Baba

Így dolgozz a gyerekszobában! – fotók

Santiago szülei az egyszerűség és letisztultság nevében rendezték be babájuk szobáját. Helyet kapott benne egy dolgozósarok is, anya otthoni munkájához.

Ismerős a szoba, az én életemben is ez a helyzet állt elő, mint Santiago anyukájáéban. Nem azért, mert Miamiban lennék kénytelen élni, és többszázezres kiságyat kellene vennem a babámnak, inkább csak a munka szempontjából. Kislányom újszülöttkora óta én is itthonról dolgozom, és nálunk is volt gép a babaszobában. Ezek szerint nemcsak én ragaszkodtam ahhoz, hogy a babaszobában rendezzünk be anyának dolgozósarkot, ahol úgy tudja végezni a munkáját, hogy közben őrzi a baba álmát.

A minimál környezet nekem túl steril, és biztos vagyok benne, hogy hiába minden törekvés a letisztultságra, amint Santiago cseperedni és kúszni-mászni kezd, itt is térdig érnek majd a játékok, firkálások jelennek meg a falon és csokifoltok a szőnyegen. Valószínűleg Santiago anyukájának – ahogy nekem is – ki kell majd mentenie számítógépét a szobából, és biztonságos magasságban tartani. Nagyon ötletes és látványos a falfestés, a nagy, színes minták hatásosak és határozottan feldobják a szobát. 

Babaszoba és dolgozó egyben, a letisztultság jegyében

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top