Baba

Ő volt az Oscar-gála legcsinosabb kismamája

Bár vélhetőleg a várandós Kim Kardashian is pályázott a címre, mégsem ő volt a leggyönyörűbb kismama az idei díjátadó vörös szőnyegén.

Channing Tatum amerikai színész a nejével, Jenna Dewannal érkezett a gálára, akivel éppen az első közös gyermeküket várják.

A fiatal színésznő és táncos – aki leginkább a Step Up című filmből lehet ismerős – egy testre simuló, klasszikusan elegáns csipkeruhát választott az eseményre, mely szépen kiemelte a pocakját is. Egyértelműen ő volt a gála legcsinosabb kismamája.

Channing Tatum és Jenna Dewan
Channing Tatum és Jenna Dewan

A házaspárról sugárzott a boldogság, Tatum szinte egy percre sem engedte el a feleségét, inkább szeretettel simogatta gömbölyödő hasát, miközben büszkén pózoltak a fotósok előtt. Egy nyilatkozatukban elárulták azt is, hogy nem tudakolták meg előre a kisbabájuk nemét, ugyanis azt szeretnék, ha a születéséig meglepetés lenne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése