Peller Mariann kirabolta a bababoltot

Azt mondják, a harmadik trimeszter a legideálisabb arra, hogy összerakjuk a kicsi szobáját – ez a tökéletes fészekrakó idő. A férjem, Gyuri rám hagyta az időzítést, amúgy is jellemző ránk, hogy az ilyen típusú terveket én készítem, ő pedig segít a megvalósításban. Szóval eljött az a boldog néhány nap, amikor a kismama kiélheti a kreativitását, és az urának egy rossz szava sem lehet. Sőt mindent elkövet, hogy a tervek megvalósuljanak, és végül egy tökéletes kis bababirodalom várja a kis trónörököst. Persze közben nem csak a babaszoba tűnik be-nem-fejezettnek, hanem a lakás minden pontján találunk olyasmit, amit még helyre kell tenni, ki kéne javítani, vagy csak egyszerűen ideje véglegesíteni – ez is természetes kismama-reakció. Mindezt igyekeztünk belezsúfolni egyetlen hétbe.

Munkások mindenhol

Ha megengeditek, lenne egy javaslatom: könyörgöm, semmiképpen ne időzítsétek a lakás garanciális hibajavításait az utolsó trimeszterre! Az ugyanis a nyűgösebb, fáradékony, és a magát minden testhelyzetben kényelmetlenül érző várandós nő halála… Nekünk azt mondták, egyetlen nap alatt végeznek, lett belőle három egész nap és két álmatlan éjszaka (persze hétvégén, hogy ne tudjunk rápihenni a következő hétre).

Így tehát a hétvégét egy felrobbantott lakásban tölthettük el, amelynek nem volt olyan zuga, ahova behúzódhatott volna az ember várandós lánya. Viszont minden helység tele volt gipszkartonozókkal, festőkkel és villanyszerelőkkel. Ahol pedig nem munkások dolgoztak, ott hatalmas nejlonok takarták be a lakás használható részeit. Ezért hát az ebédlőasztalhoz száműztem magam, egész napra. Ha még nem fájt a derekatok (és csípőtök), akkor nem érthetitek, miért kezdtem délután öt óra környékén nyüszörögni Gyurinak, hogy ez a derékszögben ülés nekem rossz, és hogy soha nem fognak végezni, most kellett volna befejezniük az egész melót.

Már csak elgyötörve mosolyogtunk, amikor este kihámoztuk a nappaliban a kihúzható kanapét a nejlonhéjból, hogy lefeküdjünk aludni. Gyuri persze úgy durmolt, mint egy barlangi mackó, én pedig megtapasztalhattam, hogy a falióra ketyegése könnyen az őrületbe kergethet bárkit, akármilyen fáradt, sőt főleg akkor, ha fáradt…

Két nap és még két alvásmentes éjszaka után végeztek, és már nem számított, hogy itt-ott nem sikerült a vonalon belül maradni a festékkel, vagy hogy bizonyos pontokon foltos maradt a fal. (Amire egyébként Gyuri megpróbálta felhívni az egyik festő figyelmét, aki miután két percig tettette, hogy nem veszi észre a foltot, azt válaszolta: ja, hát, ahogy így húztuk a hengert, az ilyen foltot hagyott…) Úsztunk a boldogságban, hogy végre nejlon- és munkásembermentes a kis otthonunk. Minden jó így, ahogy van!

Tyúkanyó beindul

Jöhet végre a végső lépés, hol a legközelebbi bababolt? Mint a tisztes, kotlós tyúkanyó-kezdeményben, éreztem, ahogy szétáramlik ereimben a fészekrakó ösztön, és átveszi az uralmat egyik napról a másikra. Harcra fel, győzni kell! Szóval erre is, mint minden tervezhető dologra az életemben, enyhe megszállottsággal reagáltam, de ez állítólag szinte minden kismamára jellemző, köszönhetően a hormonoknak, és később igen hasznosnak bizonyult. Mintha csak ez az egy cél létezne, és most aztán vigyázzon, aki az utamba kerül, mert letarolom, vagy csak simán ráülök – és ez bizony már nem csak üres fenyegetőzés!

Berobbantam hát a munkahelyemhez legközelebb eső bababoltba, és a korábban alapos utánajárással összeállított “ez mind kell”-listámat rázúdítottam az eladókra. Érdemes listát írni, mert ez megakadályoz abban, hogy esetleg sok tökéletesen felesleges dolog is a kosarunkban landoljon. Higgyétek el, hatalmas a kísértés egy cukiságokkal tömött bababoltban, mikor száguldanak az ereinkben a hormonok, én szívem szerint minden cuki, pihe-puha dolgot haza vittem volna, de segített a precíz lista.

Játszószőnyeg – saját használatra

Egy jó órán át tartott a vérengzés: néhány bútorral kezdtem (ezeket majd kiszállítják pár héten belül), aztán kis lámpával, ágyneműhuzattal és kis káddal folytattam, majd az egészet megkoronáztam egy olyan játszószőnyeggel, amin valószínűleg én fogok a legtöbbet játszani, annyira tetszik, és őszintén sajnálom, hogy csak a fél testem fér el rajta. Igazából a végére lendültem csak bele igazán! De egy húzásra szinte minden megvan: a kis ruhák, törölköző, babakelengye.

Ekkor ne gondoljuk, hogy hátradőlhetünk, mert még csak a felénél járunk a valóban szükséges holmik beszerzésének: hol vannak a pelenkák, a víz- és szobahőmérők, vagy a babakocsi és így tovább? Lesz még itt dolog bőven, és Atyám, hogy én ezt mennyire élvezem! Teljesen be vagyok zsongva – de állítólag ez is teljesen természetes tünet egy kismamánál.

Én ráadásul imádtam a gyerekkort, és szabályosan sajnáltam, amikor tizenévesen lassan kezdtem felfogni, mi is zajlik a világban. Ezért imádni fogom egy kicsit újra átélni a gyereklétet, a kisfiunk szemén át. Azt hiszem, kerül majd pár olyan játék vagy könyv a kosaramba, amivel én játszom majd a legszívesebben, de szerintem ez is tipikus tünet. Ráadásul máris produkálom a vásárlási láz minden tünetét, mert egész éjszaka babaholmik beszerzéséről álmodtam, és nagyon élveztem.

Kispapák, kérlek, nézzétek el nekünk, hogy ebben az időszakban kicsit elvesztitek a vezető beosztásotokat odahaza, de a hadvezéri szerep ebben a csatában minket illet! Talán előnye is van a dolognak.

És hogy mennyire lehet örülni annak, ha végre látszik a pocak…