Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2019. november 1. 11:3479951.

  2. 2019. november 1. 08:1179950.

    Jó reggelt Mindenkinek!


     


    Amikor felébredtem és kinéztem az ablakon m ég sütött a nap. Most meg már borongós felhős komor idő lett. De legalább nem esik. Örülök hogy szép időben voltunk szeretteink nyughelyén még ha ez pár nappal korábban is történt mint ahogy a naptárban meg van írva. De szerintem ez nem változtat semmin , főleg ha olyan messze nyugszanak hozzátartozóink. Majd itthon is gyújtunk gyertyát ha haza jöttünk, de most hamarosan indulunk a lányomékhoz mert van egy kis segíteni való a lakásban. tegnap sütöttem almás pitét így azt is viszek nekik , meg egy kis rántott karfiolt ebédre.


    Mindenkire szeretettel gondoltam, és a topikos barátnőkre barátokra is akik már fentről figyelnek ránk.

  3. 2019. november 1. 06:2479949.

    Szervusztok


    Ma szep idonk lesz,kisse huvos van 2 fok,fontos,hogy nem esik az eso.


    D.u.a fiamekkal megyek a temetobe,enmar nehezen viszem fel a dombra az 5 cserep viragot.


    Gondolom mindenkinek szomoru ez a nap,probaljuk tulelni.

  4. 2019. október 31. 08:4779948.

    Köszi Marcsi kinyomtattam meg beregisztráltam mindenhol hogy kapjak értesítést.

    előzmény:
    totyogoka (79944)
    2019-10-30  13:12
  5. 2019. október 31. 08:4179947.

    Sziasztok hoztam nektek egy igazán szép magyarázatot a Jézuskára,akinek még van  rá szüksége.


    Anya, te vagy a Jézuska? "


    „Kedvesem!


    Nagyon jó kérdést tettél fel, és tudom, hogy már egy ideje gondolkozol rajta. Szeretnék jól válaszolni neked, de nem is olyan könnyű.



    A válasz az, hogy nem, nem én vagyok a Jézuska.


    Az ajándékokat én hozom, ez igaz. Én figyelek rád hónapokon át, hogy tudjam, mi okozna neked igazán örömöt. Én választom ki, és én is csomagolom be őket, pont úgy, ahogy az én anyukám is tette, amikor még kislány voltam, és ahogy az ő anyukája is annak idején. (És igen, Apa is segít benne.)


    Elképzelem, ahogy majd te is megteszed ezt a te gyerekeidért, és tudom, hogy mekkora öröm lesz látnod az arcukat, amilyen izgalommal bontják ki az ajándékaikat, és jobban ragyognak, mint a karácsonyfa.


    De te sem leszel ettől Jézuska.


    A Jézuska hatalmasabb, mint bármelyik személy, és jóval régebb óta végzi a dolgát, mint amióta mi élünk. Amit ilyenkor tesz, az egyszerű, de nagyon fontos. Megtanítja a gyerekeket arra, hogy hogyan higgyenek valamiben, amit nem látnak a saját szemükkel, vagy nem tudnak megérinteni.


    Ez egy nagy feladat, és nagyon fontos feladat. Az életed során mindig szükséged lesz arra, hogy hinni tudj: magadban, a barátaidban, a tehetségedben, a családodban. Szükséged lesz arra is, hogy hinni tudj olyasmiben, amit nem tudsz megmérni, nem tudod a kezedbe fogni, vagy bizonyítani, hogy létezik. Ilyen például a szeretet, az a hatalmas erő, ami onnan legbelülről világítja be az életed, még a legsötétebb, leghidegebb pillanatokban is.


    A Jézuska egy tanító, és én a tanítványa vagyok. Igyekszem jól csinálni. Most már ismered a titkot is, hogy hogyan jut be a házakba láthatatlanul, hogy a fa alá tegye az ajándékokat: azok az emberek segítenek neki, akiknek a szívét örömmel töltötte meg.


    Az olyan emberek, akiknek tele van a szívük szeretettel és örömmel, mint Apa és én, segítünk a Jézuskának megtenni valamit, ami amúgy lehetetlen lenne, ha jobban belegondolsz.


