Baba

Feleannyi kismama hal meg, mint 25 évvel ezelőtt

Világviszonylatban közel a felére csökkent a terhességgel, illetve a szüléssel összefüggő anyai halálozások száma a 25 évvel ezelőtti adatokhoz képest, ám a fejlődő országokban még mindig rossz a helyzet.

“A jelentésből kiderül, hogy a gyermekágyi halandóság globálisan 44 százalékkal csökkent az 1990-es évekbeli szinthez képest – ismertette Lale Say, a WHO a reproduktív egészséggel foglalkozó kutatási főosztályának koordinátora. – Ez hatalmas eredmény, de a földrajzi elhelyezkedést tekintve az eredmények igen különbözőek, a halálesetek 99 százaléka ugyanis a fejlődő országokban történik” – tette hozzá Say doktornő sajtótájékoztatóján.

A gyermekágyi halandóság csökkentése szerepelt a nemzetközi közösség által 2000-ben elfogadott nyolc millenniumi fejlesztési cél között is. Az ötödik célkitűzés keretében az aláíró országok vállalták, hogy 1990 és 2015 között háromnegyedével csökkentik a gyermekágyi halandóságot. Ezt a célt kilenc országnak (Bhután, Zöldfoki-szigetek, Kambodzsa, Irán, Laosz, Maldív-szigetek, Mongólia, Ruanda és Kelet-Timor) sikerült elérnie. Harminc további ország “jelentős előrehaladást” ért el Say szerint. Kelet-Ázsiában érték el a legnagyobb sikereket, ott 1990 és 2015 között 72 százalékkal csökkent a gyermekágyi halandóság.

A The Lancet című brit orvosi szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint 2015-ben 303 ezer nő halt meg a terhesség idején vagy azt követően, a szüléskor vagy a szülés után hat héttel fellépett szövődmények következtében. A gyermekágyi halandóság globális mutatója jelenleg 216 százezer szülésenként, míg 1990-ben még 386 halálozás jutott százezer szülésre.

Fekete-Afrika továbbra is a leginkább sújtott térség, ott következik be a gyermekágyi halálozások 66 százaléka – ismertette Lale Say. Itt is visszaszorult azonban a gyermekágyi halálozás, méghozzá 45 százalékkal.

A fejlett országokban a gyermekágyi halandóság 48 százalékkal esett vissza. Sok tennivaló akad azonban, hogy elérjék az ENSZ által szeptemberben 2030-ra kitűzött célt: minden 100 ezer szülésből 70 alá csökkenteni a nők halálozási arányszámát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése