Baba

Terhesség negyvenen túl

Egyre többen vannak, akik a negyedik x után is vállalnak gyermeket. Ez általában egy jól átgondolt döntés eredménye, akár az első, akár a harmadik, negyedik gyermek érkezik a családba. A negyvenen túli terhesség akkor tehát édes teher?

Sok oka lehet, annak hogy egy nő negyvenévesen vállal gyermeket. Szeretik ezt a karrier számlájára írni, hogy a negyvenévesen gyermeket vállaló nőknek fontos a szakmabeli kiteljesedés, hogy a prioritások eltolódtak. Ez csak kis részben igaz. Hiszen nagyon sokan számolnak be arról, hogy a párkeresés során megélt csalódások elől pont a munkába menekülnek, és nem fordítva. És ne feledkezzünk meg az egyre gyakoribb nőgyógyászati vagy hormonális eredetű betegségekről se, mint a PCOS vagy az endometriózis, melyeknek felderítése, kezelése hosszú éveket, évtizedeket vehet el egy nő életéből.

A terhesség sohasem kockázatmentes

Ez persze fokozottan igaz az anya életkorának előre haladtával. Hiszen az orvosok szerint a gyermekvállalásra ideális biológiai kor 18-29 év között van. Ebben az időszakban a legtermékenyebb a női szervezet, és a legkisebb a valószínűsége a genetikai jellegű betegségeknek. Negyven év feletti terhesség esetén ennek és a vetélésnek is nő a kockázata.

Terhesség negyvenen túl – Áldás vagy teher?

Negyven feletti terhességi szűrővizsgálatok

Minden kismama átesik egy terheléses vércukorszint mérésen. Akinél indokolt, mert terhességi diabétesze van, annak pedig folyamatos kontroll alatt kell lennie. Ez az esetek többségében diétával, testmozgással, életmódváltással kordában tartható, a probléma pedig a szülést követően meg is szűnik. Extrém estben gyógyszeres kezelésre is szükség lehet.
Gyakoribbak a kromoszóma-rendellenességek, így a szűrővizsgálatok is a negyvenen túli terheseknél. Ezeket a rendellenességeket genetikai ultrahang és vérvizsgálat kombinációjával lehet kiszűrni. A Down-szindróma, az Edwards-kór és a Patau-szindróma előfordulási esélye negyven év felett jelentősen nő.

Ezért jó negyvenévesen terhesnek lenni

  • Mire 40 évesen kismama leszel, már az összes elméleti tudás a fejedben van, amiből a gyakorlatban is tudsz majd hasznosítani pár dolgot
  • Nem érzed úgy, hogy kimaradsz valamiből, miközben a babával vagy otthon, hiszen az elmúlt évtizedekben kibuliztad már magad, és szakmailag is irányban vagy.
  • A legfőbb erény, ami egy babához kell, már a birtokodban van. Ez pedig a TÜRELEM.
  • Anyagilag már biztos lábakon állsz, két szoptatás között nem kell a megélhetésetek miatt aggodalmaskodnod.
  • A negyvenen túliak jobb anyák? Egy biztos, az élettapasztalatod birtokában a gyermeked minden kérdésére simán tudsz majd felelni, úgy 5-6 éves koráig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top