Otthon

Óriási zűrzavart okozott a lakáspiacon a koronavírus

Szakértők szerint a keresleti oldal és a kínálati eltérő utakon jár a lakáspiacon a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése óta.

A járvány intenzitásával párhuzamosan mozog a lakásadásvételek alakulása a piacon.

A tavaszi jelentős visszaesések után a magánszemélyek az elmúlt hetekben is 10-20 százalékkal kevesebb eladó lakást és házat hirdettek meg eladásra, mint egy évvel korábban. A hagyományok szerint szeptemberben rendszeresen megugró eladási kedv most hiányzik a piacról.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: „Tapasztalataink szerint az eladó lakóingatlanokra érkező érdeklődések és a tulajdonosok által feladott lakóingatlan-hirdetések száma szorosan együtt mozog az adásvételekkel. Ezek alapján pedig elmondható, hogy a lakáspiac még nem heverte ki a koronavírus tüneteit, amit leginkább az augusztusi és szeptemberi alacsonyabb forgalom tükröz. A járvány második hullámának intenzív erősödése főleg a budapesti adásvételekre lehet hatással, a kisebb forgalom pedig a lakásárakat is mérsékelheti.”

Lakáspiac és a koronavírus

Teljesen felbolygatta a koronavírus a lakáspiacot (Fotó: Getty)

Ez a visszafogottabb kereslet több tényezővel magyarázható. Egyrészt a hitelképes háztartások egy része a járványhoz köthető bizonytalanság miatt államilag támogatott konstrukcióra váltott vagy elhalasztotta a lakásvásárlást és a hitelfelvételt, a bankok pedig szigorítottak a feltételeiken. Vannak bankok, amelyek a legveszélyeztetettebb ágazatokban (például turizmus, vendéglátás, építőipar) dolgozókat még szigorúbban vizsgálják, és olyan adóstárs bevonását írják elő, akinek nem ilyen szektorból származik a jövedelme. Akad olyan bank is, amely a hitelt kérő egyéni vállalkozóktól bekéri a mostani és a jövőre vonatkozó megrendeléseit, szerződéseket a hitelvizsgálat során – derült ki a felmérésből.

Olvass még többet a lakáspiacról az nlc.-n:

(Nyitó kép: getty)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top