Baba

Szoptatás egy plázában? – Így is lehet!

A szoptatás fontosságáról úton-útfélen hallhatunk ma már, de arra kevés helyen találunk tisztességes megoldást, hogy kényelmesen kivitelezhető is legyen az akció.

Folyamatosak a viták a nyilvános szoptatással kapcsolatban, és megmondom őszintén, én mindig is középutas voltam.

 Kapcsolódó cikkeink:

 

Megalázó és gusztustalan

Vérmérséklet kérdése, de nekem egyszerűen sosem ment nyilvánosan. Hadd vonuljak el egy kicsi zugba, elkülönített helyiségbe, ott nagyon szívesen, de máshogy sajnos nekem nem megy. Számomra annyira intim mind a becses testrészem, mind maga a helyzet, hogy nem tudom máshogy elképzelni.
Kerültem is emiatt faramuci helyzetekbe, például amikor egy, a  menő listákon a legjobbak közé sorolt étteremben vezényeltek a vécébe. Kint éppen az egyik legnagyobb vihar tombolt, menekülő-útvonalam sem volt… Így aztán míg az egyik kedves vendég mellettem könnyített magán, én szoptatni próbáltam.
A vécén ülve. Megalázó volt és gusztustalan, mondjuk ki bátran. És nem ez volt az egyetlen ilyen eset.

Hiába kértem, hogy kísérjenek bármilyen raktárba vagy gazdasági helyiségbe, a személyzet nem tartotta kivitelezhetőnek a kérésemet. Azóta is igyekszem bojkottálni azt a vendéglőt.
De sültem oda simán nyáron a negyven fokban a hátsó ülésre is a kocsiban.

Lehet máshogy is

 

Szoptatás eg yplázában? - Így is lehet!

Egy szó, mint száz, a bögyömben van a téma.
Egy hétig Stockholmban pihentünk és a híresen gyerekbarát országban egy bevásárlóközpontban a kislányomnak pisilnie kellett, de azonnal. Szaladtunk is, a telefont pont kitettem a zsebemből,  ugyan de tényleg mi szükségem lehetne itt rá?
Tévedtem. A mosdók mellett olyan szoptatószobát találtam, hogy hét nyelven beszélt. A svédek biztosan teljesen idiótának néztek, amikor álmélkodva futottam vissza és vad fényképezésbe kezdtem.

Szoptatás eg yplázában? - Így is lehet!

A babylounge-ban, ahogy nevezik (szerintem már az elnevezés is kedves), kényelmes fotelek, kanapé magazinokkal, kellemes félhomály, párnák, hátul melegítőhelyiség, pici konyha, mikró várják az babájukat etetni kívánó anyukákat. A kialakítás annyira figyelmes, hogy a foteleket függönyök (!) választják el egymástól.

Szoptatás eg yplázában? - Így is lehet!
 
Szoptatás eg yplázában? - Így is lehet!

Nem is tudok nagyon ezen mit kommentálni, minden adott ahhoz, hogy egy anyuka nyugiban megetethesse a babáját anyatejjel vagy tápszerrel, mindkét esetre fel van készítve a hely, ami ráadásul nem is a belvárosban található, hanem Stockholm egy külvárosi részén.

Már meg sem lepődnék azon, ha egy felkapottabb plázában jégbe hűtött, tejtermelést serkentő italok is lennének a hátsó hűtőben.
Úgy látszik, a svéd modell nem csak papírforma.

Szoptatás eg yplázában? - Így is lehet!

A képek nem magazinminőségűek, de szerintem azért a lényeg látszik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top