Sztárok

Gesztesi Károly Isten miatt nem iszik többet

Megtért, és az Istenbe vetett hite miatt nem nyúl többet a pohárhoz, és nem hetyeg ledér nőkkel Gesztesi Károly – írja a Story magazin. A színész nyílt levélben közölte: a rozét letette, és Istenhez fordul.

A lap úgy tudja, Gesztesi Károly és Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének lelkésze leült négyszemközt beszélni, hogy pontosan miről, azt nem tudni, mégis teljesen más emberként távozott tőle a színész. Néhány nappal később pedig Sándor felolvasta Gesztesi Károly neki írt nyílt levelét az istentiszteleten.

“Kedves Sándor! A Pajor Tamás koncert után megtiszteltél, és elhívtál egy magánbeszélgetésre. Rozézgatásaim miatt. Én rendkívül makacs, magamnak való tulok vagyok, de most, 2016 februárjában egy embernek hajlok meg a szavára. Az a tied, mert érzem, és én meg szkeptikus vagyok. Tehát érzem és tudom, hogy Isten szól általad. Tehát a rozét letettem. Nagyon köszönöm, hogy foglalkoztál az életemmel! Remélem, hogy a színpadon és az életben visszaadhatom, hogy mentőövet dobtál. Örökké ölellek, Gesztesi Károly színész”
 
Gesztesi Károly Isten miatt nem iszik többet

A magazin a lelkészt is felkereste, aki elmesélte találkozásuk történetét, és beszélgetésük velős lényegét. Mint mondja, Gesztesi Károllyal mély beszélgetést folytatott kicsapongó életéről, ami igazán megérintette a művészt.

Gesztesi Károly Isten miatt nem iszik többet

“Bátorítottam, képes rá, hogy új életet kezdjen, ő pedig nyitott volt a hitre, a reményre a szeretetre. A búcsúzkodás közben imádkoztam Károlyért. Azt kértem, Isten kegyelme költözzön belé, mert az segít neki bölcs és helyes döntést hozni. Később elárulta, az ima végén nem csak lelki békéjére talált rá, ennél sokkal többet kapott” – mesélte a lelkész.

Úgy tűnik tehát, most megtalálta az utat Gesztesi Károly, aki boldog fiatalabb párja mellett, és rendszeresen jár a Hit Gyülekezetének istentiszteire, és mint ígérte, a rozét is leteszi.

 

Gesztesi Károly Isten miatt nem iszik többet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top