Baba

6 kilóval született a kiírt idő előtt ez a kislány

Még egy hét hátra volt a kiírt időig, ám jobb is, hogy már nem az anyukája méhében töltötte ezt a hetet a kislány, mert így is 6 kiló volt a születési súlya.

Ha megnézzük Carleigh Corbitt újszülöttfotóit, első ránézésre legalább három hónaposnak tippelnénk a babát. Negyedik gyermekként született a családba, a három idősebb gyermek teljesen normális, 4 kiló körüli súllyal érkezett. Amikor a császármetszés után megmutatták anyának a babát, az első gondolata az volt, hogy hihetetlen, milyen nagy, úgy érezte, mintha egyből egy totyogó gyermeket szült volna meg.

A terhesség nehéz volt, nem minden problémától mentes, az anyukának transzfúziót kellett kapnia, annyira alacsony volt a vasszintje. De egyik terhesség alatt felmerülő gond sem indokolja közvetlenül a baba nagy súlyát. Most pedig az egész család azon van, hogy megfelelő méretű ruhákat találjanak a gyermekükre, ugyanis az újszülöttméret a lábára sem megy fel, 3 hetes korára már 9 hónaposoknak való ruhákra van szüksége.

 

Természetesen a szülőket nem érdekli, milyen nagy súlya van a babának, számukra annyi a fontos, hogy egészséges és tündéri. De azért felkértek egy profi fotóst, hogy örökítse meg a babájuk páratlan méreteit egy fotósorozaton.

6 kilóval született a kiírt idő előtt ez a kislány
6 kilóval született a kiírt idő előtt ez a kislány
6 kilóval született a kiírt idő előtt ez a kislány
6 kilóval született a kiírt idő előtt ez a kislány
6 kilóval született a kiírt idő előtt ez a kislány
6 kilóval született a kiírt idő előtt ez a kislány

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top