Tuti Tippek

Miért vesz 76 embernek ajándékot Lilu?

Úgy ünnepeli Lilu és családja a karácsonyt, mint egy olasz família. Mindannyian összegyűlnek, esznek, isznak, beszélgetnek, nevetnek. A műsorvezető most elárulja, mi lesz náluk az ünnepi asztalon, de arról is mesél, hogy ki az a 76 ember (!!!), akiknek ajándékot vesz.

Liluék otthonában már november közepén kint voltak a karácsonyi díszek, az égőket a férje felfüggesztette a kertben lévő fenyőre, miközben a műsorvezető egy hosszú listát tett a táskájába. Ezen azok nevei szerepeltek, akiknek a műsorvezető ajándékot vett, többek között családtagok, barátok és a kisfia óvó nénijei. „Tavaly 76 név volt a listán, szerintem most is van annyi – mondja Lilu, aki saját bevallása szerint karácsonymániás. – De nem kell nagy dolgokra gondolni, ezek kis ajándékok, például a barátnőmnek egy szív alakú omlettsütő formát veszek, ami pár száz forint mindössze.”
Lilu tehát hetek óta készül az ünnepre, amit a családi hagyományok szerint tartanak meg. Ezek közül az egyik az, hogy az asztalon minden évben van mákos guba, halászlé, kacsa, és persze sütemény. „A mákosguba- és a sütifelelős minden évben én vagyok, igaz, utóbbiakat anyu és a testvérem is készít. A kacsasütésnél segítek anyunak, de a halászlénél nem. Azt ugyanis nem szeretem, de tudom, hogy enélkül nem lenne karácsony a karácsony.” 

Miért vesz 76 embernek ajándékot Lilu?

Lilu kedves karácsonyi sütis receptjei

Karácsonyi mákos guba

Hozzávalók: 2,5 dl tej, 25 dkg élesztő, fél kg liszt, 1 kávéskanál cukor az élesztő felfuttatásához, 10 dkg porcukor, 10 dkg margarin, 2 tojás sárgája
Mákos töltelék:
20 dkg darált mák, 20 dkg porcukor, 1 dl tej, 1 db citrom reszelt héja.
Vaníliaöntet: 8 dl tej, 3 tojás sárgája, 2 csomag vaníliás cukor, 10 dkg cukor, egy evőkanál púpozott liszt

Elkészítése: „Az élesztőt egy deciliter langyos tejben felfuttatom. A liszthez ezután két tojássárgáját adok, jön csipetnyi só, 10 deka olvasztott margarin, a porcukor, végül hozzáöntöm az élesztős tejet. Aztán a maradék langyos tejet is. Összegyúrom és a duplájára kelesztem, ezután egy közepes pogácsaszaggatóval szaggatok. A kivajazott tepsibe teszem a tésztát, erre jön a mákos töltelék, majd megint egy sor tészta. Tíz percig még kel, aztán megkenem tojássárgájával a tetejét, és közepes hőfokon megsütöm.”

Miért vesz 76 embernek ajándékot Lilu?Mákos töltelék: „A mákhoz keverem a cukrot, utána egy deci tejet elkezdek forralni, belereszelem a citrom héját, ha felforrt, beleöntöm cukros mákot. Bő három perc főzés után rásimítom a tésztára.”

Vaníliaöntet elkészítése:
„6 dl tejet a 10 dkg cukorral és a vaníliás cukorral felforralom. A maradék 2 dl tejben elkeverem a tojássárgáját, valamint három evőkanál lisztet, és a felforrt tejhez öntöm, majd sűrűre főzöm. Ezt adom a mákos guba mellé.”

Karácsonyi fűszeres almás mandulás sütemény

Hozzávalók:
25 dkg méz, 25 dkg reszelt mandula, 10 dkg reszelt alma, 30 dkg Graham-liszt, 7 dkg kandírozott citromhéj, késhegynyi sütőpor, 7 dkg apróra vágott mazsola, őrölt szegfűszeg, szerecsendió, egy teáskanál fahéj, gyömbér, 4 evőkanál sűrített tej, 3 evőkanál citromlé, 5 dkg tisztított és csíkokra vágott mandula a díszítéshez.

Elkészítése:
„A mézet megmelegítem, majd hozzákeverem a reszelt almát, beleszórom a reszelt mandulát. Ha kicsit hűlt, összedolgozom a liszttel, a sütőporral, az aprított, kandírozott citromhéjjal (lehet narancs is) és mazsolával, a fűszerekkel és a citromlével. Összelisztezek egy deszkát, azon a tésztát egy centi vastagra nyújtom, kicsi kockákra vágom, majd állni hagyom egész éjszaka. Másnap sűrített tejjel bekenem a kockákat, megszórom manduladarabkákkal. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. huszonöt percig sütöm.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése