Persze az internet bugyrai kifürkészhetetlenek, és tudom én is, hogy az emberek a monitoraik mögött sokszor kényszert éreznek rá, hogy ítélkezzenek ismeretlenül. Nem magyarázkodásra készülök, mert az én gyerekem és én döntésem – meg az övé –, hanem mindenkinek meg szeretném mutatni, aki tényleg kíváncsi rá, hogy milyen ez a Chance program.
Mi történik konkrétan Dorkával Srí Lankán?
Megmutatom a leveleket, amiket Vaskuti Palitól, a vezető pszichológustól kaptam, és a múlt heti beszámolót, amit Dorka mentora, Hárs Nóri küldött nekem. Természetesen nemcsak pszichoterápiából áll a két hónap, amit kint tölt, hanem a határainak folyamatos tágításáról, félelmek felszámolásából, korlátok ledöntéséről.
Annyit tudni kell ehhez Dorkáról, hogy korlátokban és félelmekben már egész kicsi kora óta bővelkedik: fél a magasságtól, a hüllőktől, bogaraktól, nem szereti az újdonságokat, de közben változatosságra vágyik, csak nem tudja átlépni a fejében lévő korlátokat, hogy új kalandokba vesse magát. Vagyis egészen idáig nem tudta átlépni, mert úgy tűnik, történt valami.
Már akkor elkezdődött a változás, amikor először beszélgetett Vaskuti Palival, a diagnosztizáláskor. Az, hogy alig félóra elteltével ő maga döntött úgy, hogy menni akar három nap múlva egyedül, Palival Srí Lankára, már a csoda kezdete volt. Nemcsak azért, mert nélkülem vagy bármelyik másik családtagja nélkül ült repülőre, hanem azért is, mert nem igazán bírta eddig az idegen, új embereket, bár könnyen ismerkedett, általában kudarcélménnyel értek véget az ismeretségei. Nem jön ki jól a környezetében lévőkkel, beilleszkedési problémái vannak, mégis most ő akart elmenni egy idegen társaságba, ráadásul nagyon messzire.
Most már két és fél hete van kint a terápiás közösségben, és nagy lépésekkel halad afelé, hogy levetkőzze magáról a negatív viselkedésmintákat, a rosszul rögzült megoldási módokat.
A terápiája most abba a szakaszba érkezett, amikor a dühkitöréseit, hisztijeit – ahogy ott hívják: habcsókjait – az egész közösség ignorálja. A legfrissebb hírek szerint ezt az akadályt is egész könnyen veszi, olvassátok el ti is Pali és Nóri összefoglaló leveleit az elmúlt időszakról.
07. 12. Pali levele:
Dorka “hisztijeit” az első hét után átminősítettük “habcsókká”, s bár ritkultak és finomodtak, néha teljesen váratlanul, általában olyan helyzetben, amikor frusztrációt él meg, előjönnek. A következő héten meg fogom kérni a közösséget, hogy se a “nyávogásra”, se a habcsókra ne reagáljunk, s azt várom, ha ezzel Dorka nem tud elérni eredményt, rátalál olyan megoldásra, amiben se neki, se a környezetének nem kell szenvednie. Ez egy folyamat, nem lesz könnyű se neki, se nekünk, de ha kibírjuk, minőségi változás várható.
Ha ezen túl vagyunk, a frusztráció toleranciaküszöbét kell emelni, ami egy ilyen közösségben automatikusan is megtörténik, de Dorka (gyermeki) egocentrikus világképe miatt külön feladat. Ezekkel párhuzamos folyamatos feladat az empátia erősítése. Úgy gondolom, olyan bizalom van Dorkában felénk/felém, hogy ha meg is kell szenvednie az utat, végigjárja itt. Az biztos segíteni fog neki, hogy imádjuk.
