Baba

Rumini játszótér nyílt Budán

Berg Judit Rumini című, 2007-ben az Év gyermekkönyve címet elnyert regényének helyszíneit eleveníti meg az I. kerületi Mária téren megnyílt játszótér.

Az írónőt a Budavári Önkormányzat kereste meg az ötlettel, hogy közreműködjön a Rumini által ihletett játszótér kialakításában a Mária téren, ahol egy már meglévő parkot bővítettek tovább. Berg Judit a könyveinek illusztrátorával, Kálmán Annával, és az önkormányzat illetékeseivel tervezték meg a kibővített Mária téri játszóteret. Mint az írónő elmondta, szinte minden ötletére nyitottak voltak, a tér nagy tűzfalát például Kálmán Anna rajzaival fogják díszíteni, a kőpárkány pedig reményeik szerint egy vár részeként fog funkcionálni. Jelenleg csak a fejlesztés első üteme valósult meg, a játszótér építése tavasszal folytatódik.

Ami az elkészült játékokat illeti, a gyerekek a Szélkirálynőn, a hatalmas, háromárbocos kereskedőhajón járhatják be Egérország tengereit, felfedezhetik Egérvárost, a királyi vár székhelyét. A nagy hajón található tölcséren keresztül pedig át lehet kiabálni a játszótér másik felén lévő tölcsérbe. „Kár volna tagadni: nagy büszkeség, hogy a Rumini egy játszótér központi motívuma” – jegyezte meg az írónő, akinek legújabb Rumini-könyvét (Rumini a Fényvizeken címmel) néhány napja mutatták be.

A legmodernebb és valamennyi biztonsági előírásnak megfelelő játszóelemek a regény ismert helyszíneit idézik, feltűnik Rumini, a csavargóból hajósinassá lett, bátor és agyafúrt kisegér, Balikó, a Szélkirálynő másik hajósinasa, és Bojtos Benedek kapitány, a tapasztalt, sokat látott tengerészkapitány.

A Budavári Önkormányzat egyébként már több tematikus játszóteret alakított ki a kerületben. Elsőként a Franklin utcai játszótéren a Magyar Mesehősök Falát készítette el az önkormányzat, majd a Gellérthegyen a Vuk-játszótérrel lepte meg a családokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése