Baba

Gyerek, majd esküvő lett az egyéjszakás kalandból

A fiatal nő hat éven át hiába kereste alkalmi partnerét, akitől teherbe esett. Aztán a Facebook segített…
Egyéjszakás kalandból családi boldogság

Kalandból családi boldogság

Forrás: The Sun 

A brit Kate Williams 18 éves volt, amikor egyéjszakás kalandba keveredett egy 21 éves sráccal, Nathan Baconnel. Két hónappal később észrevette, hogy gyermeket vár alkalmi partnerétől, akiről azonban a nevén kívül lényegében semmit sem tudott.

Kate mindenképp szerette volna Nathan tudtára adni, hogy gyermekük lesz, ám sem a telefonszámát nem sikerült kiderítenie, sem pedig az interneten nem bukkant rá. A kétségbeesett kismama többször ellátogatott kalandja helyszínére, Bournemouth városába is és az utcákat járva igyekezett ráakadni a fiúra, de mindhiába.

Kislánya, Hayley már ötéves volt, amikor a nő 2007 júliusában a Facebookon végre rábukkant Nathanre. Azonnal üzenetet küldött neki, melyben egyenesen közölte, hogy van egy közös gyermekük, akiről fotókat is mellékelt. A férfi megdöbbent, hogy mennyire hasonlít rá a kislány, ám mégis ragaszkodott ahhoz, hogy elvégezzék az apasági tesztet. A vizsgálat végül bebizonyította, hogy ő Hayley apja.

Nathan a legkevésbé sem bánta, hogy van egy lánya és igyekezett a lehető legtöbb időt együtt tölteni Kate-tel és Hayleyvel, hogy minél jobban megismerhesse őket. A gyereknek kezdetben azt mondták, hogy a férfi az édesanyja egyik barátja, ám idővel elárulták neki, hogy ő az édesapja. Nem csupán apa és lánya kapcsolata vált azonban egyre szorosabbá, hanem Nathan és Kate is egymásba szerettek, szerelmükből pedig született még egy kislány, Caitlin.

A férfi ezek után megkérte Kate kezét és közös gyermekeik társaságában mondták ki a boldogító igent. „Attól kezdve, hogy Kate és Hayley rám talált, egy percre sem akartam elhagyni őket, mióta pedig tudom, hogy Kate is úgy érez irántam, ahogy én iránta, a világ legboldogabb embere vagyok” – áradozott Nathan egy brit lap riportjában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top