Programok

Túlélők viadala – 8 társasjáték karácsonyra kamaszoknak és felnőtteknek

Akiket elkerült gyerekkorukban a társasjáték, azokat felnőttként is beszippanthatja a csoda! Választhatunk stratégiait, nyomozósat, elmekoptatót, vicceset. Társasjátékok karácsonyra felnőtteknek.

Korokon át

12–99 éveseknek, 2–4 játékos

Kezdetben csak egy kis törzsed van, és az akarat, hogy hatalmas civilizációt építs. Terjeszkedj, építs farmokat és bányákat, hogy megszerezd a városaid felépítéséhez szükséges nyersanyagokat. Ezzel megteremtheted a technológiai fejlődés, a jobb kormányzat és a hihetetlen csodák alapjait. Válassz bölcs vezetőket, akiknek öröksége a nagyság felé tereli néped. Erősítsd hadseregedet, hogy megvédd határaidat és új területeket foglalhass el. És formáld a történelmet politikai képességeiddel saját kedvedre. Igazítsd stratégiádat a játék által kínált lehetőségekhez. Ellenfeleid a háború és a politika területén próbálnak majd föléd kerekedni. Védekezni azonban szabad! De ami igazán fontos, hogy az élet apró örömeit is tartsd szem előtt, hiszen a győztes a legmagasabb kultúrával rendelkező civilizáció lesz. 

Star Wars társasjáték

7 éves kortól, 2–5 játékos

Túlélők Viadala - 8 társasjáték karácsonyra kamaszoknak és felnőtteknek

Az erő legyen veletek! Aki még mindig rajong a filmeposzért, játszhat is! Méghozzá megtapasztalhatja a Star Wars-univerzum izgalmas kalandjait a Carcassonne lenyűgöző világában! Izgalmas küzdelem vár a játékosokra az uralomért egy távoli galaxisban. Győzzetek a meghatározó csatákban, és csapataikat tegyétek a legelőnyösebb helyre, ez az út a győzelemhez.

Scrabble – utazó változat

10 éves kortól, 2 játékos

Van egy jó játék, de nagy a doboza? Karácsonykor utazunk a sógorékhoz, és este jó lenne valamit együtt játszani? Erre pont megfelelő a klasszikus játék legújabb, utazó változata! Kompakt és mobil – ami a kialakítását illeti. A hagyományos változattal ellentétben ez az utazásra felkészített verzió akár egy kézipoggyászban is elfér, speciális kialakításának köszönhetően pedig a lerakott betűket a peremek mindig a helyükön tartják majd, így a jármű rázkódása vagy a folyamatos helyváltoztatás sem szabhat gátat a szókirakózásnak. Szóval még akár buszon is vagy repülőn! A játékszabály maradt a régi – minél ügyesebben kirakni szavakat, méghozzá nagy pontértékkel!

Túlélők Viadala - 8 társasjáték karácsonyra kamaszoknak és felnőtteknek

Fedőnevek

12 éves kortól, 2–8 játékos

Erre a játékra szívesen mondják azt, hogy partijáték. Titkos ügynökké kell válni, és más titkos ügynököket leleplezni – méghozzá a szavak erejével. A játékosok csapatokat alkotnak, és igyekeznek az összes ellenséges ügynök fedőnevét felfedni. Hogy hogyan? Egyikük a feladatkártya jelöléseinek megfelelően megpróbál a kirakott szavakból minél többet összekapcsolni egyetlen fogalommá, amit a társainak vissza kell fejteniük, hogy vajon mely szavakra utalhatott velük. A tévedés azonban végzetes lehet, és akár az ellenfél csapatának jelenthet pontot! Asszociáció, következtetés, de legfőképpen a másik fejével való gondolkozás – menni fog?

Túlélők Viadala - 8 társasjáték karácsonyra kamaszoknak és felnőtteknek

Tabu

10 éves kortól, 4 játékosnak

Nem új, de aki nem ismeri, annak nagy kedvence lehet! Egy kártyát kell húzni, azon körülírni a rajta szereplő szót, amit a csapattársaknak kell kitalálni. Csakhogy – a megadott szavakat nem szabad használni, ha kimondjuk, azt, ami tabu – nem léphetünk előre. Könnyűnek hangzik? Van elég szinonima, leleményesség és fifika a tarsolyodban? Tedd próbára!

Túlélők Viadala - 8 társasjáték karácsonyra kamaszoknak és felnőtteknek

Hanabi

7 éves kortól, 2–5 játékos

Egy kártyajáték, ahol nem is látod, mit tartasz a kezedben? Pont ez az! Csak a játékostársak adnak részinformációkat, ami alapján sorozatot kell alkotni, vagyis egy komplett tűzijáték-“műsort”. Tehát először rá kell jönnöd, hogy milyen lapok lehetnek a kezedben, hogy megfelelően helyezd le őket, és minél több pontot gyűjtsetek. A játék nem egymás ellen, hanem együtt, egymást segítve zajlik.

Túlélők Viadala - 8 társasjáték karácsonyra kamaszoknak és felnőtteknek

Mysterium

10 éven felülieknek, 2–7 játékos

Ez a kooperatív társasjáték különös keveréke a Dixit és a Cluedo társasjátékoknak. Az egyik játékos egy segítőkész szellem szerepét ölti magára, míg a többi játékos egy-egy misztikus nyomozót alakítva próbálja megoldani a különös kúria rejtélyét. A játékosoknak a szellem által kiosztott kártyák segítségével kell megtalálniuk a sok karakter, helyszín és tárgy közül azokat, amelyeknek tényleg köze van a rejtélyhez. A játékot már az elején lehet nehezíteni, attól függően, hogy milyen kártyákkal indítunk (karakterkártya, helyszín, fegyver). Amennyiben a játékosok helyesen tippelték meg a három gyanúsított közül a gyilkost, mindenki nyer. Különben mindenki vesztett. Csapatban érdemes gondolkodni.

Túlélők Viadala - 8 társasjáték karácsonyra kamaszoknak és felnőtteknek

Túlélők viadala

14 éven felülieknek, 2–6 játékos

A Túlélők viadala egy izgalmas kvízjáték kalandos szerepjátékkal, amelyben a túlélés a tét. A játék során különböző karakterek bőrébe bújva kell a katasztrófahelyzeteket túlélni: egy több napig tartó téli áramszünet esetén, egy repülőgép-szerencsétlenség után a dzsungelben, vagy éppen egy zombitámadás alkalmával.

Túlélők Viadala - 8 társasjáték karácsonyra kamaszoknak és felnőtteknek

A karakterek a játék első részében vész- és katasztrófahelyzetekkel kapcsolatos kvízkérdésekkel tesztelik túlélőtudásukat, ezt párosan kell játszani. A játékosok a helyes válaszokkal olyan eszközökhöz jutnak, amelyeket felhasználhatnak a túlélési szituáció során a játék második részében. Ott ugyanis bekövetkezik a szerencsétlenség, amelynek szakaszai újabb és újabb csapásokat hozhatnak. A játék közben vannak, akik inkább kooperálnak a felmerülő feladatnál: melyik a legjobb talaj sátrat verni? Inkább megbeszélik, és együtt döntenek, míg mások nem hallgatnak a másikra, mert fontosabbnak tartják, hogy két túlélőholmit is bezsebeljenek. Akik szeretik, azért választják, mert sokat tanít, felelevenít ismereteket, akár az elsősegély-tanfolyamról, akár egy nyári kirándulásról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top