Baba

Ha lenyelsz egy rágót, fiam, összeragad a beled – 9 klasszikus mítosz és az igazság

Régről örökölt mítoszok, amikkel még a szüleink riogattak minket, amikor gyerekek voltunk, most pedig mi is továbbadjuk a gyerekeinknek, pedig talán semmi igazság nincs bennük.

Minden szülőnek két lábbal a földön kell állnia. Ez persze csak egy módja annak, hogy azt állítsuk, hogy minden szülőnek piszkos csalónak kell lennie, ami teljesen természetes is: a hazugságok (persze: fehér hazugságok) szükségesek az ártatlanság megőrzéséhez (Ó, az a vidám fickó piros ruhában, aki varázslatos módon sörhasával befér minden kéményen? Hát persze, hogy létezik), a helyes viselkedés megtanításához (Ne rágd a körmöd, mert megfekszi a gyomrod!), a gyerek testi épségének megőrzéséhez (Az a nagy gödör az udvar végén? Ha beleesel, Kínában bukkansz ki).

De néha ezek olyan igazságokat is tartalmaznak, amit végül is mindannyian elhiszünk. A szüleid ezt mondták neked, és ugyanúgy adod tovább a gyerekednek. Mint például azt, hogy ha lenyeled a rágógumit, az eltömíti a beleidet, vagy hogy az ujjropogtatás ízületi gyulladást okoz. Sajnálom, ha most ki kell ábrándítanom mindenkit, de ezek az állítások eléggé légből kapottak. Felsorolunk kilenc fenyegetést, amit a legtöbb szülő használ a gyereknevelés során, és egyik sem igaz. Persze ettől még lehet tovább alkalmazni bizonyos célok elérése érdekében, csak jobb tudni, hogy nincs valóságalapjuk.

Ha lenyelsz egy rágót, fiam, összeragad a beled - 9 klasszikus mítosz és az igazság

1. A rágógumi összeragasztja és eltömíti a beleidet

Nem tudom, ki rettegett ettől gyerekkorában, sokan azt is mondják, hogy a rágó 7 évig bent marad a bélrendszeredben, az igazság viszont az, hogy mivel a rágógumi nagy része emészthetetlen, egyszerűen csak kiürül, mint bármilyen más fölösleges anyag. A kivétel egy 1998-as kutatás alapján csak a “krónikus rágóguminyelés”. Ez egy elég szörnyű szokás, és székrekedést okoz, orvosi segítséget kell kérni ilyenkor, és valószínűleg egy jó sztori lesz az eredménye a sürgősségin dolgozók év végi partiján.

2. Az öt másodperces szabály

Az almadarab, amit leejtettél, felvettél, és gyorsan megmostál (és visszaadtad a gyereknek), simán tele lehet már egy csomó bacilussal. Egy újabb Rutgers-kutatás ellenőrizte az 5 másodperces szabályt, és arra jutott, hogy például a szalmonella azonnal megfertőzheti az ételt. Nyilván, minél hosszabban van a földön, annál nagyobb az esély, de nem lehet kizárni minden bacilust az 5 másodperces szabállyal. Vannak persze jó hírek: a kutatás megállapította, hogy nagyobb biztonságban vagyunk, ha olyasmit eszünk, ami a szőnyegre esett, mint ha olyat, ami bármilyen más felületre pottyant. Halleluja.

Ha lenyelsz egy rágót, fiam, összeragad a beled - 9 klasszikus mítosz és az igazság

3. Ha vizes hajjal mész ki, megfázol

Mindig gondos szülő minden körülmények között figyel arra, hogy a gyerek haja száraz legyen, mielőtt kilép a házból. Hiszen egyébként megfázik! Lehet, hogy ez most egyeseket rosszul érint, de a megfázás nem igazán függ össze a hideggel. A vírusok leginkább télen támadnak, de alacsony hőmérsékleten nem igazán működőképesek. Valójában akkor szoktunk megfázni, ha vírusok vannak a környezetünkben – és egy szuper, meleg bölcsi vagy ovi erről kétségkívül gondoskodik is.

