Baba

Nyulak, amiket nem csak húsvétkor kedvelünk

Itt a húsvét, a boltokat már ellepték a húsvéti csokinyulak, mi azonban olyan nyuszikat mutatunk most, amelyeket egész évben imádni lehet.

Nyuszi és Őz

Eddig ötven díjat söpört be Vácz Péter diplomafilmje, a Nyuszi és Őz (Rabbit and Deer), és a vetítéseken a filmkritikusok mellett a gyerekeket és a felnőtteket is azonnal megnyeri magának. A rövidfilm többféle animációs technikával, rajz- és bábanimációval készült, és ezek nemcsak a látványt szolgálják, hanem a dramaturgia részei is. Nyuszi és Őz boldog barátságban élnek 2D-s világukban, ám Őz ennél rögeszmésen többre vágyik, és átlép a 3D-s világba. A siker viszont kétélű, barátja, a nyuszilány a másik világban maradt. A film ugyan nem a húsvétról szól, de roppant bájosan meséli el azt, – hol szívszorítóan, hol mulatságosan – hogy ebben a helyzetben hogyan menthető meg a barátság, hogyan tudnak ismét utat találni egymáshoz. Vácz Péter szürke nyuszilánya kecses, törékeny és piros masnijával bűbájos, az Őz szögletes, erős, férfias – mindkét karakter felejthetetlen.
www.rabbitanddeer.com

A kockásfülű nyúl

1974 és 1976 között a Pannónia Filmstúdióban született meg a Kockásfülű nyúl. A 2×13 részes rajzfilmsorozatot Richly Zsolt rajzolta és rendezte, forgatókönyvét Marék Veronika írta. A kockásfülű nyúl, aki tulajdonképpen egy zöld nyúl rózsaszín-fehér kockás fülekkel, egy toronyház tetején él egy bőröndben. Távcsövével kémleli a világot, és amikor barátai, Kriszta, Menyus és Kistöfi valami galibába kerülnek, azonnal a segítségükre siet. A kockásfülű nyúl nemcsak színeiben különleges, hanem repülési képességében is: összecsavarja hosszú füleit, és már száll is, mint a helikopter, és ott terem a dolgok közepében, majd a kalandok után visszarepül a bőröndbe.
Ma már a kockásfülű kalandjai nemcsak rajzfilmen, hanem könyvben és diafilmen is láthatók, és egyike azoknak a meséknek, amelyeket szívesen veszünk elő, mert ezzel nemcsak a mesevarázsát, hanem saját gyerekkorunkat is megidézzük.
//www.marekveronika.hu

Tipp: Csodaszép húsvéti meséket ajánlunk
 

A bátor tintanyúl

Pom Pom meséiből mindenki emlékszik Pom Pomra, Picúrra, Gombóc Artúrra, de a bátor tintanyúl talán kevesebb figyelmet kapott. Pedig Csukás István mesesorozatának ez a része igazán vicces. Kék tinta a tornaórára, zöld tinta az énekórára… és amikor a két üveg tinta eltörik, a pacsniból megszületik a kék-zöld tintanyúl, aki elég bátor ahhoz, hogy visszamorogjon egy kutyára, madarakat zaklasson és oroszlánt idomítson. Éppen amikor parkőrt fogyasztana vacsorára, akad egy kis gond. A parkőr még a bátor tintanyúlnál is erősebb és bátrabb… Sajdik Ferenc rajzai remekül illenek Csukás István szellemes szövegéhez, és a bátor tintanyúlban benne van minden, amit a nyulakról sohasem gondolnánk.

Szerinted melyik a legfinomabb? Húsvéti csokinyuszikat teszteltünk 
 

Minden napra egy nyúl

Szép István szabadúszó grafikus az elmúlt egy évben minden nap rajzolt egy nyulat. Különböző technikákkal különböző nyulak születtek. A Rabbit a day albumban akadnak vad, bájos, jókedvű, okos, félénk és mérges nyulak is. Szinte lehetetlen csak egy kedvencet választani, mert mindegyik szerethető egyéniség. A 365 nyúl minden nyúlrajongó Mekkája, és nem csak húsvétkor.
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10151476632674039.1073741825.189100489038&type=3

Kedvenc nyulaink, avagy csipetnyi nyúlológia

Nyúlgyár

Ha nyúl és figura, akkor nyúlgyár. Piri Anikó 2005 óta gyártja helyesebbnél helyesebb nyulait, a balerinától  a csíkos “sportos” darabokig. A nyúlcsapat külön bája, hogy magyar divattervezők maradék anyagaiból készülnek, és így minden darab egyedi.
Az idei év újdonsága a nyuszipárna, ami húsvétra szuper ajándék lehet.

Kedvenc nyulaink, avagy csipetnyi nyúlológia

Hoops&Yoyo

Nehezen eldönthető, hogy a nagyobb gyerekek vagy a gyermeklelkű felnőttek kedvence ez a pink macska és a lütye zöld nyúl. Bár igazából csak elektronikus képeslapokon léteznek, elég nagy kultuszuk van. Az egyik fő tulajdonságuk, hogy mindig vidámak!

Nyuszi a Micimackóból

Ó, igen, nyúljunk vissza egy kicsit a klasszikusokhoz. Nyuszi alakja semmiképpen nem kihagyható egy ilyen felsorolásból. Nyuszit nagyon kedveljük, igaz, kicsit túlmozgásos és néha túlságosan is szórt a figyelme, de kétségtelenül alapnyúlnak számít. Fontos kitétel viszont, hogy csak a könyv eredeti grafikáját fogadjuk el egy és igaz nyúlnak.

Alice és a nyúl

Bevallom, kicsi koromban elég ijesztőnek tűnt Lewice Carrol meséje, és a nyúl sem volt benne kimondottan kedves. Nyúlfétisem azóta viszont egyre csak fokozódik, és az egyértelmű, hogy az Alice Csodaországban nyula szintén emblematikus figura. Tim Burton rendezésepedig igazi szívcsücsök, de ezt piciknek egész biztosan nem ajánljuk.

Kedvenc nyulaink, avagy csipetnyi nyúlológia

No megállj csak!

Ha a YouTube keresőjébe elkezdjük beírni, hogy “nu”, már dobja is utána automatikusan: pogodi! A szovjet Tom és Jerrynek is nevezett klasszikus animációs film a farkas és a nyuszi örök kergetőzéséről szól. Mi még lepedőre vetítve néztük a kisszobában, ünnepnapokon. Húsvétra például ideális!

Olvass még többet a húsvétról:

Készülj a húsvétra a gyerekekkel:

Megnézem
Összes kép (1)

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top