Baba

Kilenc új barátnőt szereznek a fiatal anyukák

A szülés utáni időszakban sem lehetetlen új barátságokat kötni. Sőt még könnyebb is, mint gondolnád.

Bár az újdonsült anyák gyakran panaszkodnak arra, hogy a gyerekük születése után elmaradoznak a barátaik, magányossá, elszigeteltté válnak, egy friss tanulmány szerint az anyává válás még segíti is az új barátságok kötését. Míg egy gyermektelen nőnek átlagosan 13 barátja van, addig a baba születése utáni évben ez a szám 22-re növekszik.

A felmérésben megkérdezett nők többsége úgy nyilatkozott: a gyermeke születése után meglepően könnyen kötött barátságokat. A megkérdezettek közel fele leginkább baba-mama csoportokban ismerte meg az új barátnőit, 22 százalékuk pedig már a szülés előtt, különféle szülésre felkészítő foglalkozásokon szerzett új barátnőket.

Kilenc új barátnőt szereznek a fiatal anyukák

Tízből négy anyuka úgy érzi, szívesebben osztja meg a legbelsőbb gondolatait és személyes információit azokkal a nőkkel, akiket még nem túl régen ismer. A legnépszerűbb közös beszédtémát a szülési élmények jelentik az anyukák között, de szívesen öntik ki egymásnak a szívüket az anyasággal vagy épp a munkába való visszatéréssel kapcsolatos aggodalmaikról is.

Minden harmadik válaszadó bevallotta, hogy úgy érzi, a régi barátait untatnák azok a témák, melyek őt ebben az időszakban leginkább foglalkoztatják, ezért barátkozik szívesebben olyan nőkkel, akik épp hozzá hasonló dolgokat élnek meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top