Baba

10 plecsni, amit minden szülő megérdemelne

Szülőnek lenni nem sétagalopp, mégis olyan könnyen elmegyünk a nagy mérföldkövek mellett, amiket teljesítünk, mintha természetes lenne. Kellene egy olyan app, ami bizonyos időközönként küld nekünk egy cuki plecsnit, motiváló szöveggel, hogy néha mi, szülők is ünnepelve érezzük magunkat.

Ezt a 10 plecsnit például minden szülő határozottan megérdemelné:

1. Fantasztikus! Túléltél 1500 kimerítő fektetést! Ez azt jelenti, hogy már legalább ezerkétszázhuszonötször felolvastad ugyanazt a mesét és felkeltél a kanapéról, hogy pontosan 3000 pohár vizet vigyél a gyerekszobába.

2. Óriási! Megfőztél egy vacsorát, amit a Pinterestről lestél el, kipakoltad a mosogatógépet, és még a tiszta ruhát is a helyére tetted. Menj, és igyál egy pohár bort. Van valahol egy cikk a neten, ami azt írja, hogy egy pohár bor ugyanolyan, mintha elmentél volna edzeni, úgyhogy ehhez tartsd magad.

3. Ünnepeljünk! Csodás kardió edzésen vagy túl azzal, hogy felvetted a babád rágókáját mind a hétszázötvenszer, ahányszor elhajította a szoba másik sarkába.

4. Mézeskalácsházikós plecsni! Minden elismerést megérdemelsz, amiért egy órán keresztül játszottál valamilyen agyzsibbasztó játékot két ovis gyerekkel a nappali közepén, és közben nem kérdőjelezted meg az élet értelmét.

10 plecsni, amit minden szülő megérdemelne

5. Elképesztő! Vezettél 400 kilométert míg megjártad az uszoda-ovi-játszótér-bevásárlóközpont-utolsó pillanatban jött játszódélután útvonalat egy délután alatt. Közben pedig végig még arra is hajlandó voltál, hogy gyerekzenét hallgass. Fel vagy mentve a vacsorakészítés alól.

6. Egészséges szív plecsni! Három dackorszakos idegösszeomlás jutott ma egyetlen délelőttre, úgyhogy a szívritmusod mára már rendben van.

7. Mérnöki zseni plecsni! Jól szerkesztetted be az autóba az autósülést, ráadásul elsőre sikerült. Vastaps!

8. Lenyűgöző! Mindegyik gyereked megfürdetve fekszik az ágyában már este 9 előtt, senkinek sem folyik az orra, egyiküknek sem kellett ma elővenni az elsősegélydobozt és – hatalmas megkönnyebbülés – senki sem lett ma tetves. Menj, és nézd meg a kedvenc sorozatod következő részét két évvel ezelőttről, ahol abbahagytad.

9. Súlyemelő plecsni! Sikerült hét szatyor bevásárlást, egy hatalmas pelenkázótáskát, egy babát babakocsistul és egy kétévest, aki 13 kiló, EGYSZERRE hazavinned. Csodás izmaid vannak.

10. Zen mester plecsni! Jár neked, mert nem küldted el melegebb éghajlatra azt a játszótéri anyukát, aki szerint a gyereked magatartás-problémáit – amik nincsenek – meg lehetne oldani virágterápiával és némi ráolvasással. Nagy mérföldkő ez, mindenképp ünnepeld meg.

Olvass többet a gyereknevelésről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top