    Úgyhogy nem, nem én vagyok a Jézuska. Jézuska a szeretet, a varázs, a remény, a hit és a boldogság. De az ő csapatában vagyok, és most már te is benne vagy. Segítesz?


    Szeretlek,
    Anya


  6. 2019. október 30. 23:5679946.

    Megírtam a folytatást. Elszállt. Álmos vagyok. Holnap ismét megírom. Lassan megy ezen a kis okoson az írás egy ujjal.


    Jóéjszakát........

    előzmény:
    rozsaanyu (79945)
    2019-10-30  23:06
  7. 2019. október 30. 23:0679945.

    Nem szándékozom senkit felébreszteni. Csendben írok.


    Jászberényben vagyok. Nem sok a hasznom, de amit tudok segítek Klárikámnak.


    Vak vezet világtalant. Ő menni nem nagyon tud, én meg cipelni, hajolni. Így ketten vagyunk eggyek. Kisegítjük egymást.

    előzmény:
    totyogoka (79944)
    2019-10-30  13:12
  8. 2019. október 30. 13:1279944.

    Igaz azt mondtam hogy folyt köv holnap. de most amíg kel a pizza tészta addig írok még pár lehetőséget.


    Ezek most azért lesznek mert akciósak. 


    1. A már előzőekben említett https://www.apollontravel.hu/. Őket érdemes az utazási szezon kezdetekor figyelni mert Ők akcióznak mindig. Így előfordulhat hogy olcsóbban sikerül hozzájutni egy úthoz főszezonban is . ( sokkal olcsóbban)  Csak figyelni kell a honlapjukat és akkor kint vannak az addig el nem kelt buszos és repülős utak is. Na ilyenkor kell egy gyors telefont és 1-2 napig félre teszik név szerint amíg be tudsz menni az irodába szerződést kötni. És mint írtam is itt vannak repülős utak is amiket leakcióznak, mi így még nem utaztunk velük, de a szomszédék igen és azt mondták hogy úgy az itthoni reptéren mint kint az adott helyszínen szuper szervezés volt.


    2.https://www.ibusz.hu/mediterran-tombola. Na ezzel se utaztunk még mi de számos ismerősöm utazott már így és azt mondja nagyon tuti. Ennek meg az a lényege , hogy kiválasztod az időpontot hogy mikor szeretnél utazni, befizeted az összeget ami jóval kevesebb mint ha előre foglalnál ( persze ezt is érdemes már márciusban foglalni) itt annyi a csavar benne hogy nem Te hanem Ők mondják meg hogy hova menj. Mert ahol maradt ki szabad apartman oda irányítanak.Fel vannak sorolva a települések és amit a gép dob oda utazol :) Érdekes mert az utazás előtt kb 2 héttel derül ki. Mi 2020.-ban lehet hogy ezt választjuk.


    Azt még tudni kell hogy akárhova is utazol érdemes BBP-t ( Baleset Betegség Poggyász) biztosítást mert a kis unios tb kártya ami ingyenes nem sok mindenre elég.Ezzel kb napi 4-500 ft-al kell számolni / fő . ( Mi mindig azt mondjuk legyen ez kidobott pénz ne kelljen használni soha. Most meg már olyan bankkártyánk van amibe éves biztosítás is van így nem kell külön megkötni.


    Majd ha aktuális  lesz akkor írok az önellátás praktikáiról is ha igényled . Görögországban nem érdemes szállodába befizetni mert annyi a jó taverna úton útfélen ahol finomakat lehet enni jó áron és ne m v agy kötve hogy időre menj vacsorázni reggelizni.


    Jó nézelődést. Puszi


     

    előzmény:
    precon (79943)
    2019-10-30  12:18
  9. 2019. október 30. 12:1879943.

    Szia Marcsi nagyon köszönöm a tippeket böngészni fogom és figyelem hátha lesz akció amire lecsaphatok.Mivel te sokat voltál és mész Görögbe ezért mertem tőled tippeket kérni.Nem akarok a vejem előtt szégyenbe maradni mivel rám bízták a szervezéstköszi nagyon

    előzmény:
    totyogoka (79942)
    2019-10-30  10:42
  10. 2019. október 30. 10:4279942.

    Ó Bakker!!!!!!!!!


