Baba

“Azt hittem, hogy a nagyi már elhozta az oviból”

Voltál már úgy, hogy egy pillanatra elfelejtetted, hogy hol is hagytad a gyerekedet? Hagytad már ott a kicsit az óvodában, mert azt hitted, az anyósod a soros? Lehet, hogy egy túl stresszes napon veled is előfordulhat.

„Iszonyúan fáradt voltam, egy könyvelőcégnél dolgozom, ahol vannak bizonyos hónapok, amikor éjjel-nappal dolgozunk. Este nyolckor végeztem, elindultam hazafelé, és már majdnem otthon voltam, amikor eszembe jutott, hogy Lilit a nagyinál hagytam. Már aludt, mikor odaértem, és mivel imádja a nagyszüleit, nem történt nagy baj abból, hogy »egyszerűen« elfelejtettem, de több hétig nagyon ki voltam bukva miatta” – mesélte Eszter a három évvel korábbi történetét.

 

Nem kell túldramatizálni sem a történetet
Nem kell túldramatizálni sem a történetet

Ő egyszer felejtette ott kislányát valahol, de vannak olyanok is, akikkel gyakrabban előfordul. „23 éve vagyok óvónő, és tapasztalatból tudom, hogy minden évben van egy-két olyan szülő, aki gond nélkül felejti ott a gyerekét az óvodában, akit aztán a zárós dajka vagy óvónő visz haza – mesélte a neve elhallgatását kérő pedagógus. – Már az első alkalom után lehet látni, hogy kiből lesz olyan gyerek, aki az ovival kel és fekszik, persze a szülőket sem tudom mindig hibáztatni, mindenki teper a munkahelyén, a gyerekük meg elvileg jó helyen van, bár én sosem hagytam ott egyikemet sem.”

Nem vészes a helyzet

Több játszóházat, illetve gyermekmegőrzőt is felhívtunk, szerencsére 90 százalékukban még nem találkoztak olyan szülővel, aki megfeledkezett volna megőrzésre leadott porontyáról. (Vagy nem akarták bevallani, hogy mi a helyzet.) Egy budapesti játszóházban azonban már megesett, hogy véletlenül ottmaradt négy testvér a beígért 2 óra helyett 7 órán keresztül. „Sem enni, sem inni nem hagytak itt semmit nekik, a telefont a szülők nem vették fel, úgyhogy nem tehettünk mást, mint kivártuk, hogy hátha rájönnek a népszámlálásnál, hogy valami nem stimmel a létszámmal – emlékezett vissza Évi. – Ez egyébként ritkán fordul elő, de sajnos az gyakori, hogy valaki egy egész napra fizeti be a gyerekét, és ebéd gyanánt összesen egy zacskó chipset hagy ott.”

Nem mindenki érett még anyának

„Az unokahúgomra vigyáztam, bementünk egy plázába, ahol megkért: hadd menjen be a játszóházba. Beadtam, aztán valahogy elfeledkeztem róla, hogy velem van. Nézelődtem, vásárolgattam, már éppen indultam haza, amikor rájöttem, hogy Flóri ott maradt…” – ecsetelte Fanni, aki saját bevallása szerint még biztosan nem szeretne gyereket.

„Azért azt érdemes tisztázni, hogy attól, mert valaki egyszer-egyszer elfeledkezik a gyerekéről, még nem szabad szindrómáról beszélni – magyarázta Regős Judit szociálpolitikus, családi tanácsadó. – Előfordul, hogy egy anya valamilyen külső ok, leginkább stressz hatására kissé infantilissé válik, és emiatt elfeledkezik a gyerekéről, ebben azt esetben viszont nem árt végiggondolni, hogy az adott illető elég érett-e az anyaságra. Egy olyan nő, aki testileg és lelkileg is megérett az anyaságra, nem, vagy csak egészen kivételes esetben felejti ott a gyerekét, nála rögtön bekapcsol a felelősségtudat.”

Amennyiben azonban többször előfordul, hogy egy anya ottfelejti valahol a gyerekét, érdemes beszélni vele, mert könnyen lehet valamilyen tényleges pszichés betegség a háttérben.

Mindenképpen kérjünk a gyerektől bocsánatot
Mindenképpen kérjünk a gyerektől bocsánatot!

Ha pedig már otthagytuk

Mindenképpen kérjünk a gyerektől bocsánatot, nem szabad azt éreznie, hogy ez teljesen természetes, nehogy hozzászokjon a gondolathoz, hogy az anyja valahol ottfelejti. Azért nem kell túldramatizálni sem, de egy-két kedves és higgadt mondattal elmagyarázhatjuk neki, hogy mi történt. Ez azért is fontos, mert meg kell győznünk a gyereket arról, hogy az életében rend és rendszer van, így ő is nyugodtabb lesz. Ráadásul nem árt, ha elfogadja, hogy az anyja sem tökéletes.

„Amennyiben az apa felejti ott a gyereket, a helyzet már egy kicsit komplikáltabb, ugyanis az apák esetében a férfi-nő viszony a kicsivel való kapcsolatra van kivetítve” – magyarázta a szociálpszichológus. Egy kevésbé harmonikus kapcsolatban élő apánál tehát jóval könnyebben előfordulhat, hogy egyszerűen „elfeledkezik” a gyerekéről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top