Baba

Le a pelenkával! Elő a bilivel!

Döbbenettel figyeltem anyukámat, valóban komolyan gondolja-e, hogy 8 hónapos kisebbik fiamat bilire kellene szoktatnom. És komolyan gondolta, "hiszen látszik a gyerek fején, amikor nagydolgát végzi, csak el kell kapni". Tovább oltogatott, amikor pár héttel később két egymást követő fürdetésnél a fiam rácsodálkozott az állva pisilésre – férfi a szentem –, majd a harmadik estén már a vizet kémlelte, és várta a csobogást, mert tudta, mi fog következni.

Mivel az első gyerekemnél nagyon könnyen és gyorsan értük el a szobatisztaságot, úgy gondoltam, ideje gyerekkorom rejtett zugaiba mélyedni. Mint kiderült 35-40 évvel ezelőtt az volt a gyakorlat, hogy amint a gyerek felült, bilire is ültették. Én 10 hónapos koromban kezdtem el a bilin üldögélni, és a családi legendárium szerint nagyon korán szobatiszta lettem. Alaposabb faggatózásra kiderült, hogy 15-17 hónapos koromban lettem valóban szobatiszta, nagyjából akkor, amikor amúgy is megértem volna rá.

Míg megérik

Nagyobbik fiammal a kicsit misztikus, de igen hatékony módszert követtük a szobatisztaság elérésénél: megvártuk, amíg megérik rá, és utána 2 hét alatt teljesen szobatiszta lett. Igaz, akkor ő már majdnem hároméves – igen, 34 hónapos – volt, de az eldobható pelenkák korában ez nem okozott annyi kellemetlenséget, mint az én gyerekkoromban.

Az biztos, hogy minimális türelmet mutattam volna, és mindent megtettem volna, hogy sürgessem a szobatisztaságot, ha naponta 10-14 textilpelenkát kellett volna mosnom, hipóznom, vasalnom. Nekem viszont csak annyi volt a dolgom, hogy a családi kasszánk védelmében kuponokkal, akciókban vásároljam a pelenkát.

Tényleg csak lazán!

Le a pelenkával! Elő a bilivel!Szülőként a szobatisztaságot érdemes lazán felfogni, nem rágörcsölni, nem kényszeresen célul kitűzni. Amikor már túl nagy volt rajtam a családi nyomás, hogy “a gyerek mindjárt hároméves, és még mindig nem szobatiszta, akkor elolvastam Feldmár András könyvéből, A tudatállapotok szivárványából az idevágó részt: “Amikor a fiam kicsi volt, akkor engem nem érdekelt, hogy hova kakál, és hova pisil. Ha pelenkában akart járkálni, az sem érdekelt. Nem álltam semmiféle versenyben az idővel azért, hogy egy-, két- vagy hároméves korában már ne legyen pelenkája. Addig viselte, amíg akarta. Egyetlen pillanatra sem gondoltam azt, hogy huszonöt éves korában még mindig pelenkában fog járni. Látta, hogy nekem sincs pelenkám és az anyjának sincs, ezért nem kellett erről külön beszélni. Három és fél éves korában ellátogattunk valahova. Egy három és fél éves kislány is volt azon a helyen, én pedig éppen cseréltem a fiam pelenkáját. A kislány azt mondta neki: »Te ugyanolyan idős vagy mint én, és még mindig van pelenkád? Nekem már két éve nincs.« A fiamat ez nem érdekelte. Engem sem érdekelt. Amikor már úgy négy éves lehetett, akkor azt mondta, hogy a pelenkája már nem kell, és onnantól kezdve valóban nem kellett neki. Nem kellett vele emiatt veszekedni.”

Fokozatosan alakul ki

Anyáink gyakorlata és a mostani nevelés között az a legnagyobb különbség, hogy amíg régen feladat és küldetés volt a szobatisztaságra szoktatás, addig a mai – és kétségkívül működő – álláspont szerint a szobatisztaság egy képesség, amely fokozatosan alakul ki, és amely során a gyerekek felismerik a testük működését, megtanulják ellenőrizni és irányítani. Mint minden képesség fejlődését, a szülő segíteni tudja, de a gyerek egyéni fejlődése diktálja az ütemet, és nem érdemes versenyre kelni a “szomszéd fiúval” vagy a családi legendákkal.

A szobatisztaság ritkán megy egyik napról a másikra és nemcsak a gyerek életkorától, de szokásaitól, életritmusától is függ. Nagykönyv szerint nagyjából 15 hónaposan veszik észre, és tudatosul a gyerekekben, hogy a pelenkájuk piszkos, majd 18 és 24 hónaposan felismerik, hogy mikor ürítenek, megtanulják azokat a szavakat, amelyek ehhez a folyamathoz tartoznak, és jelezhetik dolguk elvégzését. 30-36 hónaposan a gyerekek már tudnak előre szólni, ha ki kell menniük, és nem sokkal később megtanulják kontrollálni az ürítési folyamatot.

Honnan sejthetjük, hogy készen áll?

A biliztetés elkezdésére több jel is utal: a gyereket zavarja a piszkos pelenka; jól meghatározott időben végzi a dolgát; érdeklődik a vécézés iránt; már nem akar pelenkás lenni, inkább bugyit, gatyát viselne, mint a nagyok; képes önállóan járni, ülni és egyszerűbb utasításokat végrehajtani; elkezdi elrakni ruháit, játékait, és kezdi felfedezni, hogy mindennek megvan a helye.

Amikor már úgy láttam, hogy a fiam lélekben és fejben készen áll a szobatisztaságra, bevetettem egy trükköt. Elmentem vásárolni, és két csodálatos, Lightning McQueen-es gyerekalsóval tértem haza. Részletesen elmeséltem, hogy ezt neki hoztam, mert ő már olyan nagy, hogy a pelenka helyett ilyen klassz boxereket viselhetne. Átbeszéltük azt is, hogyha vécéznie kell, akkor szóljon, vagy nagyfiúkén menjen a bilire, mert különben elázik a gatya. Elsőre el is ázott, de utána csak akkor történt baki, ha nem volt elég gyors. A pelenkát egy életre elfelejtettük, éjszakára sem adtuk vissza, és nem volt gond, persze ehhez hozzátartozott az is, hogy minden lefekvés előtt elment vécére.

Nem lóverseny

A szobatisztaságra nevelésnek nem kell gyorsnak lenni. Bevett szabály, hogy először a nappali szobatisztaságot kell megcélozni, és ha ez megvan, akkor jöhet az éjszakai. Éjszakai pelenkaelhagyással akkor érdemes kísérletezni, ha a gyerek rendszeresen száraz pelenkával ébred, jelzi, ha vécére kell mennie, illetve ő maga szedi le a pelenkát.

A szobatisztaság elérése elég sok mosással jár, mert balesetek mindig történhetnek. Fontos, hogy a szülők megőrizzék türelmüket, és mindig megértéssel, sőt elismerésével kövessék a gyerek fejlődésének állomásait. A szidás, a veszekedés és a büntetés nem a megfelelő módszer a szobatisztaság gyorsítására. Időt és teret kell adni a gyerekeknek, hogy megismerjék és irányítani tudják a testüket. Nyáron, a kevés ruha miatt, kicsit könnyebb a pelenkanélküliség, és látványosabb a test működése, de a gyerekek ritkán alkalmazkodnak az évszakokhoz, viszont előbb vagy utóbb szobatisztává válnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top