    Jól akartam leírni , de kihagytam a 2. -nál a linket :) https://www.apollontravel.hu/

    előzmény:
    totyogoka (79941)
    2019-10-30  10:40
  11. 2019. október 30. 10:4079941.

    Sziasztok! Szép napot!


    Szia Valika! Na így már tudok pár tanácsot adni. Sajnos a főszezoni árak eléggé elszálltak illetve akkor nagyobb a tömeg mindenütt és ezt kihasználva nyilván minden a drágább kategóriába tartozik. 2-3 olyan utazási irodát ajánlok akik Görögországra vannak specializálódva és a legjobb Görög útjaik vannak és a buszaik is kényelmesek. Aztán vannak irodák ahol a repülős út is elfogaható áron van.


    Akkor menjünk sorba.


    Ha autóbusz akkor 1.https://www.grandtours.hu/nyaralas_europaban.html Kén yelmes buszok általában emeletesek, de az egyik leg megbízhatóbb iroda a legfiatalabb buszparkkal összeszokott sofőrök . ( hátrány : Nincs a buszon wc és gyüjtőjárat miatt Szegeden lehet hogy át kell cuccolni másik buszra) Az apartmanjaik szépek tiszták jól felszereltek. 2-3-4-5 ágyasok is vannak akár úgy is hogy két külön hálótérrel rendelkeznek. Ha Ők akkor én Tolót ajánlom ami igaz hogy kicsit messze van ( 1600 km) de nem túl nyüzsis mégis minden van és remek fakultatív kirándulásokra lehet befizetni kitűnő a kinti idegenvezető : Bihari Ági. Innen érdemes megnézni Athent, a Korintosi csatornát , Naphliont a volt fővárost , illetve hajóval nagy élmény Spetses- Hydra felfedezése, de onnan közel van Epidavros, Mükéné ,Delphy a jósda stb. Ha Grand toursz és Toló akkor a Stella apartman ami közvetlen tengerparti és közel van tulajdonképpen mindenhez . ( busszal menetidő kb 24 óra)


    2. Még mindig buszos  Nekik nagy előny a buszon a toalett. Igaz megállnak 3-4 óránként Ők is de ha mégis szükség van rá akkor van. Összeszokott régi és új sofőrök odafigyelés türelem jellemzi  Őket. Velük már szinte az összes uti célpontjukon voltunk. Itt így elsőre talán Platamont vagy Nei Porit ajánlanám de jó akár Parália is mert innen a Meteórákat az Olimposz hegyet, az ikonfestő műhelyet lehet megnézni és kihagyhatatlan a Skyathosi hajókirándulás Kostas kapitánnyal és a fergeteges bulijával amit a hajón rendeznek. innen lehet még elmenni Verginába - Edessába ahol sok vízesést lehet megnézni és lehet termálfürdőzni is.Itt konkrét apartmant nem tudok ajánlani mert mind jó. Ide rövidebb a menet idő mivel közelebb van 18 óra


    3. Jó kis utazási iroda csak buszos utakkal foglalkozik a  https://hellas.holidaylines.hu/. Nekik vannak a legkényelmesebb buszaik . Nem emeletesek nagy beülőtávolság az ülések között konektor minden ülés mellett ( lehet tölteni a kütyüket) Van wc (és használni is lehet ) Nekik nincs túl sok uti célpontjuk, de ahova van az szuper. Őket Korfura ajánlanám azonbelül Sidariban a Villa Mariposa Apartman az ami közvetlen tengerparti és jól felszerelt tágas szobák, közel van a sétáló utca és mégsem zajos. Fakultatív programnak a szigettúra és az esti shopping túra a fővárosban ami kihagyhatatlan. a szigeteken érdemes autót bérelni vagy motort mert azzal saját magatok tudjátok bejárni a környéket és több időt tudtok szánni a látni valókra.


     


    Holnap folyt köv :) 

    előzmény:
    precon (79940)
    2019-10-30  07:18
  12. 2019. október 30. 07:1879940.

