Baba

5 éve szoptatja hármas ikreit a 47 éves ausztrál anyuka

Azt mondja, mostanra nagyon elfáradt a szoptatásban, ennek ellenére sem választja el gyermekeit. Inkább megvárja, míg ők maguk mondanak le a szopizásról.

“Őszintén bevallom, mostanra nagyon elfáradtam, és biztos vagyok benne, hogy a várandósságom alatt felkúszott kilók is azért vannak rajtam, mert nem választottam el az ikreket” – kezdte a The Milk Meg oldalára írt bejegyzését Davina Wright. A 47 éves ausztrál anyuka két gyermek után, öt éve hozta világra hármas ikreit: két kislányt és egy kisfiút.

Öt éve szoptatja hármas ikreit a 47 éves ausztrál anyuka

A posztból kiderült, Davina nem szerette volna ilyen sokáig szoptatni az ikreket, de elválasztani sem akarta őket idő előtt. “Mindkét idősebb gyermekem nagyjából 14 hónapos volt, mikor teljesen maguktól abbahagyták a cicizést – mondja Davina, aki bízott benne, az ikreknél is így lesz majd. – Én vagyok a legjobban meglepve, hogy ennyi idősen is ragaszkodnak az anyatejhez.”

 Az ötgyerekes anyuka elárulta azt is, napjában kétszer szoptatja gyermekeit: reggel, ébredés után, és este, lefekvés előtt. “Szerencsére úgy vettem észre, máskor nem is kívánják annyira a dolgot, ha mégis, ilyenkor minden esetben igyekszem nemet mondani.” Davina bevallotta, az ötéves ikrek ezt nem mindig értik meg: “Ilyenkor úgy viselkednek, mint egy zombihorda. Tépik a ruhámat, próbálják elérni a mellemet, és hisztiznek, ha nem kapják meg.”

Öt éve szoptatja hármas ikreit a 47 éves ausztrál anyuka

Az anyuka azonban állja a sarat, és azt mondja, mire jövőre óvodába mennek majd, igyekszik elválasztani a kicsiket. “Szerencsére amiatt, hogy néha még szoptatom őket, nem éri hátrányos megkülönböztetés egyiküket sem. Ők nem mondják el a barátaiknak, és én is igyekszem diszkréten kezelni a dolgot.”

Olvass még többet ikrekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top