Baba

5 gyerekekkel készíthető kellék húsvétra

Nagyjából egy hónap van még húsvétig – ilyenkor a legkönnyebb legyinteni, hogy hol van az még, ugyan már, majd még ráérünk. Egyfelől igen, tényleg, az még négy hét, másfelől ha hétvégente vagy néhány lazább hétköznapi délután áldozunk egy-két órát az előkészületekre, akkor húsvétra békében készen lesznek a díszek, a kellékek és esetleg a játékok is (ha nem szeretnénk vásárolni)

Tojás formájú dísz só-liszt-gyurmából

Az utóbbi években igen sok boltban kapható eszközre, játékra lett házi verzió, ennek talán leghíresebb darabja a play-dough gyurma, néha azonban van értelme visszatérni a régi, jól bevált receptekhez, ilyen a só-liszt-gyurma is. Ha nem teszünk a gyurmába festéket, akkor egy könnyen és jól színezhető, kisütött állapotában viszonylag nehezen törhető anyagot kapunk. A gyurmára itt találtok egy jó kis receptet. A gyúrásban már a 2-3 évesek is igen jól közre tudnak működni, hagyjuk, hadd próbálkozzanak, elrontani biztos nem fogják, és jó együtt molyolni, közben beszélgetni, énekelni, verseket mormolni a nyulakról.
 
5 gyerekekkel készíthető diy kellék húsvétra
 
Ha kész a tészta, lapítsuk egyenletesen vékonyra, vágjunk ki tojásformákat (erre alkalmas lehet egy papírtörlő papírhengere, kicsit nyomkodjuk oválisra, és kész is), egy szívószál segítségével fúrjunk lyukat a tojásforma felső részére, és mehet a sütőbe az egész. Az elkészült darabokat akrillal, temperával már festhetjük is kedvünkre, a végén pedig tegyünk rá akasztót: natúr madzag, selyemszalag, fonál – valamelyik biztos akad otthon. Húsvét előtt is ér a barkaágakra akasztani, de ajtódísznek sem utolsó. Az eredeti receptet itt találjátok.
 
5 gyerekekkel készíthető diy kellék húsvétra
 
Nyuszifülek
Igaz, a farsangon már túl vagyunk, de attól még egy kis jelmezszerűség jó poén lehet, akár maga a Nyuszi is hozhatja a gyerekeknek. Sok előkészületet nem igényel, erős, fehér A/3-as vagy nagyobb méretű papírra (nem árt valami rajzalapnál merevebb fajta, hogy ne konyuljanak a fülek), ollóra, esetleg egy tűzőgépre, papírragasztóra és rózsaszín papírra vagy filcre lesz szükségünk. Ezek nagyjából meg is vannak általában egy kisgyerekes háztartásban, igaz?
 
Vágjunk egy kb. 60×6 cm-es szalagot a papírból, majd vágjuk ki a füleket: kb. 22 cm magas és a legszélesebb pontjuk 9 cm, a rózsaszín részük ennél valamivel kisebb. Ragasszuk össze a fület a pánttal, majd igazítsuk a gyermek fejére, nézzük meg, hol kell ahhoz összeragasztani, hogy ne csússzon le a fejéről. Kész a kis nyuszink. Eredeti leírást itt találtok.
 
5 gyerekekkel készíthető diy kellék húsvétra
 
Nyúlfüzér Miffyből
 
Nijntje vagy Miffy, ki hogy ismeri ezt az imádnivaló holland nyulat – most füzérként (esetleg stencilként) kerül elő. A gyerekek ágya fölé, az asztalukhoz, ebédlőasztalhoz, az ajtókra vagy a bejárathoz, netán a lépcsőházban is kedves dekor lehet, de ki tudja, talán az oviban is örülnek az ovistársak, ha kapnak egyet-egyet. 
 
5 gyerekekkel készíthető diy kellék húsvétra
 
A mintát erről az oldalról tudjátok letölteni, 4 darab lesz egy papíron, érdemes többféle színű papírra nyomtatni, helyesek sokszínűen. Ezt is érdemes valamiféle tartással bíró papírra nyomtatni vagy átrajzolni. A vágás igényel némi precizitást, nagyobb gyerekek vagy szülők feladata legyen inkább, s ha kész a sok nyúlpofázmány, akkor egy zsinegre ragasztva (pl. celluxszal) el is készült a cuki kis dekoráció. 
 
5 gyerekekkel készíthető diy kellék húsvétra
 
 
Tojástartó filcből
 
Ugye, milyen helyes darab? Ráadásul egy ilyen kicsi maximum fél óra alatt kész, a technika pofonegyszerű, gyakorlatilag szövés: az egyforma csíkokra vágott filcdarabokat tegyük egymás mellé, majd kezdjünk el egy szálat a többi alá-fölé bújtatni, ahogy a képen is látszik. A következő szál ott menjen alulra, ahol az előző felül volt, ez a technika. Ha az alja nagyjából megvan, tegyük egy pohárra, könnyebb lesz a hajtást megoldani.
 
5 gyerekekkel készíthető diy kellék húsvétra
 
Ha elértük a kívánt magasságot, akkor a kimaradt részeket hajtsuk át a peremen és tűrjük az előző sor alá, ragasztóval rögzítsük. A kosár pántja két megmaradt szál összekötésével készül. Tádám! – ennyi. Ha minden csík más színű, vidám darabunk lesz, egyszínű tojásokhoz jól mutathat. A levágott filcdarabok mérete legyen 70 cm x 2,54 (cirka 3) cm – egyébként papírból is működik, csak érdemes két-három hajtással megerősíteni (újságpapírból is szuper, amikor kész, szépen festhető). Filcet hobbiboltban, méteráruboltban tudunk beszerezni. Részletes leírást itt találtok.
 
5 gyerekekkel készíthető diy kellék húsvétra
 
Hol a nyúl? Letölthető nyúlminták a játékhoz
 
A húsvéti nyúlkeresés sok családban hagyomány: bizony a kertben vagy a ház körül, esetleg a játszótéren és végső soron a lakásban is jó móka, főleg ha a gyermek korának megfelelően nehéz a feladat, nem találja meg túl könnyen az elbújt nyulakat. Persze nem muszáj egy napra koncentrálni a keresést, lehet amolyan adventinaptár-jellege is: ahány nyulunk van, annyi nappal húsvét előtti kezdéssel lehet keresgélni naponta egyet amolyan vidám napindító jelleggel. Ha megvan, felkerülhet a hűtőre vagy a falra valamilyen akasztóval, ragasztóval. Megbánni biztos nem fogjuk, ha van egy rakás papírnyúl otthon. Innen tudjátok letölteni a fekete és a fehér nyuszikat.
 
5 gyerekekkel készíthető diy kellék húsvétra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top