    Marcsi irodával és jó lenne fakultatív  programok is lenének.Apartmanban önellátással ,persze repcsi is jöhet én mindig szerettem volna .Öten mennénk nincs különösebb kikötésük.Sajnos kikötés egy van június vége vagy   július vagy augusztus mert az unoka isije miatt .Sajna így már nem lesz kedvezményre nagyon lehetőség ha csak akkor nem ha jó előre lefoglaljuk.Előszezoni kedvezményről így lecsúszunk gondolom én.Azért így nekem is fel van adva a leckeSzóval az érdekelne hogy melyik irodát ajánlod és hol van a legtöbb program? Hol nézelődjek?

    előzmény:
    totyogoka (79935)
    2019-10-29  06:29
  13. 2019. október 30. 07:0679939.

    Ibolya azt tudomásul vette hogy nincs lába,csak nem hajlandó tenni azért hogy tudjon tolókocsival közlekedni.Elhagyja magát hogy kiszolgálják,nem erőlteti meg magát .Eddig magától is fel tudott ülni most eldöntötte hogy nem tud és enni sem tud egyedül hagyja hogy etessükSzóval rosszak a kilátások ha nem változtat a viselkedésén.Így nem fogom tudni haza hozni.

    előzmény:
    Ibolyka43 (79936)
    2019-10-29  07:55
  14. 2019. október 30. 07:0079938.

    Sziasztok vidám ébredést.


    Gitta jó utat és sok szép élményt.

    előzmény:
    dundori (79937)
    2019-10-29  18:06
  15. 2019. október 29. 18:0679937.

    Köszönöm Ibolya! Holnap reggel indulás, de még csak most fogok bepakolni, viszont már hulla fáradt vagyok. Ma még  kitakarítottam a házat (nem is tudom, miért?), s még rengeteg tenni valóm van, vagyis fogalmam nincs, mit viszek,mit vigyek. Rendesen izgulok, bár nem vall rám, sosem szoktam, de már sok éve volt, hogy utoljára utaztam ilyen messzire. Ráadásul  a mai napon (mivel iskola szünet van), Adél unokámmal egy repülőgép katasztrófa filmet néztünk....


    Na de fel a fejjel, mi biztosan haza érünk majd Lillácskával, jelenleg egyfolytában mobil kapcsolatban vagyunk, ki mit csomagoljon (én még semmit), gyógyszer, naptej, kence-ügyileg, így elég lassan haladok, de reggelre minden OK lesz, az egészen biztos.


    Itt most el is köszönök, jövök majd - egyszercsak.

    előzmény:
    Ibolyka43 (79936)
    2019-10-29  07:55
  16. 2019. október 29. 07:5579936.

    Szervusztok


    A tegnap szep elmenyben volt reszem.Szep idonek mutatkozott reggel 9 kor,ezert a kozeli sosfurdobe mentem.delben olyan meleg volt,hogy a kulso reszben furodtem,ahol 36 fokos a viz es csodas kert napozo agyakkal,ezert en is napoztam,nagyon jol eltelt ez a 4 ora,mire fizettem3300 ft nem keves,de neha megengedhetem magamnak.


    Totyi


    Valoban kozeledik a Karacsony,meg 2 szep katalogus lesz,ilyenkor mi dig sok a rendeles.


    Vali


    Megbaratkozott az unokatestvered azzal a gondolattal,hogy elvesztette az egyik labat?


    Dundori


    Jo utazast es kikapcsolast.


    Legyen ma is kellemes napunk sok apro orommel.

  17. 2019. október 29. 06:2979935.

    Szép jó reggelt Mindenkinek!


     


    Már itthon vagyunk az este szerencsésen megérkeztünk.Cserkeszőlő nem okozott csalódást mert nagyon szépen épül fejlődik a fürdő . Úgy igazándiból a faluban nincs sok változás de em is volt időnk arra hogy falujárásra menjünk.Kint a szabadban fürödtünk mind a két napon , gyönyörű időnk volt , felhő sem volt az égen. Jó volt találkozni a barátokkal, sokat nevettünk beszélgettünk. Szóval remek kis találkozás volt. Vasárnap aztán mi leváltunk a csapattól és elkezdtük az éves temetőlátogatásunkat! Nagyon örültünk, hogy végig nagyon jó időnk volt így mind a férjem szüleinek a nyughelyét mind az én hozzátartozóim sírjait sikerült felkeresni . A nagy távolságok miatt vasárnap egy éjszakára Orosházán béreltünk szállást , ami nagyon jó döntés volt mert egy szuszra hosszú lett volna végig vezetni apusnak is. Ma meg kezdődnek a szorgos dolgos hétköznapok. ( mosok főzök takarítok ) 


    Rózsa! Remélem, hogy már csökkentek a fájdalmaid valamelyest. Mielőbbi gyógyulást kívánok Neked.


