Álom lábak
Szponzorált tartalom

Nyári lábápolási kisokos

Fontos, hogy igényesek legyenek a körmeid és a sarkakra is nagyobb figyelmet kell fordítani nyáron.

Itt a nyár, imádjuk a jó időt, azt, hogy megszabadulhatunk a ruháinktól és a cipőnktől. Ez azonban néha kellemetlenségekkel is jár, ugyanis míg télen nemcsak a zokni, hanem a lábbeli is rejti a lábat, addig nyáron nem csupán a melegnek, hanem a figyelő tekinteteknek is ki vagyunk téve. Arról nem is beszélve, hogy a végtagokat is több inger éri ilyenkor. A körülmények egyik áldozata a sarok, ami könnyen kiszáradhat és a bőrkeményedések is előszeretettel megjelennek a szandálok, papucsok használatával. A repedezett sarok pedig nemcsak hogy nem szép látvány, hanem ha elhanyagoljuk, bizony komoly fájdalom forrása is lehet. Ezért ha azt tapasztaljuk, hogy a sarkunkat megviseli a nyár, érdemes kezelésbe venni. Ha magunk nem boldogulunk vele, szakember segítségét is kérhetjük, vannak esetek, amikor biztos kezekre és megfelelő tudásra van szükség ahhoz, hogy javítsunk a helyzeten.

A lábunk állapotáról, na meg az igényességünkről ad képet a körmünk. Persze előfordulhat, hogy a legnagyobb törekvés mellett sem sikerül összehozni egy csodás pedikűrt, mielőtt a strandra megyünk, ám normális esetben tiszta és ápolt körmökkel vonulunk a publikum elé. A pedikűrt érdemes egy kellemes lábfürdő után megejteni, így a körmökkel is könnyebben bánunk és a bőrkeményedések is egyszerűbben eltávolíthatók, ha kiáztak. A bőrszarusodás elkerülésére jó módszer, ha éjszakára zoknit húzol, miután alaposan bekented a sarkaidat. Így könnyebben felszívódik a lábápoló és nehezebben szárad ki a bőr. A lábfürdőbe mehet a kedvenc illóolajad, és tengeri só vagy ecet is attól függően, hogy mi a célod. Végül pedig egy frissítő krémmel érdemes megajándékozni a fáradt lábakat, amely ápol és hidratál is egyúttal.

otthoni lábápolás

A nyári lábápolás során a szőrtelenítésre is érdemes hangsúlyt fektetni. Azok, akik szeretik a körömlakkot, a nyarat is imádni fogják, hiszen annyi színben pompázhatnak a körmeik, amennyit csak akarnak. A körömlakkoktól mentes elszíneződésekkel viszont vigyázni kell, gombás betegségre utalhatnak, ezért ha az elszíneződés hosszabb időn át fennáll, és több körmöt is érint, ajánlott vele orvoshoz fordulni. A nyári meleg az ülőmunkákat végzőknél okozhat lábduzzadást. Minden ülőmunkát végzőnek fontos, hogy legalább egyszer óránként felálljon és átmozgassa a testét, ezt nyáron még szigorúbban kell venni, hogy végtagokban a keringést elősegítsük.  Ha visszatérő panasz a lábduzzadás, érdemes orvossal konzultálni róla, hiszen keringési rendellenességet is jelezhet.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top