet.”

„Eddig nagyon fegyelmezettek voltunk távolságtartás-ügyben” (fotó: Neményi Márton)

A koronavírus persze nem pestis, szerencsére jóval enyhébb annál, van azonban egy tulajdonsága, amely alattomosabbá teszi a fekete halálnál is: nem látjuk. „Külön nehézség, hogy a mai betegségek már ilyenek” – mondta Pléh Csaba nyelvész, pszichológus. „Én olyan öreg vagyok, hogy még pont láttam, amint kiirtottuk az utolsó látható betegséget: a himlőt. Az bizony csúnyán látszott az emberen, hogy himlős. Ez a mostani viszont addig nem látható, amíg valaki rosszul nem lesz tőle.”

Az egész történelem egy nagy #maradjotthon

Az, hogy nem látjuk, ki fertőzött, már csak azért is baj, mert nagyon rossz felé tereli az emberek hozzáállását a többiekhez. „Rossz irányba megyünk tőle, ahogy megjelenik, jön a bűnbakkeresés is” – mondta Laszlovszky József. „Ha valaki fegyverrel jön szembe, vagy látható betegsége van, tudom, hogy nekem konkrétan vele van problémám.” Ha láthatatlan a betegség, egy kicsit mindenki ellenséggé válik. „A belső feszültségek felerősödnek, és más embercsoportokat találunk meg, akikről azt gondoljuk, miattuk rossz a helyzet. Nagyon rossz kezelése ez a válságnak.” Erről külön nem volt szó, de egyértelmű, hogy Magyarországon erre rímelt az iráni diákok kálváriája és kiutasítása; az, hogy „ők hozták be” a betegséget és a hatóságok ezért „hazazavarták” őket, még a kormány bevándorlóellenes retorikájába is illett.

Ha nem hibáztatunk senkit, akkor is megváltozott minden: bezárkóztunk, gyanakvóbbak lettünk. „Hat hetes karantén után tegnap ültem először buszra – mesélte Pléh Csaba.

„Újra vissza kell szereznünk a bizalmat abban, hogy az ember nem veszélyforrás. Minden emlősnél társasabb lények vagyunk, most meg azon múlik a védekezésünk, hogy kerüljük-e a társakat. Nehéz lesz visszaszereznünk a bizalmat egymásban, de vissza fogjuk szerezni.”

„Ilyen különleges helyzet, amikor felnőttkorban szerelmesek leszünk” (fotó: Neményi Márton)

A változás az élet része – ez a rettenetes közhely szerencsére nem hangzott el, de Pléh Csaba azért kifejtette. „A neurobiológusok, pszichológusok az utóbbi két évtizedben igazolták: a felnőttkori, érett idegrendszer is képes teljesen új dolgokat megtanulni különleges helyzetekben. Ilyen különleges helyzet, amikor felnőttkorban szerelmesek leszünk: megváltozik a hormontermelés, a neurális kapcsolatrendszer. Vagy ilyen a saját magunk kezdeményezte hirtelen környezetváltozás (új iskola, költözés); ilyenkor újra gyermekien működik az idegrendszerünk. Nem tudjuk, hogy a stressztényezők, vagy a helyzet újdonsága játszik-e erősebben szerepet, a lényeg, hogy idős korban is képesek vagyunk alkalmazkodni.” Az ráadásul csak az elmúlt 100-150 évben számít különleges helyzetnek, hogy egész nap otthon vagyunk: akkoriban, az ipari forradalom és az urbanizáció előtt még szorosabban összefonódott a munka és a család, nem volt abban semmi, hogy ugyanazok az arcok vették körül az embert egész életben. „Sőt, az emberiség nagy részének még ma sem furcsa ez, csak a városiasodott közegben van nagy jelentősége a nem tervezett kapcsolatteremtésnek, például párválasztáskor, vagy a munkahelyen.”

Politika, tudomány: 0-1

Ürge-Vorsatz Diána szerint soha vissza nem térő lehetőség kihasználni, hogy az emberiség most hajlandó változtatni. „A magatartáskutatók tudják: csak akkor vagyunk hajlandóak a változtatásra, amikor sokkhatáson megy át az életünk, mint egy házasság vagy egy költözés. Ez most ilyen sokkhatás, ha nem is egyéni, hanem kollektív. Pont most lehetne előidézni azokat a magatartásbeli változásokat, amelyeket a járvány nélkül rettenetesen nehéz lenne; itt a nagy lehetőség a szakpolitika előtt. Máris nagyon sok utcát megnyitottak a gyalogosok, a biciklisták előtt a városok, lezárták őket az autósok előtt, odaadták az éttermeknek, hogy teraszokat nyithassanak és így tovább.”

 Pléh Csaba egyetért. „Nem arról van szó, hogy elbutultunk, hanem arról, hogy stresszhelyzetben szelektívebben gondolkodunk. A megfelelő kommunikációval, határozott, egyértelmű üzenetekkel meg lehet értetni, hogy itt, most új megoldásokat kell találni, nem szabad visszatérni a régiekhez. A digitális oktatást is megoldották valahogy: a családok, a pedagógusok, és így-úgy, de az iskolák is. Az iskolák ráadásul a járvány alatt decentralizáltabban működnek, mint ahogy azt a központi oktatási rendszer elképzeli. Nagy baj lenne, ha ebből nem tanulna a központ. Nem azt mondom, hogy a szemtől-szemben oktatásnak nincs nagy szerepe, mert van, de a házi feladat és a számon kérés intézménye előtt egészen új lehetőségek állnak. Nem szabad visszatérni a régi rendszerhez.”

„5-6 megálló kellett, hogy megszokjam” (fotó: Neményi Márton)

Ez persze kétélű fegyver. A változtatásnak ugyanis felülről kell jönnie, de onnan csak akkor jön, ha a politikusok – akik négyéves ciklusokban és választásokban gondolkodnak – érzik, hogy ezt várjuk tőlük. „Ahhoz, hogy újraválasztassák magukat, attól sem riadnak vissza, hogy hamis színben tüntessenek fel dolgokat, mint például a klímamozgalmat – mondta erről Kertész János.

Az is kiderült, hogy minden híresztelés ellenére jól vizsgázott a nép, legalábbis Pléh Csaba szerint. „Mi, magyarok általában magunkat szabályfelrúgó, fegyelmezetlen népként tartjuk számon, de eddig nagyon fegyelmezettek voltunk távolságtartás-ügyben. Kíváncsi vagyok, az enyhítéskor is betartjuk-e az új szabályokat. Eddig meghökkentő volt a reakció. Pozitívan.”

nlc.karantén

• Dermesztő látvány a halott bulinegyed – fotók
• A kérdés: betartják-e a fővárosiak a kötelező maszkviselést? A választ nagyképes riportban mutatjuk
• Kedves Operatív Törzs, bocs, de túl jó idő van ahhoz, hogy otthon maradjunk, üdv: a budapestiek