    Valika! Hu de nehéz kérdést tettél fel Nekem. Az én Görögországi utazásaim során talán nem  is tudnék olyat írni hogy melyik volt a legszebb hiszen mindegyik csoda szép volt. Majd írj egy pár sort hogy hogyan képzeled el az utazást . ( Irodával vagy egyénileg? Busszal vagy repülővel esetleg autóval? Szállodában ellátással vagy apartmanban önellátással? A helyi látnivalókat egyénileg vagy fakultatív  programok keretében tervezed? ) Szerintem sokszor nem is a legdrágább út a legnagyobb élmény és a sok látnivalótól lesz felejthetetlen az utazás. Vigyázz magadra !


    Ibolya! Látom naponta hogy te is minden napra tervezel valamit. Sokat dolgozol. Jön a karácsony arra is tartalékolj erőt energiát!


    Kincsike! Remélem sikerült a kertet téliesíteni és amit elterveztetek azt meg is valósítottátok. Persze ha nem  lett minden elvégezve az sem baj mert akkor majd lesz arra még biztosan lehetőség. örülök, hogy jók a labor eredményeid.


    Gitta! Jó utat Nektek! ( Tudnék még sok mindent írni de akkor kiverném a biztosítékot )


    Mindenkinek kellemes napokat kívánok!

  18. 2019. október 28. 17:0179934.

    Halihó! Igen kedves Marcsi, most érkezett el az a pillanat, amikor egy-egy napon személyesen és telefonon is egyeztetünk Lillukával  arról, hogy milyen bőrönd, mennyi táska, mi személyi poggyász, mi az amit feladunk (nekem semmi nem gond, pontosan tudom), de mi fér bele a személyibe, mi az, amit fel kell adni. Melyik csomag mekkora lehet,  hogy jutunk el a Keletiből a reptérre (azt is megoldottam) és vissza ugyan így, stb. Még két éjszaka itthon, a következő már igen messze az itthontól. Eddig még nem láttam a wochert, mert a neten jött, a lánykánk nyomtatta, nyomtatja ki, annyit tudok, hogy mikor indul a gép (már volt tegnap igazítás rajta, vagyis nem 14.20 az indulás, hanem 2 órával előbb (ott kell lenni) időpontot nézte indulásnak. Nagyon izgulok a visszaút miatt, mert ha azt is elnézte, akkor a pályaudvaron töltjük majd az éjszakát, mivel nem gondoskodtunk szállásról. Ha holnap felutaztunk volna Bp-re, akkor ott tudtunk volna aludni, majd a visszaút után sem lett volna gond, mert lett volna kulcs a lakáshoz. Így most kénytelen vagyok elfogadni, hogy csak az induló utat nézte el, a visszaérkezés tuti. De sebaj, kihúzom a Keletiben azt az időt, amit kell.


    Ez eddig nem indult simán, remélem igaz az a mondás, hogy minden jó, ha a vége jó.

    előzmény:
    totyogoka (79932)
    2019-10-25  06:57
  19. 2019. október 25. 09:2779933.

    Sziasztok vidám hétvégét.


    Bizony rég jelentkeztem kicsit ki kellett pufognom magamból a gondokat.Kezdődött az unoka tesómból kicsit elegem lett.


    mint már írtam majdnem egész nap bent vagyok nála hetente kétszer. Most már csak egyszer mert elég ez is. Nagyon elhagyja magát etetni kell holott simán tudna enni ,kipróbáltam erősen tud fogni azt mondja hogy nem tudja fogni az evőeszközt.Na ez nem igaz mivel mikor etettem olyan erővel fogta a tányért hogy alig bírtam elvenni tőle.A másik hogy mikor viszem neki amit kér akkor felháborodik hogy azt nem is szereti és én hazudok hogy azt kérte.Szóval kicsit kikészít.A múlt héten meg egyszer csak azt mondta hogy részeg vagyok és össze vissza beszélek.A szobatársai is panaszkodnak hogy csúnyán beszél velük és követelődzik és káromkodik ha nem figyelnek rá.Úgy volt hogy pénteken hazaadják de szerencsére mégsem.  


