Baba

Így segíthetsz apának, hogy jobban kötődjön a babához

Sokszor hallottam már apukáktól, hogy nem tudnak mit kezdeni az újszülött babájukkal. Egészen addig probléma lehet ez, amíg a gyermek valamilyen módon meg nem tanul kommunikálni, visszajelezni apa felé is, és csak csüng az anyukáján.

Természetes, hogy az első pár hónapban a baba egész világát az anyja tölti ki, hiszen nála van ennivaló. Ha az apák is tudnának szoptatni, nem lenne ilyen gyakran felmerülő probléma a kötődés kérdése (és még az anyukák is kipihentebbek lennének, de ezt engedjük el, ez utópia). A legtöbb apa meg is érti, hogy a szoptatás a legjobb a babának, mégis lehet hallani olyan véleményeket, amikből hirtelen arra következtethetnénk, hogy vannak apák, akik féltékenyek az anya és baba közti kapcsolatra a szoptatós időszak alatt.

Ennél sokkal összetettebb kérdés ez, nem szimpla féltékenységről van szó, nem az az apuka problémája ilyenkor, hogy a baba elvette tőle anya mellét, pedig az csak neki volt fenntartva addig.

Inkább az a mélyen húzódó aggodalom van mögötte, hogy az apa úgy érzi, kihagyják őt a családból, és nincs esélye arra, hogy kötődjön olyan mélyen a babájához, mint anyának. Kimarad ebből az egész újszülöttélményből, nem tud hozzájárulni annyira, amennyire szeretne ahhoz, hogy a gyermeke boldog legyen és szépen fejlődjön. Mivel az anya az, aki ebben az első időszakban kiszolgálja a baba igényeit, ezért az apa nem találja a helyét a szülői szerepben.

Amikor pedig épp most szültél és egyfolytában szoptatsz, azt sem tudod, hol áll a fejed, akkor nehéz még arra is figyelni, hogy a férjed lelkében mi játszódik le. Az is lehet, hogy magadban úgy érzed, cserbenhagy, és nem segít eleget a baba körül. Annyira kimerült vagy, hogy nem tudod átérezni, milyen lehet annak a fickónak melletted, ha nem tudja megnyugtatni a babát, mert csak anya jó neki. Főleg az első gyermeknél könnyen eltávolíthat ez az érzés egymástól. Mit tehetsz, hogy ez ne történjen meg? Támogasd a férjedet, hogy úgy érezze, fontos a jelenléte a babátok körül.

1. Beszéljetek róla

A férjednek lehet, hogy szüksége van arra, hogy a saját érzéseivel tisztába jöjjön. Mindenki azt várja el egy friss apától, hogy ússzon a boldogságban, úgyhogy lehet, hogy össze van zavarodva, amiért nem ezt érzi. Segíts neki azzal, hogy megfogalmazzátok együtt, milyen érzések kavarognak benne, kérdezz rá, mennyire érzi egységesnek a családot így, hogy már megszületett a babátok. Mutass rá, hogy teljesen természetes, ha féltékenység van benne vagy aggodalom, hogy nem tud kötődni a babához. Az első lépés a megoldás felé mindig a probléma felismerése.

Így segíthetsz apának, hogy jobban kötődjön a babához

2. Tájékozódjatok a szoptatásról együtt

Csak azért, mert az apukák nem tudnak szoptatni, nem kell kihagyni őket az információk sokaságából. Sokkal inkább tud támogatni a szoptatásban, ha elmeséled neki, mit olvastál, milyen újdonságokkal találkoztál a szoptatás terén. Ne csak a barátnőidnek mondd el az élményeidet, hanem a férjednek is, hogy így egyre jobban belevonhasd őt a szoptatásba.

3. Testkontaktus a babával

Ezt a kötődést erősítő módszert már szerencsére bevezették sok kórházban a császáros babáknál is, ilyenkor apa meztelen mellkasára fektetik egy szál pelenkában a babát. A felszabaduló oxitocin hormonok segítenek apának, hogy még jobban beleszeressen a gyermekébe. A babának pedig mindenképpen jót tesz a bőrkontaktus, normalizálja a testhőmérsékletét, légzését és szívverését.

4. Hordozza a gyermeket

A legjobb, amikor apa magára köti kendőben a babát, és így közlekedik vele, sétálhat nagyot, csinálhat a babával külön programot. Anya pihen, apa pedig kötődik, mindenki jól jár. A mai hordozókkal egészen akár hároméves koráig tudja hordozni a gyermekét, ha szeretné. A kendőben a babák hamar elalszanak, így ráadásul még nőhet az apa önbizalma is, hogy meg tudja nyugtatni a gyermekét.

Így segíthetsz apának, hogy jobban kötődjön a babához

5. Legyen olyan feladat, amit csak apa csinál

Az apák arra panaszkodnak legtöbbet, hogy a szoptatásra csak anya képes, úgyhogy az egyik megoldása ennek a helyzetnek lehet az, hogy van apának egy feladata, amit csak ő végez a babával. Jellemzően ez a fürdetés szokott lenni, amit örömmel is vállalnak az apukák, szemben a pelenkázással. Különleges és szeretetteljes időtöltéssé válhat apa és gyermeke számára.

Így segíthetsz apának, hogy jobban kötődjön a babához

6. Ne becsülje le a pelenkacserét

Az apák nem annyira szeretnének abba a szerepbe kényszerülni, amiben csupán pelenkacserélő automatának éreznék magukat. Ezt teljesen meg is értjük, ám nem szabad lebecsülni a pelenkázást, ugyanis ez is értékes kettesben töltött idő a babával. Ha belegondolsz, akkor ritkán van olyan alkalom, amikor szemtől szemben vagy a babáddal, ha ringatod, az arca a válladon van, ha leteszed aludni, akkor nincs túl sok interakció, de pelenkázás közben a hátán fekszik és odahajolhatsz, megpuszilgathatod, beszélhetsz hozzá. Nem a pelenka tartalmától kell undorodni, hanem azt nézni, hogy milyen nagyszerű lehetőség arra, hogy együtt legyen apa is a babával.

Így segíthetsz apának, hogy jobban kötődjön a babához

7. Támogasd és köszönd meg, amit tesz

Ne felejtsd el, hogy milyen sokat tesz a családjáért már csak azzal is, hogy bevásárol, elszalad a patikába, és akár éjjel is hajlandó keresni az éjjel-nappaliban pelust a babának. Becsüld meg, hogy apróságokban melletted áll: ringatja a babát, amíg lezuhanyzol, vagy kever neked egy kávét. Azzal, hogy biztosítja a hátteret és támaszkodhatsz rá, hatalmas segítség abban, hogy nyugodtan tudd szoptatni az újszülöttet, ezért pedig apa bizony elismerést és köszönetet érdemel. Támogassátok egymást ebben a nem könnyű első pár hónapban, és ha frusztráltak is vagytok az új helyzettől, tartsátok szem előtt, miért történik mindez: mert született egy gyermeketek, ami önmagában felér egy nagy csodával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top