Ma délután megkérdeztem Dorkát, mennyire bízik bennem. Azt mondta, 100% és még 10. Megkérdeztem, meg akar-e gyógyulni. Azt mondta, nagyon. Ekkor én elmondtam, hogy ennek érdekében megkérek mindenkit, hogy se a nyávogásra, se a habcsókra a továbbiakban ne reagáljanak, “ha tehát el akarsz érni valamit, mást kell majd csinálnod”.
Erre azt mondta, ő nem azért habcsókozik, hogy elérjen valamit, hanem ez csak úgy jön, és elönti őt. Megbeszéltük, hogy meglátjuk, mi lesz, ha nem reagálunk. Este megkérdeztem, lehet-e a csoportmegbeszélésen erről szó. Vállalta. Egy hős!
Megállapodott a csoport, hogy mindenki ehhez fogja tartani magát, és bármekkorára is nőne egy habcsók, észre se vesszük. Mi pedig felkészültünk a “szupererősgigászikibírhatatlan” HABCSÓKOKRA a következő (szerintem 4-5) napban. Anyai szíved ne hasadjon meg, ez része egy folyamatnak.
07. 13. Pali levele:
Gratulálok a lányodhoz!
Az első nap teljesen simán telt. Habcsók el se indult. Nyávogás háromszor – ilyenkor egymásra néztünk és azt mondtuk csak úgy magunknak, hogy ezt nem halljuk. Dorka azonnal normális hangra váltott, még mosolygott is. Este a csoporton megdicsértem, erre kaptam két hatalmas puszit. Annyira édes, ahogy dolgozik magán.
Nóri levele az elmúlt hétről:
Mint ahogy írtad is, egyelőre úgy tűnik, hogy a visszajelzés nagyon jót tett neki (erről bővebben itt olvashattok – a szerk.). Kedden Galle városában voltunk, ott kirándultunk. Nagyon élvezi, hogy saját pénze van, amivel gazdálkodhat, melynek persze megvannak a nehézségei. Általában mindent meg szeretne venni, s próbálom irányítani, hogy azért ne költse el a teljes pénzét, meg ha eszik rendesen reggelit-ebédet-vacsorát, akkor nem kell annyit költenie nasikra (ami most gyümölcsök, rágók és bacon formájában vannak, mert nem szeretne cukrot venni).
Azért ennek is van hatása, mert már többször kijelentette, hogy meg kell állnia, hogy ne vásároljon, meg belemegy alkukba is velem, viszont most épp maga a vásárlás egy nagy örömforrás számára, így nagyon nehéz vele elfogadtatni, hogy az ő érdekében vitázunk erről. Ráadásul a számfogalma nem elég stabil ehhez (hiszen még csak 100-as körben számoltak), úgyhogy elhatároztuk, hogy ezt próbáljuk megerősíteni.
Ő maga talált ki egy kisboltot, amibe ő vesz árukat, vagy a másik kislány készít bele termékeket,
ez egyrészről jót tesz a sok vásárlás miatti lelkiismeret-furdalásának, hiszen így visszakap némi pénzt, meg eladja azt, amiről időközben rájött, hogy nem is kell, másrészről kiéli kreativitását ennek fenntartásához, segíti a számfogalom bővítésében, illetve nagyon jó közösségkovácsoló ereje van, mert rendszeresen jönnek a nagyok, hogy szeretnének vásárolni (cukorkák, rágók, matricák, gyümölcs van a boltban).
Kezdi megérteni, hogy miért kell legalább ugyanannyiért adnia az áruit, mint amennyiért megvette. Táblákat gyárt, tervez, és összedolgozik a másik fiatal kislánnyal. Volt még egy ötlete, hogy postát nyit, annak még csak az előkészületeinél vagyunk. Mindkét játék nagyon azt mutatja, hogy közösségben szeretne lenni, és adni szeretne a társainak, illetve örömöt okozni. Ezt rendszeresen mondja maga is – mikor jobban kiborul –, hogy nem akar rossz lenni, meg csalódást okozni. Recepteket is ír fejből, amiket meg is valósíthat, nagyon boldog, ha látja, hogy ízlik, amit készített (jellemzően valamilyen mártást).
