Aktuális

“Most végre jó lenne eljutni a Vidámparkba”

Hiába tizenkét éves Patrik, nem járhat egyedül iskolába, gyengénlátóként veszélyes lenne. A hullámvasútra bezzeg nagyon is felülne!

Nándor Patrik, a tizenkét éves gyengénlátó fiú mindkét keresztnevére hallgat. Azt mondja, neki mindegy, így vagy úgy szólítják: kinek melyik tetszik. Ötgyermekes családban nevelkedik, és ha erről beszél, általában elmeséli, milyen érdekes sorrendben születtek: felváltva lányok és fiúk. Őérte rendszeresen jönnek a szülei, féltenék elengedni egyedül, de autó híján vonattal járják meg a fővárosi iskola és a lakásuk közötti távot. Pedig Nándor Patrik azt mondja, menne neki egyedül is, merthogy „amerre egyszer járok, megjegyzem. Egy élő GPS vagyok!”. A fiú még nem volt soha vidámparkban. Egyszer már majdnem, de beteg lett… talán most sikerül összehozni egy délutánt. 

ŐK JELENTKEZTEK A KÍVÁNSÁG TELJESÍTÉSÉRE:

„Most végre jó lenne eljutni a Vidámparkba”Bodnár Judit

„Patrik kívánsága nagyon jó. Egy vidámparki élmény felejthetetlen, és nagy örömömre szolgálna, ha kívánsága általunk válna valóra. Terv: késő délelőtt érkezni, majd megnézni, hova is menjünk, mit próbáljunk ki. Dél körül ebéd, majd sok-sok szórakozás egész késő délután/kora estig.”


Te is segítenél Patriknak? Tudnád teljesíteni a kívánságát? Jelentkezz! Küldd el neved, telefonszámod és a választott gyermek nevét a 33kivansag@nlcafe.hu címre!

Ezzel vállalod, hogy amennyiben a Nők Lapja Café olvasói arra szavaznak, te légy a „jó tündér”, teljesíted a kívánságot.
A részvételi szabályzatot ITT találod.

 

Vissza a többi kívánsághoz!


Patrik kívánságának közvetítésében és további gyermeksorsok jobbra fordulásában segít:

Kovács Csongor Alapítvány a Gyengénlátó Gyermekekért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top