Baba

Százezer forint minden gyerek után

Százezer forintnak megfelelő összeget kapnak a szülők minden egyes újszülött után - igaz, egy szlovákiai faluban, de az ötlet mégiscsak érdekes.

Az, hogy egyre kevesebben vagyunk, nemcsak minket, magyarokat aggaszt, de szomszédainkat is (mármint őket inkább az, hogy ők kevesen vannak) – vagyis fogy a magyar, de fogy a szlovák is. A szlovákiai Ipolynyék önkormányzata most a fiatal családok támogatásával szeretné meggátolni a lakosság csökkenését és elvándorlását, ezért 350 eurós egyszeri támogatást ad a szülőknek minden újszülött után.

Százezer forint minden gyerek után

Az 1991-es népszámlálás óta körülbelül kétszázzal csökkent Ipolynyék lélekszáma. Volt olyan év, amikor a csaknem kétezres településen csak négy-öt gyerek született. “Tennünk kellett az elvándorlás és az elöregedés ellen” – mondta Hrubík Béla, Ipolynyék polgármestere a Távirati Irodának.
Vannak, akik elteszik a pénzt a gyerekeknek, vagy életbiztosítást kötnek belőle, de nagyon sokan csak így tudnak például babakocsit venni.

Két éve tart a program, tavaly 18 újszülöttet támogattak ezzel az összeggel, és idén is nagyjából ennyire számítanak.

Magyarországon is volt már jó néhány próbálkozás arra, hogy népszerűbbé tegyék a házasodást és gyerekvállalásra kapacitáljanak. Ám a megélhetési nehézségek valószínűleg még mindig jobban számítanak, mint az egyszeri babakötvény vagy a dísz az ajtóra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top