Eddig azt hittük, hogy elég, ha folyamatosan dicsérjük a gyerekeinket, ám most kiderült, hogy nem jó úton járunk. A Social Psychological and Personality Science újságban megjelent tanulmány szerint ugyanis van a dicséretnek jó és rossz formája.
A kutatók 337 dél-koreai, harmadik, negyedik és ötödik osztályos gyereket vizsgáltak, hogy megállapítsák, hogyan hat a szülői dicséret a tanulmányokra, iskolai teljesítményre és pszichológiai fejlődésre. Először arra kérték a gyerekeket, hogy pontozzák, mennyire érzik magukat alul- vagy túldicsérve otthon az iskolával kapcsolatban, majd le kellett írniuk, milyen érzésük támad, amikor dicsérik őket. Közben a szülőknek is kellett olyan kérdésekre válaszolniuk, hogy mennyit dicsérik a gyerekeiket, mennyire érzékenyek az iskolai teljesítményre, és le kellett írniuk a saját végzettségüket, valamint a család jövedelmét.
Azt találták, hogy akik alul- vagy túldicsérték a gyerekeket az iskolai teljesítményért, azoknak a szülőknek a gyerekei rosszabbul teljesítettek az iskolában, és depressziós érzéseket írtak le magukról, míg akik a valóságnak megfelelő mértékben lettek dicsérve, jobban érezték magukat a bőrükben, és jobban is teljesítettek a tanulmányaikban.
A következtetés persze az, hogy azzal tesszük a legjobbat, ha pont annyira és annyiszor dicsérjük meg a gyerekeinket, amennyire a valós teljesítményük alapján megérdemlik, ne pedig motivációként használjuk a dicséretet.
