Baba

Meglepetés fotózáson tudta meg, hogy apa lesz – elsírta magát

A fiatal férjnek fogalma sem volt róla, milyen titkot őriz a felesége. Nem csoda, hogy mikor kiderült, nem tudta palástolni érzelmeit.

Miután orvosa közölte vele, hogy várandós, a 24 éves wisconsini kismama, Brianne Dow meglepő dolgot tett: ahelyett, hogy értesítette volna a férjét, egy esküvői fotósnak telefonált. Brianne ugyanis mindennél jobban szerette volna megörökíteni férje, Brandon arckifejezését, mikor megtudja, hogy apa lesz.

Meglepetés fotózáson tudta meg, hogy apa lesz – elsírta magát

Hogy a terve sikerüljön, Brianne napokig hallgatott terhességéről Brandon előtt. Azt mondja, nehéz volt, többször majdnem el is szólta magát, de végül sikerrel járt. “Azt mondtam Brandonnak, hogy egy facebookos játékon nyertem a fotózást. Közben Samanthával mindent jó előre kiterveltünk: ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy babát várok” – mesélte Brianne.

Meglepetés fotózáson tudta meg, hogy apa lesz – elsírta magát

“A fotózás kezdetén Brianne és Brandon is kapott egy táblát, majd háttal állítottam őket egymásnak. Ezután megkértem Brandont, írjon a táblára három szót, ami szerinte jellemzi Brianne-t” – nyilatkozta a fotós később, majd hozzátette, Brianne tábláját, rajta az “Apa leszel” felirattal, már korábban elkészítették.

“Képtelen voltam visszafogni az érzéseimet” – árulta el Brandon, aki nem tagadja, elsírta magát, mikor kiderült, hogy felesége gyermeket vár. A pár elárulta, szeptember végén derül majd ki a baba neme, a szülés pedig a tervek szerint februárban lesz majd. 

Olvass még többet az apaságról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top