Baba

Beperelte az uszodát, mert nem engedték szoptatni

Újabb szoptatós botrány: egy brit asszonyt nem engedtek a medencében szoptatni, mondjuk az is lehet, hogy az úszómester egyszerűen aggódott értük.

A 27 éves Abbie Stocker nyolc hónapos kisfiát, Ericet szoptatta volna egy élményfürdő hullámmedencéjében, mikor a komplexum úszómestere kiutasította a vízből.

Az úszómester ezután felajánlott neki egy széket a medence partján, és elmagyarázta a nőnek, hogy egyszerűen azért aggódik, mert nem tűnik valami biztonságosnak egy hullámzó medencében szoptatni – ebben van is igazság. De Stocker rémesen felháborodott az eseten, először ordibált a menedzserrel, aztán kiviharzott az öltözőbe.

Beperelte az uszodát, mert nem engedték szoptatni

A nő az eset után úgy döntött, beperli az intézményt, hiába hangsúlyozták újra, hogy a munkatársuk nem akadályozta meg őt a szoptatásban (hiszen a széken ülve folytathatta az etetést), és csak biztonsági okokból kérte meg a hullámmedence elhagyására.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése