Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Baba

Ábris születésnapján

Egy távoli városkában él egy kisfiú, Ábris. Anyukájával akkor ismerkedtem meg, amikor őt várta, és bár a szülésig nem találkoztunk túl gyakran, nagyon hamar közel kerültünk egymáshoz.

Amikor a párjával időnként felutaztak a fővárosba, sokat beszélgettünk az előző szüléseinek történetéről, az eddigi életútjáról, az érzéseiről és az élet számos más kérdéséről is, amelyekről – mint kiderült – nagyon hasonlóan gondolkodunk.
 

Ábris
Ábris

Aznap reggel, amikor Márti felhívott, hogy rendszeres méhösszehúzódásai vannak, boldog volt és nyugodtnak tűnt. Tapasztalatból tudta, hogy még hosszú út áll előtte. Ezen ő eddig mindkétszer lassan bandukolt végig, így most sem sietett a kórházba, annak ellenére, hogy vidékről még Pestre is kellett utaznia. Este hétkor érkeztek meg autóval a kórházba.

Elhelyezkedtünk a szülőszobában, kérésére gyertyát, füstölőt gyújtottam. Márti elhozta azt a csodaszép, indiai száriját, mely nagyon kedves volt a szívének, ezt felterítettük a bordásfalra. Szépen csillámlott, ahogy a flitterein megtört a gyertyafény.

Hamarosan úgy tűnt, hogy ő is megtalálta a helyét, a vajúdás szép ritmusba rendeződött. Talán segítette ezt az otthonról hozott zene is, amelyre lassan, összebújva táncoltak a párjával.

Egy jó óra múlva fürdőt készítettem, abban bízva, hogy a víz jó hatással lesz erősödő, de nem sűrűsödő fájdalmaira. Szinte abban a pillanatban, ahogy beleült a meleg vízbe, az arca elsimult. Szemeit lehunyta, nem beszélt már hozzánk, csak magára és a babára figyelt.

Nagyon szép volt. Leültünk a párjával a kád mellé, és néztük a gyertyafényben, ahogy a kontrakciók idején Márti a levegőbe emelt kezével intve gondolatban terelgeti lefelé a babáját, néha-néha hangot is adva neki: „Lefelé, kifelé!”

Kórházi körülményekhez képest minden segítette abban, hogy magát és a babáját is elengedhesse. Éjjel volt, csend,  a szobában csak a gyertyák égtek. A szülésznő és az orvos  ritkán jöttek be, olyankor halkan beszéltek és türelmesen megvárták, hogy az anya mikor áll készen arra, hogy megvizsgálják. Lassan 24 órája vajúdott, de úgy tűnt, hogy a méhszáj tágulása nem halad.

Márti elfáradt, sírt. Az előző szüléseinél is pontosan ez történt. Hozzám bújt, összegömbölyödve, mint egy kislány, és önmagát hibáztatta. Annyira szerette volna, ha most másképpen lesz és annyi mindent  meg is tett érte! A karjaimban ringattam és hagytam, hogy kisírja magát, hátha pont ez segít.

 Kérdéseiddel, problémáiddal fordulj Emőkéhez! Várja leveleidet a dula@nlcafe.hu címen. A hozzá érkező levelek közül hetente egyet itt, a Nők Lapja Cafe oldalain válaszol meg.

Sok mindent megpróbáltunk. Masszíroztam, borogatást készítettem, végül Márti az orvos javaslatára a burokrepesztésbe is beleegyezett. Ez a kontrakciókat nagyon intenzívvé tette, de a tágulás mégsem haladt tovább.

Tudtuk, hogy a korábbi császármetszése és egy fogós szülése után most nagyon szeretné természetes úton megszülni a babáját.

A szülésznő lassan és érthetően megbeszélte vele a lehetőségeket. Megegyeztek, hogy bekötik az epidurális érzéstelenítést, és mivel úgy ítélték meg, hogy nem elég hatékonyak a kontrakciók, oxitocint is kap. Bíztatták, hogy íly módon esélye lesz arra, hogy a méhszája kitáguljon és megszülhesse a kisfiát.

Békés Emőke
Békés Emőke

Nehéz fél óra következett, míg megtörtént a beavatkozás. Át kellett mennünk egy rideg, neonfényes, régi típusú szülőszobába. Márti már remegett, a meztelenségtől, a fáradtságtól és a kétségbeeséstől.

Hajnali 3 óra volt, mire az EDA hatni kezdett. Az apa olyan fáradt volt már, hogy ledőlt kicsit a  másik szobában, a szülésznő és az orvos is kimentek.

Ketten maradtunk. Lekapcsoltam az erős fényű lámpát, áthoztam a szárit a másik szobából, és körbetekertem az ágyon fekvő Márti pocakján. Védelmet és biztonságérzetet reméltem tőle anyának és babájának egyaránt.

Teljes csend lett. Melléültem egy vajúdólabdára. Egyik kezemet a dereka alá csúsztattam, hogy enyhítsem a keresztcsontja fájdalmát. Másik kezemért Márti nyúlt, tenyerét a tenyerembe tette, majd lassan lehunyta a szemét.

A szomszéd szobában ott hevert a táskám üresen, hisz már minden előkerült belőle, olajok, borogatókendők, homeopátiás szerek, masszírozó labda, inni- és ennivaló.

Hosszasan néztem egymásba fonódó kezeinket, ennyi volt most minden, amit nyújthattam. Úgy gondolok vissza erre az élményre, mint egy filmre, amely a legfontosabb kockánál megállt. Azóta is magamban hordozom ezt a képet, mely számomra a hivatásom egyik legszebb szimbólumává vált.

Emőke korábbi leveleit összegyűjtöttük neked! Itt mindent megtalálsz, ami az anyasággal, a babára várással, a gondozással kapcsolatos!

nlc.hu/dula

Úgy tűnt, hogy Márti elaludt, de ha csak egy milliméternyit is megmozdultam, azonnal megszorította a kezem, így figyeltem arra, hogy ennyit se tegyek. Megállt az idő is.

Három órán át maradhattunk ebben a csodálatos kötésben, a film akkor kezdett peregni tovább.

Márti ébredezett és vele együtt a fájdalom is. A sötét utolsó foszlányait a kert felől érkező madárcsivitelés hangjai oszlatták el végleg.

Felébredt az apa, visszatért az orvos és a szülésznő is, és kiderült, hogy a tágulási folyamat időközben szépen lezárult. Márti az út végéhez közeledett.

        ***

Most ülök az asztalomnál, és a naptáramat nézegetem. Odakinn szürke és borús ez a márciusi reggel, mégsem vagyok szomorú.

Arra gondolok, amikor pontosan öt évvel ezelőtt, épp ezekben az órákban a tavaszi nap első sugarai Ábris kibújó fejecskéjét cirógatták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top