“Reményt adott Bendegúznak”

Dr. Kelemen Edit, az Aranyanyu

„Húsvét vasárnapján szültem. Emlékszem, alig voltak a kórházban. Editet sem ismertem korábban. Vele is csak kedden találkoztam, amikor a váratlanul, koraszülöttként és 740 grammal világra jött kisfiunk állapotáról először beszélgettünk” – kezdi történetét Ágnes, aki szabadkozik, hogy erősen szuszog a telefonba. Most is mindenórás terhes, harmadik gyermeküket várják. Meséli, hogy addig a pillanatig csak egy riasztóan kis pici lényt láttak az inkubátor alatt, akiről annyit tudtak, hogy tragikus állapotban van, és szinte percről percre él.

Bármikor meghalhat

Amikor aztán eljött a kedd, és megjött Kelemen doktornő is, azzal kezdte, hogy beszélni szeretne velük. Ágnes jól emlékszik erre a riasztó mondatra, majdnem elájult, amikor hallotta, rettegett a folytatástól. A doktornő leültette a szülőket, és mindent elmesélt nekik arról, ami az elmúlt 48 órában történt a fiukkal, és azt is, hogy mivel, hogyan próbálnak most a kicsinek segíteni. A szakszerű, de rideg tájékoztatás helyett egy meleg hangú, erőt és bizalmat sugárzó ismerkedés volt ez köztük. Dr. Kelemen Edit azt is hozzátette, hogy azt a mondatot, hogy Bendegúz bármikor meghalhat, csak most, egyetlenegyszer mondja ki.

Aztán máris azt kérte tőlük, hogy segítsenek a kisfiúnak, higgyenek benne, és nagyon sokat beszéljenek hozzá! Ágnes őszintén elmeséli azt is, hogy beszélgetésük végén, amikor ügyetlenül, zavarodott mozdulattal próbálták átadni az előzetesen odakészített és már az egészségügyi kartonba becsúsztatott hálapénzt, Edit csak rájuk nézett, és nagyon határozottan annyit kért tőlük, hogy ne, ne hozzák őt ilyen helyzetbe! Kapcsolatuk úgy folytatódott, hogy három hónapon keresztül minden áldott nap, pontosan ugyanabban az időpontban, délelőtt 11 órakor fogadta őket a doktornő, és elmesélte az elmúlt 24 óra rövid történetét.

Nagyon szép szeme van

Ezek a találkozók 5 perctől akár 1 órán át is tarthattak. De minden egyes találkozásnak a végén volt egy jól irányzott búcsúmondat feléjük, amit „hazavihettek” magukkal, amibe kapaszkodhattak, amitől a szülők közelebb érezhették magukat lassan erősödő kisfiúkhoz: „Na, ma akkorát kakált a pelenkába, mint még soha!” vagy „ma kinyitotta a szemecskéjét, nagyon szép szeme van!”. Napi 20 perc engedélyezett szülői látogatás mellett ennek kimondhatatlanul nagy jelentősége volt, intimitást, melegséget hozott a steril kórházi falak közé.

Amikor végül a 16 hetes és már 2 kilós (!) Bendegúzt szülei hazavihették, kaptak egy privát telefonszámot is, hogy bármikor keressék Editet, ha kérdésük van vagy szükségük lenne valamire. Ez a vonal egyébként kétirányú, éppen néhány napja kereste a doktornő is Ágnest, hogy érdeklődjön mostani várandósságáról, arról, hogy hogy vannak, jól érzi-e magát. Hogy mennyire egyedi vajon ez a segítői hang, ez a hozzáállás, arra Ágnesnek csak egy keserű emlék felidézése van válaszként. Amikor Edit szabadságra ment, sajnos éppen volt egy kritikus időszakuk. 

A kis Bendegúz itt már jól van

Az inkubátor mellett

A kisfiú vérképe válságos lett, nyugtatókat is kellett neki adni. A helyettesítő orvos mindenről korrekten felvilágosított, majd otthagyta a zokogó szülőket a folyosón. Hasonló helyzetben Editnél egy ilyen beszámoló valahogy úgy kezdődött, hogy „ez a kis szaros rendetlenkedik éppen, de…”, és akkor máris egészen más volt anyaként odaállni az inkubátor mellé…

Ágnes nemcsak jelölte Aranyanyunak Editet, de azóta más szakemberek kiválasztásában is kikéri a véleményét. Most, hogy harmadik gyermeküket várják, részt vettek egy budapesti, koraszülést megelőző programban is, amelynek vezetője egy olyan orvos – teszi hozzá nevetve –, akit talán majd a jövő Aranyapu Díjára fog jelölni!

Itt szavazhatsz a Richter Aranyanyu Díj jelöltjeire! Ki lesz a győztes?