Baba

Napi mese: Galambkaland

Mélyen, legbelül, Gábor pontosan tudta, hogy megérkezett. De bizonyosságot akart szerezni. Lassan leereszkedett a padra, nem akarta megijeszteni a karfán üldögélő verebet. Jó volt végre ülni.

Az út hosszú és fárasztó volt, talán enni is kéne valamit, de előbb legyen túl ezen. Mélyen beszívta a levegőt, és a veréb felé fordult.
– Elnézést kérek.
A veréb riadtan nézett fel rá apró, fekete gombszemeivel, és szaporán pislogott.
– Ez itt a nagyváros? – kérdezte Gábor, és megpróbált mosolyogni, de a veréb továbbra is csak bámult rá, mintha nem értené, mit mond. Lehet, hogy ebben a nagyvárosban más nyelven beszélnek a madarak, mint nálunk a faluban? Nem hittem, hogy ilyen messzire repültem… futott át Gábor fején, és már nyitotta a csőrét, hogy újból megpróbálja szóra bírni a verebet, de a kis madár szemei hirtelen még jobban elkerekedtek, golyófeje idegesen rándult egyet, és mielőtt még Gábor észbe kaphatott volna, huss, elrepült.
– Ez most akkor igen?! Vagy nem? – kiabált utána, de a veréb már messze járt. Hiába csavargatta a fejét, és meresztgette a szemét, már nem is látta. Ez meg mi volt? Utána kéne mennem? – morfondírozott, de nem sokáig, mert egyszer csak…
– GRRRRRR-HRRRRR Va-va-va vaaa!!!
Gábor rózsaszín lábaiból hirtelen elszállt az erő, a szeme előtt fényes pontok ugráltak, úgy érezte, menten lefordul a pad karfájáról. Egy szörnyeteg, mint a mesékben… fogak… szentséges galambtoll… FOGAK! Ebben a pillanatban érezte, hogy emelkedik… oldalt pillantott, és látta, ahogy a szárnyai lágyan, de erőteljesen csapkodnak mellette, függetlenül az akaratától.
– Va va vaaaa! – hallotta még mindig, de egyre távolabbról.
Amikor hitetlenkedve lepislogott a magasból, látta a padot, ahol még egy pillanattal ezelőtt ült, és mellette… va-va-va-va… egy kutya tombolt. Nagyokat ugrott a levegőbe, ugatva és a fogait csattogtatva utána!

Napi mese: Galambkaland

Akkor egy toll csusszant ki a szárnyából, és spirál alakban vitorlázott lefelé… még földet sem ért, és a fekete-fehér kiskutya hörögve vetette rá magát. A gazdája idegesen rángatta a pórázt, de a kutya nem foglalkozott vele. A kutyák az emberekhez vannak kötve? Vajon miért? És milyen vadak… Gábor nem sok kutyát ismert, igazából csak Kefirt, a nagy, nyugodt kuvaszt otthon a gazdánál, akié a galambdúc, de Kefir nem ilyen volt, nem ilyen. Megborzongott, és elkapta a tekintetét, de már elkésett vele… BUMMM!
Egy pillanatra elsötétült a világ, és Gábor lefelé bucskázott a levegőben.
– Haveeer! Nézz már a csőröd elé! Majdnem eltörted a tollamat! Most meg hová mész? Azt hitted, megúszod ennyivel?
Ez rögtön magához térítette, automatikusan újból mozgatni kezdte a szárnyait, és kicsit feljebb emelkedve megpillantotta a hang forrását. Egy nagyon dühös galamb volt az, és egyre közelebb jött. Vadul csapkodott a szárnyaival, és folyamatosan kiabált hozzá. Ijesztő volt.
– Na, mi van, öcsi, meg se mukkansz? Csak száguldozol itt, nekimész bárkinek, aztán csak odébb szállsz bocsánatkérés nélkül?!
A másik galamb most már egyfolytában lökdöste a szárnyaival.
– Öööö, én nem… én persze hogy… izé, bocsáss meg, kérlek… – dadogta Gábor, de a másik mintha meg sem hallotta volna.
– A galambnak most már egy perc nyugta se lehet? És egyáltalán hogy mersz te hozzám érni?! Hozzám, Galibához, akié gyakorlatilag ez az egész – fordult körbe a harcias galamb a tengelye körül, szárnyaival végigsöpörve a horizonton.
– Liba? – motyogta Gábor összezavarodva.
– Ezt ne mondd! – sziszegte amaz dühösen, és belecsípett Gábor szárnyába, hogy apró pihék repültek szerteszét. – Soha ne mondd ezt! Vili? – azzal jókorát lökött rajta.
Gábor hátratántorodott a levegőben, és megint nekikoccant valakinek. Ijedten kapta hátra a fejét. Micsoda zsúfoltság, hát ez lenne a nagyvárosi forgalom… gondolta, és behúzta a nyakát, előre tartva az újabb letolástól.
– Béke legyen veletek! – búgta a kövérkés, fehér galamb, és fél szárnyával átkarolta Gábort, aki hálásan felmosolygott rá.
– Helló, Písz – forgatta rózsaszín keretes szemét a másik.
– Mi ez a békétlenkedés, Galiba? – Galiba legyintett az egyik szárnyával, de Písz nem hagyta szóhoz jutni. – Béküljetek ki! És legyetek barátok! – fuvolázta, és egyik lábát felemelve V betűt formált rózsaszín ujjaival.

Illusztrálta: Hangya János, Megjelent a Cicero Könyvstúdió gondozásában 2012-ben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése