Baba

Legfõbb motor a lelkesedés

Aligha van a Budapesten és környékén élõ családok között olyan, amelyik ne ismerné belülrõl is a Madarász utcai Gyermekkórházat: évente több mint kétszázezer kis beteg fordul meg itt.

A „Madarászról” röviden
A Madarász Kórház területi körzete a IV., V., VI., XIII. és XV. kerület, valamint a környező települések
Csecsemő- és koraszülött osztály, belgyógyászat, fül-orr-gége osztály, sebészet és intenzív osztály működik a kórházban
170 ágyon évente tízezer fekvőbeteget látnak el, az ambuláns esetek száma kétszázezer
A kórházhoz járó beteg szakrendelő is tartozik
A kórház részt vesz a fővárosi éjszakai és ünnepnapi kijáró gyermekorvosi ügyeletben
Országos gasztroenterológiai centrum működik a kórházban
Kedden, csütörtökön és vasárnap itt van a fővárosi és agglomerációs sebészeti ügyelet
Kedden és havonta három vasárnap országos légúti idegentest ügyeletet ad a kórház
Specialitások: onko-haematológia, arc-és szájsebészet, kézsebészet, ultrahangos szűrés

Dr. Harmat György főorvos az 1929-ben megnyitott kórház ötödik igazgatója. 1975-ben itt kezdte pályafutását, 1990-ben a dolgozók választották meg vezetőnek. A csecsemő- és újszülött kori agyvizsgálatokra specializálódott szakember akkoriban – harmincnyolc évesen – a legfiatalabb kórházigazgató volt, ma viszont ő a leghosszabb ideje hivatalban levő intézményvezető a fővárosban.
–Az osztályok és szakrendelések átszervezésével olyan különleges feladatok ellátását is biztosítani tudjuk, mint például a gyermek idegsebészet. Az országban elsőként mi kezdtük el az újszülöttek ultrahang szűrésének bevezetését, melynek segítségével korán felismerhetők az idegrendszeri-, vese- és húgyúti- rendellenességek – sorolja az elmúlt évtized újításait. A lézersebészet, az endoszkópos és ultrahangvezérelt műtétek ugyancsak az utóbbi évek fejlődésének eredményei, ahogy a gégészeten épült, a gyerekellátásban egyedülállóan modern, légkondicionált ikerműtő is, ahol az operáció során leereszkedő steril levegő függöny biztosítja a műtőasztal külvilágtól való elszigetelését.
Harmat György szerint munkájuk legfőbb motorja a lelkesedés; ennek köszönhetően az orvosoknak még arra is jut idejük, hogy „babaszoba” néven ismeretterjesztő internetes oldalt működtessenek. Pénzszűke miatt viszont nem kis részben leleményességre van szükség ahhoz, hogy folyamatosan szépüljön és korszerűbbé váljon a kórház. A tetőteret fővárosi támogatással építették be, ide kerültek az orvosi szobák, egy oktatóterem és a könyvtár. Még egy kis kiállítás is látható a kórház történetéről. Ez a bővítés tette ugyanakkor lehetővé az egy emelettel lejjebb található csecsemő- és koraszülött osztály átalakítását, valamint az anyaszoba és fürdőszoba-blokkok létrehozását. Fotel-, és kempingágyak mellett van egyágyas és két kétágyas baba-mama szoba is, és – bár csak az ágyak számának rovására oldható meg -, kisebb, fürdőszobás egységekké alakítják a még meglévő nagyobb kórtermeket.
Míg körbevezet a kórház öt osztályán, Dr. Reich Katalin orvosigazgató elmondja, hogy ha a mama szoptat, vagy súlyos esetekben nem kell fizetni a bentmaradásért. Egyébként viszont attól függően, hogy kempingágyat, fotelágyat vagy külön szobát vesz-e igénybe a szülő, és van-e TAJ kártyája, 800, 1200, 2400, 3200 illetve 9600 forint napidíjat kell fizetni.
Dr. Votisky Péter főorvos, az archasadékos gyerekek specialistája arról beszél, hogy a műtéti technika tökéletesedésével eredményesen operálhatók a legreménytelenebbnek tűnő esetek is – nem véletlen, hogy az ország majd minden tájáról érkeznek hozzá kis betegek. Szerencsére ultrahangvizsgálattal ma már a várandósság 5-6. hónapjában kimutatható a baj, így nem a szülőszobában kell szembesülnie szülőknek a betegséggel; bár a látvány így is sokkoló lehet. – Egykori betegeim címlistája ma egyfajta referenciaként szolgál, manapság a szülők szeretnék élőben is megnézni, mire számíthatnak a műtétet követően – meséli. Az újszülöttkori operációkhoz biztos hátteret nyújt a csecsemőosztály, az újszülött altatásában járatos aneszteziológusok és az intenzív osztály. A műtéteket követően pedig házon belül fogszabályozó szakorvos és logopédus veszi kezelésbe a betegeket.
Dr. Gál Éva, az alváslabor vezetője büszkén újságolja, hogy az elmúlt évek újdonságai közé tartozik az alváslabor kialakítása, mely lehetővé teszi az alvás közben fellépő légzés-rendellenességek kimutatását. – Csecsemőknél ez különösen a bölcsőhalál miatt fontos – magyarázza. Az alvásvizsgálatot azonban mindig kórházi kivizsgálás előzi meg, a kardiológiai, ultrahang, röntgen és labor eredmények birtokában dönt a szakember arról, hogy végül is szükség van-e rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top