4. Ha bandzsítasz, úgy marad a szemed

Ha nem bandzsítanának a gyerekek, hogy az ördögbe’ tudnák megmutatni, milyen idióta a testvérük? Biztos mondtad már: “Hagyd abba, mert úgy maradsz”. De, ó jaj, semmi bizonyíték nincs arra, hogy ez tényleg meg is fog történni.

Ha lenyelsz egy rágót, fiam, összeragad a beled - 9 klasszikus mítosz és az igazság

5. Nem szabad futni vagy úszni tele hassal, mert halálos is lehet

Semmi sem rontja el jobban a gyerekek nyári hangulatát, mint hogy “ha azonnal evés után beugrasz a tóba, akár meg is halhatsz”. Nyilván, mint minden mozgás, amit akkor csinálunk, miután degeszre tömtük magunkat, elég kellemetlen lehet végső soron, például szúr az oldalunk, sőt akár hányást is okozhat, egész testes rángás, azonnali szívroham azért nem várható.

6. Az ujjak ropogtatása ízületi gyulladást okoz

Idegesítő? Igen. Növeli az esélyt, hogy fájdalmas ízületi gyulladást kapjunk a közeli vagy távoli jövőben? Nem. Több tanulmány is kimutatta, hogy nincs összefüggés a furcsa szokás és a betegség esélyének növekedése között. Persze, azért ez a szokás nem teljesen veszélytelen. Az ujjak ropogtatása a szorítás és fogás erősségének csökkenéséhez vezethet. Szóval ha a gyereked mondjuk birkózó bajnok akar lenni, szólj neki, hogy mondjon le erről a ropogtatásról.

Ha lenyelsz egy rágót, fiam, összeragad a beled - 9 klasszikus mítosz és az igazság

7. Ha túl közel ülsz a tévéhez, elromlik a szemed

Úgy nőttél fel, hogy megmondták, legalább 3 méterre kell ülnöd a tévétől? Komolyan, olyan, mintha minden szülő összegyűlt volna, és kitalálták ezt a “szemvédő távolságot”. Mindez viszont valójában abból a félelemből eredt, még a ’60-as években, hogy sugárzást bocsát ki a televíziók egyik fajtája. Mindebből valahogy a szemvédelemre vonatkozó megmásíthatatlan szabály lett. A lényeg: bár a rengeteg tévézés több szempontból is problematikus egy gyerek számára, a látását mondjuk pont nem fogja károsan befolyásolni.

8. A leborotvált haj és szőr után az újabb eresztés erősebb lesz, mint valaha

Ez aztán tényleg csak a hibás érzékelésből fakad: az újonnan kibújt haj erősebbnek és vastagabbnak tűnik ugyan, az elején még sötétebbnek is – de ez csak rövid távon érvényes. Ráadásul egy 13 éves fiú bajsza sűrűsödik, szóval igen, valóban erősebb lesz minden alkalommal, amikor borotválkozik. De legalább ezt hagyjuk meg annak a gyereknek.

Ha lenyelsz egy rágót, fiam, összeragad a beled - 9 klasszikus mítosz és az igazság

9. A kávé megállít a növésben

Rengeteg oka van, amiért nem jó ötlet kávét adni a gyereknek, de például a növekedésben nem fogja megállítani. Kutatások is megmutatták, hogy nincs különbség csontnövekedésben vagy sűrűségben azok között a tinédzserek között, akik fogyasztanak kávét, és azok között, akik nem. Ennek a nézetnek az eredetije az a mára már elvetett elképzelés, hogy a kávé csontritkulást okoz. A valóságban a kevés tej- és kálciumbevitel a valós oka a betegségnek. Szóval a magasságot így se, úgy se tudjuk garantálni, de a kávémegvonásnak az egész folyamathoz semmi köze nincs.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top