Dekor

Ne vágj ki minden fát! 7 alternatív karácsonyfa

Az alternatív karácsonyfák egyediek, praktikusak, sőt egy fenyőfát is megkímélsz a kivágástól, ha ilyet választasz. Most olyan alternatív karácsonyfaalapokat gyűjtöttünk össze, amelyeket könnyen saját stílusunkra hangolhatunk.

Sokan szeretnék kreatív energiájukat nemcsak az ünnepi készülődésen, de a karácsonyfa elkészítésén is kiélni. Míg egyesek arra vágynak, hogy a szokványos vágott, nordmann fenyő helyett valami formabontó díszítse otthonukat, addig másokat a környezetvédelem, vagy éppen pici lakásuk helyhiánya vezérel. Az ok talán lényegtelen is, de a végeredmény ezekben az esetekben egy-egy alternatív karácsonyfa. Erre mutatunk most ötleteket.

1. Összecsukható papírfa

A KreARTON fája nemcsak hogy környezetbarát papírból készült, de összecsukható is, így két ünnep között elfér akár egy nagyon keskeny helyen is. A barna vagy fehér kartonalapot ráadásképpen úgy díszíthetjük, ahogy nekünk tetszik! Hagyhatjuk natúran, de akár a gyerekekkel közösen is kiszínezhetjük, rajzolhatunk rá díszeket.

Csináld magad: 5 alternatív karácsonyfa

2. Fenyőfamintás textil

Pár éve az IKEA-ban lehetett kapni ezt a famintás textilt, amit a falra lógatva instant és roppant helytakarékos karácsonyfát varázsolhattunk. Az ötlet egyébként úgy is megvalósítható, ha egy fehér textilre zöld filccel fát rajzolunk. Aztán a karácsonyfás képet, ha úgy tetszik, valódi díszekkel is feldobhatjuk, hiszen biztosítótűkkel bármit rögzíthetünk rá. Sőt akár kézzel varrott, hímzett dekort is rakhatunk az ágakra. Előnye a kis helyigény, valamint hogy az ünnepen kívüli időszakban is megfér a terítők között. Ezt az alternatív karácsonyfaötletet biztosan imádni fogod!

Csináld magad: 5 alternatív karácsonyfa

3. Szőke Gábor Miklós fái

Szőke Gábor Miklós szobrász fái évek óta népszerűek, és nem véletlenül, hiszen így egy kortárs alkotás az ünnep legfontosabb kelléke. A különböző színben elérhető fákat szintén lehet díszíteni, egyedüli hátrányai az ünnepen kívüli tárolás, ami nagyon helyigényes, valamint a fák ára olcsónak sem mondható.

Csináld magad: 5 alternatív karácsonyfa

4. Létra gömbökkel díszítve

A plafonról lelógatott és térben fa alakzatot formáló gömbdíszek jó ideje divatosak. Ennek egy egyszerűbb módja, ha nem a mennyezetről, hanem egy nagy létráról lógatjuk le a díszeket. A gömbök színének, formájának megválasztásával itt is saját ízlésünk szerint alkothatjuk meg a végeredményt. Előnye, hogy olcsó, otthon talált eszközökből megvalósítható, de nem éppen helytakarékos.

Csináld magad: 5 alternatív karácsonyfa

5. Fagallyakból készült karácsonyfa

Összegyűjtött gallyakból és otthon lévő díszekből könnyedén elkészíthető ez az alternatív karácsonyfa. Nem kell hozzá más, csak gallyak, vágóeszköz, kötöző, díszek, égősor és egy kalapács, aminek segítségével felhelyezzük a falra.

Csináld magad: 5 alternatív karácsonyfa

(lakasmuveszet.cafeblog.hu)

6. Az idei IKEA-felhozatal

Az IKEA idei karácsonyi felhozatáláról korábban már írtunk, de azért érdemes újra megnézni a cég alternatív karácsonyfa felhozatalát. Azoknak mindenképpen ajánljuk őket, akiknek pici a lakásuk, és nem ragaszkodnak a műfenyőhöz és a zöld színhez.

Ne vágj ki minden fát! 6 alternatív karácsonyfa
Ne vágj ki minden fát! 6 alternatív karácsonyfa

7. Fenyőgirland új szerepben

Az eddig a ház homlokzatának dekorálására használt fenyőgirland idén bekerülhet a nappaliba. Készítsünk egy állványt, ami köré spirál alakzatban feltekerhetjük, vagy a másik megoldás, hogy fémdróttal spirál alakúra formázzuk a girlandot és a plafonról lelógatjuk. A díszítés itt is tetszés szerint alakítható.

Csináld magad: 5 alternatív karácsonyfa

Még több alternatív karácsonyfaötletért kattints a galériánkra:

Megnézem
Összes kép (1)

További cikkek alternatív karácsonyfákról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top