Miért a Jézuska hozza az ajándékot, ha egyszer neki van születésnapja?

Túl vagyunk a Mikuláson, fellélegezhet az a szülő, akinek gyereke idén sem leplezte le a szomszéd bácsit a Télapó-jelmez alatt. Itt van viszont a nyakunkon a karácsony, annak minden misztikus kérdésével, mint például ez, amit nemrég hallottam egy barátnőm gyerekétől: „Anya, miért a Jézuska hozza az ajándékot, ha egyszer neki van születésnapja?” Hogy könnyebb legyen a válasz, összegyűjtöttünk néhány gondolatot olyanoktól, akik meg tudják indokolni, mit és miért mondanak a gyereküknek.

Engem zavar az elnevezés is

„Kiráz a hideg, amikor azt hallom: Jézuska! – meséli egy anyuka, aki szerint a kicsinyítő képző irritáló.
– Nekem ő Jézus, esetleg kis Jézus, de semmiképpen nem Jézuska. Az én családom vallásos. Engem is úgy neveltek, hogy a kezdetektől tudtam, miről szól az ünnep: Jézus születéséről. Mi mindig is azt mondtuk, a szeretet jegyében ajándékozzuk meg egymást, emlékezve arra, hogy Jézus is azt hirdette, a szeretet a legfontosabb. A gyerekeimnek ugyanezt tanítom, így szenteste mi együtt díszítjük a fát, az ajándékok pedig nem kerülnek be alá, hanem kézből kézbe, mert tudják a gyerekek, hogy tőlünk kapják a kisvonatot, nem mástól. Mindig írunk személyes üzeneteket is a csomag mellé, ami sokszor még jobban esik a másiktól, mint maga az ajándék, de pont ezek a nagyon szeretetteljes pillanatok maradnának ki, ha arról szólna az este, hogy valaki idevarázsolta a csomagokat.”

Kell a csoda

„Szerintem nem szabad a gyerektől elvenni a csodavárás élményét. Az én fiam hatéves, épphogy ismeri a betűket, de alig várta, hogy végre ő írhassa a levelet a Jézuskának. Sose fogom elfelejteni a csillogó szemét, amikor beragasztotta a borítékot, és büszkén és boldogan kezembe nyomta, hogy adjam fel. Hogy fog örülni, amikor teljesül a kérése, és azt a játékot találja a fa alatt, amit kért! Ettől fosszam meg? Meg attól, hogy tizennyolc évesen a kezébe nyomjam a »levelezését« Jézuskával, és együtt nevessünk a régi kacska betűin és óriási vágyain?” – mondja a másik oldalt képviselő anyuka, aki nem tartja megtévesztésnek a szenteste köré írt mesét.
„Tényleg hiszem, hogy fontos a varázslat a gyerek félig valós, félig fantáziákra épülő világában, kell a lelki fejlődéséhez. Úgyis tele van a szíve olyan dolgokkal, amelyeket nem tud feldolgozni. Jó, ha van néhány olyan, ami megmagyarázhatatlan és csodával határos. A fiam egyébként rákérdezett már, miért lehet a boltokban karácsonyfadíszt kapni, akkor azt válaszoltam neki, hogy azért, mert vannak, akik nem hisznek abban, hogy a Jézuska hozza a karácsonyfát, és ők maguk díszítik. Elfogadta a válaszomat, nem problémázott rajta.”

Nem rám fog haragudni

„Lehet, furcsa lesz, amit mondok, de mi a nélkülözés miatt tartjuk a Jézuska-mesét. Nekünk nincs sok pénzünk. A hónap utolsó hetére mindig eljutok odáig, hogy épphogy meg tudjuk úszni a koplalást. Szerinted mennyi pénzem marad karácsonyi ajándékra? A gyerekem látja a tíz-húsz ezres játékok reklámját a tévében, és tudom, hogy vágyik rá, de nem tudom megvenni. Ha Jézuska hozza az ajándékot, legalább nem rám fog haragudni, ha nem a hőn áhított játék lesz a fa alatt” – olvastuk egy internetes fórum hozzászólójának üzenetét.

A Jézuska bejön hozzánk?

„Mint ahogy nem mondom azt a lányomnak, hogy elviszi a gonosz bácsi, ha rosszul viselkedik, vagy hogy a fognyűvő manócska kikalapálja a fogát, ha nem mossa meg, úgy azt sem hazudom, hogy van valaki, aki beröpül a szobába, és ajándékot hoz – kezdi egy apuka a saját történetüket. – Hogy ez lesz az itthoni koncepció, az akkor fogalmazódott meg bennünk, amikor a négyéves lányunk az éjszaka közepén felriadt és rettegve megkérdezte, hogy ugye nem fog bejönni a Jézuska hozzánk? Láttam rajta, hogy fél ettől az ismeretlen, fura valakitől, aki esetleg az ő szobájában fog járkálni, miközben ő alszik. Na, akkor eldöntöttük, ennyit nem ér a mese. Leültünk vele és elmondtuk neki az igazságot, és meg kell mondjam, a szentesték hangulatán ez mit sem rontott.”

Hogy mondjam el?

„Azt gondoltam, mivel a lányom ötéves kora óta kérdezgette, biztos a Jézuska hozza-e az ajándékokat, most, hogy betöltötte a hetet, megérett az idő a felvilágosításra. Tévedtem. Úgy zokogott, úgy megrázta a dolog, hogy napokig kellett vigasztalnom. Talán túl korán mondtam el neki az igazságot.”
Egy másik családban az anyuka ragaszkodott jobban Jézuskához: „Én hitegettem volna még a gyerekemet, de a végén már ő győzködött engem, hogy higgyem már el, nincs Jézuska!”
„Szerintem csak azzal lehet elszúrni, hogy rázúdítjuk a teljes igazságot a gyerekekre. Kicsiknél én részigazságokat mondanék, például hogy a gyerekeknek a Jézuska hozza az ajándékot, de a felnőttek már egymást lepik meg. Aztán majd szép lassan úgyis rájön magától, hogy anya díszíti a fát és ő szedi le a szekrény tetejéről a csomagokat” – töpreng valaki egy fórumon, ahol arról megy a diskurzus, hogyan világítsuk meg a lényeget a gyerekünknek.

Mi a helyzet akkor, ha az ember egyáltalán nem vallásos családból érkezik? Egy apuka így emlékszik vissza a kezdetekre: „Engem végig úgy neveltek, hogy nincs Jézuska meg Mikulás. Mindig megmondták, hogy tőlük kapom az ajándékot. Egyszer még alsóban el is szóltam magam, amikor megkérdezték, hogy mit hozott a Mikulás. Az egész osztályom sírógörcsöt kapott, amikor mondtam nekik, hogy nem is létezik. De nekem nem okozott felnőttkori pszichés problémákat a Jézuska-mentes gyerekkor.”