Tuti Tippek

Így adományozhatunk 2012 karácsonyán

A szeretet ünnepén való adományozásnak világszerte nagy hagyományai vannak. Az alábbiakban azoknak szeretnénk néhány tippel segíteni, akik 2012-ben mindenképp szeretnének segíteni a rászorulókon, de nem tudják, hogyan is tegyék.

A karácsonyt sokan a legszebb ünnepként jegyzik, de azokban a családokban, ahol nagy a szegénység, keserű pillanatokat okozhat a szülőknek, ha a szeretet ünnepén – a szűkös anyagi lehetőségeik miatt – gyermekeik arcán csalódottság tükröződik. Azok a szerencsésebbek, akik karácsonykor segíteni szeretnének másokon, ma már rengetegféleképpen megtehetik ezt, ugyanis alapítványok, szervezetek, egyházak sokasága igyekszik a valóban rászorulókhoz eljuttatni a kisebb-nagyobb adományokat, de mi magunk közvetlenül is a tettek mezejére léphetünk. Az alábbiakban összeszedtünk néhány ötletet azoknak, akik segíteni szeretnének másokon, csak még nem tudják milyen úton, módon tegyék.

Az egyik legkényelmesebb és legegyszerűbb módja az adakozásnak, amikor egy előre meghatározott összegért felhívunk egy-egy adományvonalat. Az Ökumenikus Segélyszervezet idei akciója, az országos adventi pénzadománygyűjtés úgy tűnik, eddig hatalmas siker, hiszen a 1353-as adományvonalat (ahol egyetlen hívás során 250 forinttal segítjük a rászorulókat) advent első hetében már 30 ezren hívták. A szám természetesen advent ideje alatt végig hívható, egészen pontosan december 31-ig, de online és csekken történő adományozásra is van lehetőség. Az így összejött pénzt az „Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek” mottójú segélyszervezet munkatársai a valóban rászorulókhoz juttatják el a későbbiekben. 

Így adományozhatunk 2012 karácsonyán

Egy cipőben járunk!

A Magyar Vöröskereszt ugyancsak készült hasonló adományvonallal. A 1359-es, minden hálózatból elérhető számot hívva, vagy az „ADOMANY’ szó SMS-ben való elküldésével az adakozók 250 forinttal segítik „Egy cipőben járunk!” elnevezésű gyűjtőakciót. A befolyt összeget gyermekcipők vásárlására fordítják majd. És hogy miért éppen lábbelire? Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója szerint a hozzájuk forduló rászorulók közül egyre többen kérnek cipőt gyermekeik számára, így nem volt kérdés, mi az, amire valóban nagy szükségük van a szegényebb sorban élő gyerekeknek. A Magyar Vöröskereszt január 3-ig tartó akciójának különlegessége, hogy a vonal végén hét híresség hangját hallhatjuk felvételről, köztük Bényi Ildikó, Ördög Nóra, Bochkor Gábor műsorvezetőkét, Loláét és Puskás Petiét.

Ha nem pénzzel, hanem kézzel fogható ajándékokkal szeretnénk segíteni, erre is van lehetőségünk. A Gyermekétkeztetési Alapítvány javára a Campona Bevásárló és Szórakoztatóközpont például „Jamity” néven indított jótékonysági gyűjtőakciót. Az angol lekvár (jam) és jótékonyság (charity) szavak összeolvadásából született mozgalom célja olyan tartós fogyasztási cikkek felhalmozása az alapítvány számára, melyet bármikor szétoszthatnak a rászoruló gyerekek és családjaik között. Legyen szó a nagyink isteni eperlekvárjáról, lisztről, cukorról, konzervekről, tésztákról és a karácsonyfa alá való finomságokról, biztosak lehetünk abban, hogy szívesen fogadják. Amennyiben úgy érezzük, szívesen hozzájárulnánk ahhoz, hogy minden gyermek teli pocakkal ülhessen a karácsonyfa alatt, nem kell mást tennünk, mint ellátogatni a főváros legdélebbi bevásárlóközpontjába és az ott elhelyezett gyűjtőpultnál hagyni adományunkat.

A Magyar Postán keresztül is kivehetjük részünket a karácsonyi jótékonykodásból. A Vöröskereszt és a magyarországi plázák közös akciója, a MikulásGyár, idén december 6-tól december 21-ig tart. Ennek keretében tartós élelmiszert (tészta, konzerv, olaj, cukor, só, liszt stb.), tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű ruhát, takarót, játékot, könyveket adhatunk le a gyűjtőpontokon (Budapesten a már jól bevált központi sátor a Műcsarnok mellett, az 56-osok terén, Budapesten a WestEnd City Center, a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár, vidéken pedig a Győri ETO Park, a Kecskeméti Malom Központ, a WestEnd City Center, Kecskeméti Malom Központ, Alba Plaza, Székesfehérvár, Debrecen Plaza, Kaposvár Plaza, Miskolc Plaza, Szeged Plaza és a Zala Plaza). Ezeket az adományokat dobozokba szelektálják a Magyar Vöröskereszt önkéntesei, majd a csomagokat a Magyar Posta szállítja díjmentesen a szervezet megyei központjaiba, ahonnan később rászorultsági alapon osztják szét őket.

A Magyar Postának nem ez idén karácsonykor az egyetlen jótékonysági platformja, az Ökumenikus Segélyszervezettel ugyanis közös adventi akciót indított útjára. A Budapesti Karácsonyi Vásáron található Postaboltban külön erre az alkalomra készített ünnepi képeslapok közül válogathatunk és vásárolhatunk. Az eladásából származó teljes bevétellel a segélyszervezet munkáját támogatja a posta, vagyis mi minden egyes képeslap esetében 250 forinttal járulunk hozzá a szervezetet jótékonysági munkájához.

Karácsonyi ajándékkal az állatokért is

Vannak, akik nem csak embertársaikra, hanem a télen fokozott szenvedésnek, az időjárás viszontagságainak kitett gazdátlan állatokra is gondolnak. Aki a négylábúaknak is szívesen segítene, az Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Házában megteheti, ahol december 16-án a tököli Elek-Ágh Állatmenhely Alapítvány, a Macskamentő Alapítvány és az Elveszett Állatokért Alapítvány számára rendeznek jótékonysági börzét. A neves képző- és iparművészek önköltségi áron kínált portékái megvásárlásával egyszerre szerezhetünk be szeretteinknek egyedi karácsonyi ajándékot, és tehetjük kicsit jobbá, szebbé az árva állatokat életét.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top