Baba

Már az 5. héten megállapítható a baba neme

Az új módszer alkalmas bizonyos súlyos betegségek korai kiszűrésére is.

5 hetes terhességnél megállapítható lesz a baba nemeEgy dél-koreai kutatóorvosok által kifejlesztett új vérteszttel már a terhesség 5. hetében meghatározható a magzat neme, míg ultrahanggal ez csak jóval később, a 16 hét környékén lehetséges.

Dr. Hyun Mee Ryu, a kutatás egyik vezetője a sajtónak nyilatkozva elmondta, a teszt azért is rendkívül hasznos, mert ha az anya például olyan gént hordoz, amely valamilyen súlyos betegségre, például vérzékenységre vagy izomsorvadásra hajlamosít, lány magzata vagy nem örökli, vagy legfeljebb hordozó lesz, a fiú magzat esélye a betegségre viszont már 50 százalék. Ez esetben pedig a terhességnek ebben a korai szakaszában a szülők még dönthetnek az abortusz mellett.

A módszer persze éppen ezért heves vitákat is kiváltott, hiszen lehetőséget ad arra is, hogy ha a születendő baba neme nem felel meg a szülők elképzeléseinek, csupán ezért megszakíttathassák a terhességet.

A teszt egyelőre kísérleti fázisban van, tehát a legoptimálisabb esetben is több évnek kell még eltelnie, mire a használata széles körben elterjedhet, és akár itthon is elérhetővé válhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top