A bizonytalanságtól való tartása is fejlődik folyamatosan, bár még mindig ez az, amitől a legjobban ki tud akadni.
Kedden Galléban ketten sétáltunk, miután leváltunk a csoport többi tagjától, s ott volt egy kisebb kiborulása, mert azt képzelte, hogy eltévedtünk (a fal mentén van egy körút, s én tudtam, hogy ott parkoltunk, csak nem tudtam pontosan, hol, így csak elindultunk körben, s mondtam, hogy valahol erre kell lennie a kocsinak). Itt is végül a bizalom állította le, mikor megjegyeztem, hogy tényleg el tudja képzelni, hogy itt hagyjanak minket? Meg persze az, hogy meglett a kocsi.
Szerdán vízi szafarin voltunk, ahol először megint bepánikolt a motorcsónaktól, de végül beszállt, s visszafelé már azzal sem volt baja, hogy a vezető billegtette a csónakot, sőt énekelgetett közben a dülöngélő hajókról. A szafarin az első helyen bőrevő halacskák voltak (ún. halmasszázs), s gondolkozás nélkül tette be a lábát a halacskák közé, rettenetesen élvezte.
S bár a mini krokodilt kézbe nem vette, de megsimogatta (pedig az út elején a buszban még azt mondta, hogy ő ilyen veszélyes állatokat nem szeretne látni, meg egyébként is vásárolni akar 🙂 ). Sőt, még ő győzködte a haltól irtózó mentort, hogy próbálja ki. Látott számos vízimadarat meg varánuszt, hogy miből készül a fahéj, volt buddhista templomban, kapott “szerencsehozó” áldást, úgyhogy folyamatos élményekben van része, és folyamatosan alkalmazkodnia kell a körülményekhez.
Napról napra tágul az ingerküszöbe. Miközben persze rengeteg szeretetet ad a környezetének, amikor nem tetszik valami, vagy nem úgy történik, akkor hajlamos “belerúgni” a legközelebbi emberbe, aki ott van, és azt látom, hogy kezdi megérteni, hogy nekünk az ugyanolyan rossz, ha üvöltöznek velünk, mint neki.
Ennek megértéséhez az is hozzájárul, hogy szerda este azért sikerült egy igazi istenes habcsókot produkálni (Pali tudatos hergelésének hatására),
melynek pontosan azon túl, hogy határokat szabjunk, az volt a fő célja, hogy megtudjuk, mi van a háttérben. Ugyanis ekkor hangzott el az, hogy aki kiabál vele, az akkor “nem is szereti”. Mikor velem kiabál, és jelzem neki, hogy ez most nekem nagyon rossz, akkor is azt mondja, hogy akkor én biztosan nem szeretem már, merthogy ő kiabált velem. Természetesen ilyenkor mondom neki, meg hivatkozok a társaira is, hogy nagyon szeretem/szeretjük, akkor is, ha vitatkozunk. Azóta eltelt másfél nap, s úgy érzem, jobban lehet ezeket a konfliktusokat megbeszélni vele.
A körülbelül órás hosszúságú csoportmegbeszéléseket türelmesen végigüli. Látszólag nem figyel, meg valóban sokszor elkalandozik a figyelme (ami ilyen felnőttes témáknál nem meglepő), a lényeg mégis átjön neki, s gyakran meg is tudja fogalmazni. Mikor neki kell visszajelezni, vagy a csoportban megnyilatkozni, gyermeki egyszerűséggel, mindenki által tökéletesen érthetően fogalmazza meg az elhangzottakat. Ez a többiekre is nagy hatással van, hiszen egy 9 éves mutatja meg, hogy mennyire tisztán lehet ezeket a problémákat, viselkedéseket, személyiségeket látni.
Nagyon boldog volt a hírtől, hogy jönni fogsz Julcsival 🙂 Kitartás, mert már most látszik, hogy a másfél hónap lemondás megéri.