    A másik az hogy oltári nagyot estem a fürdő szobában nagyon megütöttem a vállam a térdeimet a csuklóm és a derekam is kiment a divatból így nem volt kedvem semmihez.Ma már aránylag jól vagyok tudok már mindent csinálni módjával.


    Marcsi van időpontom november 13-ára.Hozzád még egy kérdés Görögországba melyik volt a legszebb utad?Hová szervezzek a családommal mennénk jövőre.Legtöbb látnivaló  hol van?Nemcsak a tenger lenne a fontos.


    Rózsa megsütöttem amit megosztottam nálunk sikere volt.


    Cserkéről gondolj rám nagyon jó volt az a tali is.

    előzmény:
    totyogoka (79932)
    2019-10-25  06:57
  20. 2019. október 25. 06:5779932.

    Szép jó reggelt Mindenkinek!


     


    Még nagyon sötét van de ma is szép idő lesz. legalábbis ha lehet hinni az idő jósoknak. Én már nagyjából össze is csomagoltam a vinni valókat csak a tortáért megyek még el indulás előtt. Teréz anya barátnőnk ma 79 éves így az Ő szülinapját most Cserkeszőlőn ünnepeljük. Jó lesz megint együtt lenni a barátokkal. Vasárnapig leszünk együtt mert akkor mi még nem hazafelé jövünk a többieknek meg itt véget ér a kirándulás.


    Igazán meg hallgathatnának az égiek, hogy a hétfő még legyen egy ne túl durván ködös nap.


    Most reggel nem sietünk mert 11 .-kor találkozunk Kecskeméten ahol egy klasz kis éttermet találtunk így ma ott eb édelünk. a szállást úgyis csak kettőtől lehet elfoglalni.


    Valika! Régen jelentkeztél. Remélem hogy minden rendben van körülötted.


    Kincsike! Szép a kertetek a sok sok levél meg ilyenkor természetes. Örülök, hogy jók a labor eredményeid


    Rózsa !Minél kevesebb legyen a fájdalmad. Unokázz sokat , A mandula műtéten hamar túl lesz a nagyfiú és meglátod ott is minden rendben lesz.


    Gitta! Lassan a te utazásodhoz is elkezdődött a visszaszámlálás!


    Sorbet Erzsike?


    Mindenkire gondolok majd Cserkeszőlőről. Lesz időm elmélkedni hiszen fürdésre csak elég kevés időt engedélyezett a doki. De majd nézem a többieket meg olvasgatok sétálgatok.


    Kellemes napokat kívánok Mindenkinek!

  21. 2019. október 24. 05:4679931.

    Szervusztok


    Finom kavet kuldok


    Szep idonk van,delben napozni is lehet.


    Totyi


    Jo,hogy el tudjatok intezni a sirok rendbetetelet mig szep ido van,allitolag vasarnapig tart a napos,meleg ido.


    Rozsa


    Orvendetes,hogy igy betegen is gondozod az unokakat.


    Vali


    Reg jelentkeztel,minden rendben veled es az unokatestvered hogy van?


    Erzsike


    Neha jo hogy kozel vagytok a fiadekhoz,tudtok segiteni az unokak neveleseben,ez fonyeremeny nekik.


     


    Ma jonn a pedikurosno,szepen dolgozik,de nekem nem tetszik,hogy neha kesik es neha atszervezi a napomat,mert este bejelenti,hogy tolodik a pedikurom,gondolom ilyenkir mast vesz be elottem ,en pedig tolhatom az avonos ismeroseimet,amit nem szeretek,nalam a pontossag fontos.


    Nekem is vannak napok,amikor bejelentem hogy viszem a termekeket,mindenkinek draga az ideje,hiaba vagyok nyugdijas..

  22. 2019. október 23. 23:2279930.

    Aludjatok nyugodtan, csendben írok!


    Tökölőn Unokázom. Nagyon édesen kímélnek. Tudják, hogy fáj a hátam. Ezért nem hajolós, emelgetős játékokat játszunk. Mindketten az ölembe ülnek, úgy mesélek nekik.


