Aktuális

Segítőkre talált az otthontalan kisfiú

A kilencéves Benjámin egy fővárosi családos otthonban lakik. Szüleinek a mindennapi betevő előteremtése sem könnyű, így a kisfiú a 33 kívánság segítségét kérte ahhoz, hogy végre ő is kipróbálhassa a gokartozást.

„Radics Benjámin vagyok, harmadik osztályos tanuló. Egy családos szállón lakunk anyukámmal és a testvéremmel. Az iskolában a többi gyerek már mind volt gokartozni, de én nem tudtam velük elmenni. Most ez a kérésem… Szeretném, ha lenne fénykép rólunk, amit megmutathatok majd mindenkinek, hogy én itt is voltam!”

Így írt nekünk Radics Benjámin, amikor a 33 kívánság programban olyan gyerekeket kerestünk, akik helyzetük miatt nem juthatnak el olyan helyekre, ahová jobb lehetőségek közt élő kortársaik.
Benit és testvérét, Cintiát egy fővárosi otthonban látogattuk meg, szüleikkel átmeneti elhelyezést kaptak itt, de sajnos innen is tovább kell állniuk. Albérletben éltek korábban, de az édesapa munkahelye megszűnt, azóta csak alkalmi megbízásokat talál. Most egyetlen szobában laknak négyen. Kicsit szűkös, de ennek is örülni kell – mondják.

Szerettünk volna szerezni egy jó napot a kisfiúnak, ezért olvasóink segítségét kértük.
Tóth-Dalmadi Zsófia és Tóth Gábor jelentkezett „33-as angyalnak”: „Fiatal, budapesti házaspár vagyunk. Szeretünk utazni, új dolgokat megismerni. Férjem kiválóan gokartozik, amatőr versenyen is indult már. Szeretnénk Benjámin számára ezt a fantasztikus élményt biztosítani. Természetesen én egész nap fényképeznék, hogy az élményre mindig emlékezhessen.”

Pluszajándék volt, hogy a kisfiút testvére is elkísérhette, sőt amikor a G1 Kart Center munkatársai meghallották, hogy a Nők Lapja Café kis támogatottjai érkeznek, felajánlották, hogy ingyenesen használhatják a pályát. Benji bizonytalanul indult az autóval, de aztán egyre vagányabb lett. Utána kifulladva hadarta: „Nem féltem egyáltalán! Az elején még nekimentem mindennek, de a vége felé már jól ment nagyon! Kicsit túl is mentem a célon…”
A kisfiú azt mondja, szeretne egyszer egy ilyen autót otthonra is. Mindig nézi a Forma–1-et, kedvenc versenyzője… ki is? „Akinek az a piros a kocsija” – mondja Beni, és közösen fejtjük meg, hogy Schumacherre gondol. „Sokat gyakorol, edz, ráadásul nagyobb is, tapasztaltabb is nálam” – fejti ki, mi a bajnok titka. Saját jövője miatt sem aggódik: „Hibátlan ötössel mentem át negyedikbe. Még autóversenyző is lehetek!”

Nézzétek meg, hogyan sikerült a kisfiú nagy napja!

További fotókért kattints a képre!
További fotókért kattints a képre!

Itt pedig elolvashatjátok azt is, milyen álmok teljesítésére készülünk még – közösen az NLCafé olvasóival.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top