Baba

Haldokló testvére miatt előbb kellett megszületnie

A tízéves kislány halála előtt még találkozni szeretett volna kishúgával, ezért anyjánál három héttel korábban beindították a szülést.

A 10 éves brit kislány, Katy Holmes tavaly ősszel kezdett homályos látásra és állandó fejfájásra panaszkodni, majd a mindig jó kedélyű, mosolygós gyermek viselkedése is megváltozott, közönyössé, búskomorrá vált. Édesanyja, Paula kórházi kivizsgálásra vitte, ahol megállapították: a kislánynak agresszív, operálhatatlan agydaganata van. Az orvosok közölték a családdal, hogy Katynek legfeljebb 6-9 hónapja lehet hátra.

A Holmes család

A Holmes család, középen a nagybeteg kislány a picivel

Forrás: dailymail.co.uk 

 

Amikor a diagnózis kiderült, Paula várandós volt a hatodik gyermekével, akit Katy is nagyon várt már, de félő volt, hogy nem éli meg a világrajövetelét. A körülményekre való tekintettel az orvosok a kiírt időpontnál három héttel korábban beindították az asszony szülését, aki egészséges kislánynak adott életet. „Katy imádja Scarletet, nagyon speciális kapcsolat van közöttük. Akárhányszor a karjaiba tesszük, rögtön mosolyogni kezd” – nyilatkozta Paula a Daily Mailnek. 

Katy jelenleg egy gyermek hospice-házban fekszik, a család utolsó reménye pedig a neves ausztrál idegsebész, dr. Charles Teo, aki merész orvosi döntéseivel már több, Katyhez hasonlóan súlyos állapotban lévő beteg életét mentette meg. „Ha ez egy háború lenne, ahová Katyt küldték volna harcolni, anyaként elé állnék és megvédeném őt a támadóktól. Ez sem más, kivéve, hogy fogalmam sincs mi az, amit tehetnék” – fogalmazott a kétségbeesett édesanya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top