Baba

Stresszesebbek a veszekedős szülők babái

A csecsemő akkor is hallja a veszekedést, ha éppen alszik.

Az amerikai Oregon Egyetem kutatói húsz kisbaba bevonásával végeztek kísérletet. Az alvó csecsemők agyát MRI készülékkel vizsgálták, miközben nagyon dühös, közepesen dühös, boldog, valamint semleges hanglejtéssel mondtak ki mondatokat.

Stresszesebbek a veszekedős szülők babái

 

A babák agya különböző aktivitást produkált a különféle érzelmi töltetű mondatok hallatán. Azok a csecsemők pedig, akiknek a szülei gyakran veszekednek, a többieknél intenzívebb aktivitást mutattak a nagyon dühös hangokra az agy a stressz, illetve az érzelmek szabályozásához kapcsolódó területein.

A kutatók mindebből arra következtetésre jutottak, hogy a kisbabák még alvás közben is érzékelik. Mivel pedig ennyire kis korban az agy még nagyon képlékeny és fejlődésben van, ezért azok a csecsemők, akik gyakran hallanak veszekedést, érzékenyebbé válnak a stresszre és az érzelmeiket is nehezebben tudják majd szabályozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top