    Bálintnak nov. 4. kiveszik az orrmanduláját. Már a fülére ment a sok váladék, ami nem jön ki az orrából. Nagyon szeret oviba járni. Most nem mehet, mert ha össze szed valami vírust, tolódna a műtét.


    Nagyon jó a gerinckötő. Mégis fájok. Csillapítót szedek. 


    Gitta! Megkeresem a google segítséget. Tegnap este kitapasztaltam, hogyha átfordítom a párnámat a másik végében az ágynak, jobb lábammal felkelni kevésbé fájdalmas. 


    Kincsike! Az új lakóhelyemen péntek a kijelölt nap az égetésre. Örömmel olvasom, hogy jó a cukorszinted. Csak így tovább!


    Valcsi! Mentettem receptet a facen, amiket kitettél.


    Manyuska! Nagyon fájok, de az Unokák jelenléte csillapító hatású.


    Szombaton megyek "haza"(?) , majd 4.-től ismét ide. Nem élvezem az ingázást, a fájdalmam miatt. Ezt kell elfogadnom.


    Marcsi! Bambi egy tünemény segítő kutyus.  Köszi, hogy Cserkén gondolsz ránk. Régi Barátok, régi szép emlékek.


    Gitta! Gyöngyösöknek boldog névnapot kívánok, szeretettel.


    Most eldugulok. Jóéjszakát, szép álmokat. Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!


     


     

    előzmény:
    er54 (79929)
    2019-10-23  19:27
  23. 2019. október 23. 19:2779929.

    Elfelejtettem  a leletem jó az inzulin adagom csökkentve  lett  és jövő év  májusba  kell 


    mennem legközelebb.


    Mellékelek másik képet ezen  jól látszik  a sok levél .


  24. 2019. október 23. 19:2279928.

    szép  estét


    Igen Gitta  most  jól van  megszervezve  junius  óta  addig  ugyanaz  volt  nálunk  is  reggel millió  ember  sorszám  aztán lehetett  várni  rendesen .


    Marcsi köszi hogy  gondolsz  ránk  nagyon szerettünk ott lenni  .


    Rózsa  hogy  vagy  ? fájdalmad   ?


    Ibolyka  mivel az emeleten  egymás melletti lakásba  lakunk igy tudunk  segiteni  mindenben a fiaméknak .


    Tegnap  balcsin voltunk jaj  nagyon jó  idő  volt  élveztük  végre annyit  csináltunk  amennyi  jól  esett ,rengeteg  a levél  majd egy alkalmas időbe  elégetjük .


    Valika  nagyon  rendes  unokáid  vannak ,hogy  segítenek  Neked .


    Szeretettel gondoltam mindannyiotokra 


    előzmény:
    dundori (79925)
    2019-10-18  17:27
  25. 2019. október 22. 12:3079927.

    Sziasztok Szép napot!


     


    Nagyon gyönyörűen  süt a na ma is. jaj de jó lenne ha még a hétvégéig így maradna. Pénteken - szombaton Cserkeszőlőn leszünk ,vasárnap meg a Békés megyei temető látogatást szeretnénk lerendezni , hétfőn meg a székkutasit.Sajnos a férjem szülei testvérei már mind a temetőben vannak és rajtunk kívül nincs is aki felkeresse a sírokat így jó lenne még jó időben elvégezni a azok rendbe rakását.


    Ma csak egy kis tökfőzeléket főztem mert van maradék pörkölt hozzá. Holnap is ez lesz esetleg ha jönnek Ágotámék akkor még valami gyors étel készülhet hozzá . ( Palacsinta vagy almás pite vagy valami pogácsa.) Majd kiderül.


    Ibolya: Szerencsére menni azt tudok csak nem mindig abban a tempóban amiben szeretnék. Fájni fáj még a derekam , meg az urológiára is mennem kell még ma is kontrollra, de nem panaszkodom elvagyok.  Vasárnap még pingpongoztunk is az unokával. Isten bizony jól is esett,


    Valika!Rózsa! Kincsike! Majd Cserkén gondolok rátok meg a régi szép talis időkre amikor még ott is jártunk talizni.Mi Lacinkat ott keféltük meg a Megvagyokkal jó alaposan. :) 


    Mindenkinek szép napokat kívánok

Címlap

top