Baba

Hasznos tippek használt gyerekcuccok vásárlásához

Használt gyermekruha? Egyelőre ugyan csak vevőként rendelkezem bababörzés tapasztalatokkal, azok viszont elég sokfélék.

Az első börzén még egész korán, tavaly decemberben voltunk. Első tapasztalatnak jó volt, láttuk, hogy a Jézuskától a géppuskáig szinte mindent lehet kapni. Akkor még nem vásároltunk semmit. A következőre már szépen átgondoltam, hogy mire lenne szükség.

Örültem neki, hogy van ilyen, mert ciki vagy nem, magamnak is szoktam turkálóban ruhát venni. Nem tömegáru, és sokszor jobb a minősége, mint az újonnan vásároltnak. Így hát arra gondoltam, a gyerekeim sem fognak talán megállni a fejlődésben, ha van használt ruhájuk is. Amióta megszülettek, lelkes bababörze-látogató vagyok. Vettem már nekik ruhát, játékot is használtan. Általában inkább kérdezek, hogy van-e olyan méret, szín, akármi, amit keresek, mintsem széttúrjam az eladó árukat. Egész eddig minden oké is volt. Legutóbb viszont sikerült belefutnom néhány negatívumba:

A ruhákból ki volt vágva a címke. Hazaérve aztán szomorúan nyugtáztam, hogy nem az a méret volt a ruha, aminek mondták, hanem egy számmal kisebb. Ez azt jelenti, hogy még kb. 2 hétig jó Lillának.

Hasznos tippek használt gyerekcuccok vásárlásához

Habszivacs puzzle. Nagyon jó, a földre leteszem, erre mehet a játszószőnyeg, nem hideg, és nem kell folyton a parkettáról összeszedni a Törpéket. Nagyon örültem neki, mert olcsóbban vettem a 1,5×1,5 métereset, mint korábban a jóval kisebbet. A csalódás akkor ért, amikor sikálás után összeraktam (betűs, és szét volt szedve a betű és a keret). Hiányzik belőle pár darab.  Egy-egy betű, egy-egy keret. Ide tartozik még a bébitornázó is. Dobozban hoztam el, de nem leltároztam le, hogy minden darab megvan-e hozzá, és rá se kérdeztem. Itthon, az összerakásnál derült ki, hogy hiányzik róla néhány “fityegő”…

További jó és rossz tapasztalatok és az ezekből levonható tanulságok A mi lombikbébink blogon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top