Baba

Néha másodperceken múlik

Tizenhét éve mûködik hazánkban a koraszülött kisbabák életét óvó Peter Cerny Alapítvány, mely mára országos hálózattá nõtte ki magát – elég egy telefon, és a segítség nem várat magára sokáig.




Nem minden kisbaba jön akkor és ott világra, ahol kellene. Erre Dr. Somogyvári Zsolt újszülöttgyógyász már húsz évvel ezelőtt ráébredt, amikor egy este kétségbeesett mentősök tartottak a kezükben egy alig egykilós, hat hónapra született csecsemőt, akiben már alig pislákolt az élet. Zsolt és társai aznap elhatározásra jutottak: tenni kell valamit, hogy a kicsi szívnek is esélye legyen tovább dobogni! Terveztek, szerveztek, támogatókat kerestek, és létrejött az alapítvány, melynek azóta nagyon sok kisbaba köszönheti az életét.
– Dr. Peter Cerny osztrák üzletember. Ő vásárolta meg nekünk az első koraszülött-mentőautót, így talán nem meglepő, hogy róla kapta a nevét az alapítvány – meséli Dr. Somogyvári Zsolt. – Mindössze néhány orvos, ápolónő és mentős kolléga. Így kezdtük. Az első mentőakciónkra a mai napig emlékszem. Esztergomba mentünk, és én vezettem a rohamkocsit. Elmondani sem tudom, milyen érzés volt megmenteni a kisbaba életét, mesterségesen lélegeztetni, gondoskodni róla, figyelni az állapotát, amíg megfelelő kórházi környezetbe nem kerül! Aznap felfokozott érzelmi állapotban tértünk haza, s ez azóta is így van, minden sikeres akció után. Persze mint mindenki, olykor mi is kudarcot vallunk. Az újszülöttgyógyászat azonban rohamosan fejlődik. Ma már a hat hónapra





Szállítás közben is lehetőség van a vizsgálatok elvégzésére
született babák egynegyede életben marad, a harmincadik terhességi héten világra jött csecsemők esetében pedig nyolcvanszázalékos a túlélési arány.
A Cerny Alapítvány dolgozói állandó készenlétben élnek, sosem lehet tudni, mikor csörög a telefon, és hová kell azonnal indulniuk.
Somogyvári doktor elárulja, a beszélgetésünk bármelyik percben véget érhet, hiszen már huszonegy riasztásra is volt példa egyetlen nap leforgása alatt.
– De miből is áll egy-egy mentés? – teszem fel gyorsan a kérdést.
– Sajnos ma sem rendelkezik minden kórház megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy egy hat hónapra született, fejletlen tüdejű babát életben tartson, megteremtse számára a „magzati körülményeket”, míg a kicsi életképessé nem válik. Arról nem is beszélve, hogy ha a pici otthon, vagy más, semmi esetre sem ideális körülmények között jön világra! Ilyenkor sürgős segítségre van szükség. Mi már a mentőautóban, szállítás közben elkezdjük a baba ellátását, hiszen az élet sokszor másodperceken múlik. Ám még ha életmentésről van is szó, az nagyon





Ebben a speciális mentődobozban szállítja a Cerny-csapat a koraszülött kisbabát
fájdalmas érzés, hogy – ha csak ideiglenesen is – el kell szakítani a koraszülött babát az édesanyjától. Hogy enyhítsük a bánatot, szállítás előtt fényképet készítünk a kicsiről, amely a mamánál marad, míg a gyerek vissza nem térhet a szüleihez. Ez a kép óriási jelentőséggel bír, hiszen ez az egyetlen szalmaszál, amibe a szülők kapaszkodhatnak. Az igazság az, hogy még így, tizenhét év után sem vagyok képes érzelmi távolságot tartani ezektől a helyzetektől. Itt, az alapítványnál szívünkkel-lelkünkkel dolgozunk. Volt, akinek még a családi élete is ráment erre, volt, aki épp azért hagyta el a pályát, hogy ez ne történjen meg. Én nagyon szerencsés vagyok, hiszen a feleségem csodálatos gyermekgyógyász, aki mindig mindenben mellettem áll. Az évek során megszoktuk, bármikor csöröghet a telefon, és akkor indulnunk kell.
És a telefon csörög is. Véget ért az ideiglenes nyugalom. Melyik mentő induljon? Melyik orvos, melyik ápoló? Hová kell menni és mennyire sürgős a helyzet? Ezernyi döntést kell hozni pillanatok alatt azoknak az orvosoknak, akik koraszülöttek és súlyos állapotú újszülöttek mentésére tették fel egész életüket.

Segítők kerestetnek
Az alapítvány, bár kap állami támogatást, és vannak állandó adományozói, jórészt az adó egy százalékából él. A gépeket korszerűsíteni kell, a rohamkocsik elhasználódnak, rengeteg a kiadás. Aki a Peter Cerny Alapítványt támogatja adományával vagy az „egy százalékkal”, a legesendőbb apróságok életének megmentéséhez járul hozzá. Adószámuk: 19010289-1-42 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top