nlc.hu
Ünnepi menü

Karácsonyozás szállodában

Tömve lesznek a szállodák karácsonykor az áremelkedések ellenére is

Sokan karácsonyoznak szállodában.
szálloda

Telt házra számítanak a szállodák karácsonykor, ugyanis idén is rengetegen töltik majd hotelekben az ünnepet. A Tények körképéből kiderül, hogy többnyire családos vendégek lesznek, így mindenhol külön programmal várják őket (például gyermekanimáció), de emellett számtalan karácsonyi programmal és zenés estekkel készülnek a hotelekben. Sőt már a karácsonyi menüsort is összeállították a szállodai konyhákon a hazai ízeknek megfelelően.

„Megtalálható benne az Újházi tyúkhúsleves, a halászlé, a töltött káposzta, lesz hortobágyi húsos palacsinta és különböző pulykából készült ételek” – mondták el a bükkfürdői Hunguest Hotel Bükben.

A szállodák az áremelkedések ellenére is tömve lesznek – igaz, a lefoglalt napok száma tavalyhoz képest csökkent –, így azt javasolják, hogy aki két ünnep közötti vagy szilveszteri időszakra szeretne foglalni, az még most tegye meg.

„Az átlagos tartózkodás az inkább a 3 éjszaka, míg az előző években a 4 éjszakához közelített” –- mondta el egy miskolctapolcai szálloda értékesítési igazgatója.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint 15-20 százalékos drágulásról lehet beszélni. Elmondása szerint sokan ajándékoznak wellness-hétvégét a szeretteiknek, a külföldi vendégek száma pedig közel annyi, mint a koronavírus-időszak előtt volt.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top