Baba

Így győzik meg a dackorszakos gyereküket a szülők

A gyerekek viccesek egy bizonyos életkorban. Ha engeded, hogy azt csináljon egy hároméves, amit csak akar, akkor minden szép és jó, ha viszont ellent mersz neki mondani, akkor kitör a harmadik világháború. Minden szülő ugyanazt a módszert használja arra, hogy megpróbálja meggyőzni a kis dackorszakosokat.

Aknamező, ha valamit nem engedünk meg a dackorszakban tobzódó gyerekeknek, pedig pont abban a korban vannak, amikor elég sok mindent nem szabad megtenniük. Sőt rengetegszer adódik olyan helyzet is, hogy megkérjük őket valamire, amihez semmi kedvük sincs. Például nem ugorhatnak fejest a mászókáról. Nem foglalhatják le apa számítógépét. Nem pakolhatják ki a késes fiókot. Nem nyúlkálhatnak a forró olajba. Nem dugdoshatnak villát a konnektorba. Nem söpörhetik bele a bevásárlókosárba az egész édességes polcot a boltban. Ellenben időre el kellene készülniük reggel, ki kellene időben menniük vécére, fel kellene egyedül venniük a bugyijukat. Mindegyik egy-egy olyan terület, ami potenciális lilafejes hisztit vonhat maga után.

A szülők módszere 10 lépésben, hogy rávegyenek egy dackorszakost valami olyanra, amihez semmi kedve:

1. Megmondod neki, hogy mit kell tennie.

2. Megismétled a kérést kedvesen.

A legcukormázasabb hangon, amit csak elő tudsz magadból szedni.

3. Megfordítod a kérdést: “Te is akarod, ugye?”

Nem tudom, hogy ehhez miért ragaszkodunk, mi szülők. Nyilvánvaló, hogy nem akarják megtenni, amit mi szeretnénk, de mégis meg akarunk bizonyosodni róla, hogy azt érzik, van választási lehetőségük.

A háromévesek meggyőzési módszertana

4. Bűntudatkeltés

“Egész idáig elvezettem…”, vagy “olyan sok pénzt kifizettem ezért…”, vagy “ez egy különleges alkalom.”

5. Hibáztatás

“Apa/nagyi/tesód/barátod olyan nagyon szomorú lesz, ha nem teszed meg. Nem akarod, hogy szomorúak legyenek, ugye?”

A háromévesek meggyőzési módszertana

6. Vesztegetés

Mind ismerjük az alkudozást: “ha megteszed, akkor majd lesz minden, amit szeretnél.” Ebben elhangzik fagyi, új játék, csoki, süti, bármi, amire gyermekünk annyira vágyik, de csak ritkán jut hozzá. Ezen a ponton akár még sikert is érhetünk el.

7. Fenyegetőzés

Az az állapot, amikor már semmi sem használ, és amitől úgy érezzük magunkat, mintha a saját szüleink lennénk. Borzalmas érzés rádöbbenni, hogy ugyanazok a szavak hagyják el a szánkat, amiket anno, gyerekkorunkban annyira utáltunk hallgatni a apánktól és anyánktól.

8. Kiabálás

Amit persze mélységes megbánás követ, mert hát teljesen nevetséges, hogy egy háromévessel szemben felemeljük a hangunkat. Ezen a ponton már azt érezzük, hogy teljes kudarc az egész anyaságunk.

A háromévesek meggyőzési módszertana

9. Könyörgés

“Kééééérlek, csak most az egyszer, és utána élhetjük tovább az életünket, lécciléccilécci.”

10. Ismétlés

Az előző 9 lépés bármelyike újra, egészen addig, míg végül sikert érünk el a kis dacos háromévesünknél. Egyet kell csak jól megjegyezni: soha, de soha ne adjuk be a derekunkat, mert onnantól tényleg vége lesz a világnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése