Baba

Milyen a jó babakocsi?

Régen nem volt kérdés, hogy ki milyen babakocsit vesz. Volt egy nagy kerekű, rugós mélykocsi és egy sport, ami mindent kibírt. Mostanra viszont a babakocsiipar legalább akkora üzlet, mint menyasszonyi ruhát gyártani. Segítünk kiigazodni.

A használtat vagy újat kérdést már korábban kiveséztük, így azzal most nem fárasztanánk senkit.

Hány kereke legyen?

Mostanában nagy trend a háromkerekű babakocsi, terepre kimondottan ezeket ajánlják, és egyszerűbb is irányítani őket, mint a hagyományos kocsikat. Viszont vitathatatlan tény, hogy könnyebben felborulnak, mint a négykerekű modellek. Ez persze nem azt jelenti, hogy megállás nélkül ettől kellene rettegni, de a padkák sokszor kibabrálhatnak velünk. Viszont ha valaki sokat kirándul, esetleg fut, akkor mindenképpen ilyen típusban gondolkozzon.

Mi az a travel system?

A travel system babakocsik lényege, hogy ugyanarra a vázra lehet “rápattintani” az összes tartozékot: mózest, sportrészt és az autós hordozót is. Alapvetően praktikus koncepcióról van szó, viszont ezért pénzt is kérnek, így ezek a legdrágább kocsik. Az áruk nagyjából 60 000 forintnál kezdődik és 330 000-ig meg sem áll. A legtöbb nagy márka kocsijához vehetünk olyan adaptert, amelynek segítségével a vázhoz rögzíthetjük az autós ülést. Ennek nagy előnye, hogy a kocsiban bealudt babát nem kell felkelteni ahhoz, hogy átrakjuk. (Nem muszáj az adott babakocsi saját autós ülését megvenni, a nagy márkák jó törésteszttel rendelkező üléseihez a legtöbb cég gyárt adaptert.) Sokan esküsznek erre a megoldásra, de a gyakorlatban a babák nem nagyon szeretnek hosszú időt ücsörögni az autós ülésben. Tisztelet a kivételnek.

Milyen a jó babakocsi?

Milyen legyen a kocsi kereke?

Mert aki eddig nem tudta volna, manapság ez is központi kérdés. A legjobb rugózást a felfújható kerekű kocsik ígérik, viszont ezeknek megvan az a hátrányuk, hogy pont úgy defektet kaphatunk velük, mint a bringánkkal, aztán hiába vergődtünk el az állatkertig, még a bejárat előtt fordulhatunk is vissza. Ráadásul néha le is ereszt a gumi, akkor pedig vagy mi pumpáljuk fel, vagy elvándorolunk a legközelebbi benzinkútig. A legpraktikusabb megoldás a habszivacs kerék, ez bírja a rázkódást és a strapát is.

A kerékkel kapcsolatban a másik nagy kérdés, hogy mekkora legyen. Alapigazság, hogy minél nagyobb a kerék, annál jobb a kocsi rugózása és annál nehezebben borul fel. Az apró kerekű városi kocsiktól például senki ne várjon csodát. Azt viszont jó tudni, hogy kis kerekű kocsiknak is csinálnak olyan felfüggesztést, ami jól veszi az akadályokat, ezek viszont nem olcsó darabok.

Kell-e mózes?

Téli babáknál nagyon praktikus a mózeskosár, ráadásul az első pár hétben szeretnek abban aludni a picik. A kellően mély mózes megóvja a babát a széltől, és a hideg ellen is jobban véd, mint a hagyományos sportülés. Nyári babánál viszont nem fontos, de csak akkor, ha a kiválasztott babakocsi alkalmas arra, hogy újszülöttet tologassunk benne. Ezt a boltban mindig elmondják, kérdezzünk bátran. Sok kocsinál egy külön betétet kell megvásárolni ahhoz, hogy a legkisebbek is kényelmesen utazhassanak, de ennek az ára töredéke a mózesének.

Városban vagy terepen?

Ez a legfontosabb kérdés, amit a vásárlás előtt érdemes eldönteni. Aki sokat kirándul, az vegyen szélesebb, jó rugózású kocsit, ezek nehezebb, robusztusabb darabok, cserébe viszont meg se kottyan nekik egy kis murva vagy domboldal. A kisebb kocsik, amelyek minden szűk helyen elférnek, nem igazán alkalmasak terepre. Azok tényleg a városban jók, nagy előnyük viszont, hogy könnyűek, és nem okoz velük gondot a tömegközlekedés.

Milyen a jó babakocsi?

A súly se mindegy

A legkönnyebb kocsik az úgynevezett esernyőkocsik, a legtöbb ilyennek nem dönthető az ülése, ezért olyan babáknál praktikus, akik már elmúltak 6 hónaposak, és nem zavarja őket, ha ülve kell aludniuk. Ezek tökéletesek második kocsinak. A dönthető esernyőkocsik súlya nem vészes, és nagyon praktikusak. Ár-érték arányban ezek a legjobbak, 30-40 ezer forintért már vadonatújat kapunk, amelybe újszülöttet is fektethetünk. Használtan pedig tényleg fillérekért adják az ilyen babakocsikat. A travel system kocsik közül az igazán könnyűek elképesztően drágák, és a könnyű is minimum 9 kilót jelent. Az pedig napi szinten egyáltalán nem az, bárki elhiheti egy 10 kilós gyerekkel megtöltve nem lesz az élet se vidám, se könnyű.

Így válassz kocsit!

1. Menj el olyan boltba, ahol többféle márkát is árulnak, hasonlítsd össze őket, próbáld becsukni és kinyitni, nagy hassal ehhez jobb lesz segítséget kérni. Tologasd, hogy kiderüljön, kézre áll-e neked.

2. Rázd meg a kocsit nyugodtan, ha már újonnan is recseg-ropog, hagyd ott!

3. Ha használtan veszel kocsit, nézd meg a kerekeket, ha nyikorognak vagy kopottak, akkor keress másikat. Ha az ülés szövete sérült, akkor is érdemes másikat választani. A többi, kisebb hiba tényleg elhanyagolható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top