nlc.hu
A seb nem akadály

Elsősegélynyújtás gyerekeknek

Elesett, lehorzsolta, elvágta, vérzik – Így tanítsd meg a gyerekeknek az elsősegélynyújtás alapjait (X)

Az elsősegélynyújtás olyan ismeretanyag, melyet egészen kicsi kortól érdemes fokozatosan tanítanod a gyerekeidnek. Elmondjuk, hogyan.

Az elsősegélynyújtás azok közé az ismeretek közé tartozik, melyeket egészen kicsi koruktól kezdve érdemes tanítanod a gyerekeidnek, persze mindig a koruknak, értelmi fejlettségüknek megfelelő szinten és eszközökkel. És hogy hogyan? Erről lesz most szó.

A gyakorlatban

A gyerekek óhatatlanul szenvednek olykor kisebb baleseteket: elesnek, lehorzsolják a térdüket, felsérti valami a bőrüket… Amikor ezeket a sérüléseket ellátod, például kimosod, lefetőtleníted, bekötözöd a sebet, mindig részletesen magyarázd el nekik, hogy mit és miért teszel, mi a következő lépés. Ettől egyrészt kevésbé tűnik ijesztőnek a helyzet, másrészt pedig tanulnak is belőle. Ugyanígy járhatsz el, ha a családban, közvetlen környezetben valaki mást ér baleset és ő is látja, például ha a testvére vágja el az ujját vagy a nagyi kificamodott bokáját jegeled le. Fontos, hogy a gyerek előtt végig higgadt maradj, még akkor is, ha valójában te is megijedtél és aggódsz. Ha te nyugodt vagy, az rá is nyugtatólag hat. Nyilván minél ritkábban legyenek ilyen szituációk, de ha már megtörténik a baj, alakítsd úgy, hogy a gyerek számára ismeretszerzési lehetőség legyen.  

Tanítsd a gyakorlatban!

Tanítsd a gyakorlatban! (Illusztráció: Getty Images)

Doktorosdi

A kisgyerekek játék közben tanulnak a legtöbbet, és a legtöbbjük szeret is doktorosdit játszani. Elkerülve, hogy bármivel is megijeszd őket, vázolj fel különféle egyszerű tüneteket, melyet aztán mint doktornéni vagy doktorbácsi megfejthetnek, elláthatnak. Amikor ügyesen megoldanak valamit, dícsérd meg őket, hogy sikerélmény legyen számukra az elsősegélynyújtás. Máskor aztán cseréljetek szerepet, amikor te vagy az orvos és ők alakítják a pácienseket.

A játék orvosi készlet ma is olyan szórakoztató és egyben hasznos játékszer, amilyen a mi gyerekkorunkban volt. Emellett azonban nem árt, ha egy valódi elsősegélydoboz tartalmát is átveszitek és elmagyarázod, hogy mi mindent találnak benne és melyik eszköz mire való. Nézzétek át a rajzokkal illusztrált füzetecskét is az elsősegélynyújtás alapjaival! Néhány dolgot pedig próbáljanak is ki: ragasszanak sebtapaszt, tekerjenek gézt… Fontos, hogy a vér látványától se pánikolanak be, ha esetleg bármilykor olyan helyzetbe kerülnének. Ehhez legkönnyebben úgy szoktathatod őket, ha ketchup segítségével imitáljátok játék közben a vért.

Az elsősegély tanítását egészen kicsi korban el lehet kezdeni

Az elsősegély tanítását egészen kicsi korban el lehet kezdeni (Illusztráció: Getty Images)

Tanítsd meg segítséget kérni!

Készítsd fel őket arra is, ha esetleg épp azt a felnőttet éri baleset, aki felügyel rájuk, más pedig nincs a közelben. Tudjanak  segítséget kérni! Tanítsd meg nekik a 112-es segélyhívó számot, valamint a következő lépéseket, a vészhelyzet felméréséhez:

  • Veszély! Van-e a sérült közelében bármi, amtől ők is megsérülhetnek, például elektromos vezeték, feldőlt tárgy, jármű, lelógó ág. Ha igen, ne közelítsék meg, pláne ne nyúljanak hozzá,  a saját testi épségüket ne kockáztassák, hanem várják meg a segítséget!
  • Beszéd! Beszéljenek a sérülthöz! Válaszol a kérdésekre? Magánál van vagy elveszítette az eszméletét? Ezek a segélyhívó diszpécsere számára nagyon fontos információk.
  • Légzés! Ha a sérült eszméletlen és veszélytelenül megközelíthető, a gyerek ne féljen ellenőrizni, hogy lélegzik-e. Gyakoroljatok! Légy te a páciens, ő pedig találja ki, hogy lélegzel-e vagy sem. Tartsd vissza néhány másodpercig a lélegzeted, hogy érzékelje, milyen is az. Jól jön, ha szükség esetén ezt is el tudja mondani a diszpécsernek.
  • Légzés biztosítása! Mivel egy nem lélegző embernél az a néhány perc is kritikus lehet, míg megérkezik a mentő, lényeges, hogy akár a gyerekek is el tudják végezni a légzés biztosítását, ha például csak a nyelv akadályozza azt. Ezt is próbálgassátok, tanítsd meg a mozdulatra, amivel finoman hátrahúzhatja a fejedet! Így nem fog megrettenni tőle, ha egyszer esetleg éles helyzetben is meg kell tennie.

Azt az eshetőséget is vegyétek számba, ha valamilyen okból nincs a kezük ügyében telefon vagy nem tudják használni, így a segélyhívót sem érik el. Beszéljétek át, hogy – ha otthon történik baj – kik azok a szomszédok, akikhez először szaladjanak segítségért, illetve, ha más megoldás nincs, akár idegenektől is merjenek segítséget kérni.

A nagyobbacska gyerekek a lélegeztetést is megtanulhatják

A nagyobbacska gyerekek a lélegeztetést is megtanulhatják (Illusztráció: Getty Images)

Nagyobb gyerekeknek

Az alsó tagozat vége, felső tagozat eleje környékén aztán a gyerekek elkezdhetik a komplexebb elsősegélynyújtási fogások elsajátítását is, mint például a nyomókötés készítése, a stabil oldalfekvés vagy a lélegeztetés. Szuper,  ha az iskola szervez ilyen oktatást, ám ha mégsem, te magad is megtaníthatod nekik az alaptechnikákat vagy – ha nem vagy biztos magadban – online oktatóvideókból is tanulhattok, akár közösen is.

A cikk a BepanGel forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. felkérésére készült.

Hirdetés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top