2017. Szeptember 26.

Nagy hiba, ha nincs a gyereknek mobilja 14 éves koráig?

„Jaj, anya, hát már minden gyereknek van mobilja az osztályunkban” – közölte másodikos korában velem a nagy lányom, amikor én még nem akartam neki telefont venni.

Kun Gabi

Mert minek is, amikor én vittem-hoztam az iskolába, amikor nem velem volt, akkor a tanítóival, el nem tudtam képzelni, minek neki mobil, mégis kinek akarna telefonálni. Persze nem a telefonálás volt akkor még a lényeg, hanem az, hogy mindenki más már villogott vele az osztályban, ő meg kirekesztettnek érezte magát. Nincs szőrös szívem, új mobilt ugyan nem vettem, de megkapta az egyik régi, leharcolt telefonomat, amin még éppen jól elzörgött pár app, hogy mégse emiatt közösítsék már ki szegény gyerekemet.

Anyának vannak elvei, de hamar a sarokba vágja mindet, ha egy könnyes szempár mered rá minden délután.

Mindig volt bennem kétely, jól tettem-e, hogy lett telefonja minden gyerekemnek már 8 évesen, de most úgy tűnik, az lett volna a hiba, ha sokáig várok vele. Amerikában indult Bill Gates nyomán egy szülői mozgalom, ennek a tagjai azt vallják, hogy a gyerekeknek ne legyen telefonjuk 14 éves korukig. Merthogy Bill Gates nyilatkozta ugye azt többször is, hogy elvből nem adott a gyerekei kezébe mobilt 14 éves korig. Ez mind csodálatos, csak hát Bill Gates az Bill Gates, és a gyerekei tuti nem a lakótelepi suliba járnak 30 gyerek közé.

Való igaz, hogy manapság egyre durvább méreteket ölt a telefonfüggőség, meg lett olyan is már, hogy sms-nyak, wifiallergia, gyerekek vesznek el a játszótéren, mert a szülők nem néznek fel a mobiljukból, és a kétéves kiskölkök jobban kezelik az iPhone-t, mint én valaha fogom. Mindez nagyon rossz, és nem jó felé tart a világ, a legjobb az lenne nyilván, ha mi mind élhetnénk a nagyvárosoktól távol az erdőben mobil és egyéb kütyük nélkül, a gyerekeink pedig rohangálhatnának a határban a búzamezőkön. Csak sajnos nem így van, hanem egész máshogy, és nekünk, mai szülőknek ezzel az egész helyzettel kell valamit kezdenünk.

Példa, az nincs előttünk, hiszen a mi gyerekkorunkban az anyukánknak még nem kellett limitálnia a képernyőidőt, mert nem is volt képernyő, amit bámulhattunk volna, max. a szerencséseknek egy Commodore64 számítógép, amin lehetett két játékot játszani, de csak addig, míg apa haza nem ért a munkából, és át nem vette felette az uralmat. A mai gyerekekkel máshogy kell bánni, nekik már az életük szerves része a számítógép, youtuberekért rajonganak 9 évesen és ismerik az összes animét 11 évesen. Ahhoz, hogy a kortársaik közé be tudjanak illeszkedni, szükségük is van minderre, mert mindenki más is ezeket nézi, Viberen tartják a kapcsolatot az osztálytársak, és a szünetekben arról beszélgetnek, hogy Zsdav milyen videót töltött fel előző nap a Youtube-ra.

Küzdhetünk ellene, csak épp felesleges, és lehet, hogy még a gyereknek is többet ártunk, mint használunk.

Közben viszont nem vehetjük félvállról azt a felelősséget sem, hogy a telefonfüggőség épp olyan folyamatokat idéz elő az agyban, mint az alkohol vagy a szerencsejáték. Minél többet merednek a képernyőre, vesznek el a videókban, és minél kevesebbet mozognak, annál inkább elszigetelik magukat a valóságtól. Legalábbis a tudósok szerint ez így működik, a valóságban én azt látom a lányaimon, hogy ugyan Minecraftoznak, de közben beszélgetnek a többi játékossal Skype-on és élő kapcsolatokat alakítanak ki velük. Tehát ez sem fekete és fehér, nem feltétlenül kell halálra rémülni attól, hogy a gyerek szeret játszani a gépén, vagy nyomkodja a telefonját. Nem csomagolhatjuk őket egy nagy buborékfóliába, hogy ott aztán biztonságban felnőjenek, távol a világ zajától. Már csak azért sem, mert ha távol tartjuk őket a világtól, akkor felnőttként lehet, hogy elveszettnek érzik majd magukat.

Az online világnak megvannak az előnyei, sokkal gyorsabban el tudnak érni olyan széles spektrumon információkat, amiket régen csak rengeteg könyvtárba járással lehetett volna. Könnyen tudnak egymással is kapcsolatot tartani, és még nekünk is jó, mert bármikor elérhetjük őket. Mint például amikor a kamasz lányom teljes hangerővel hallgatja a zenét, és csak írok neki Viberen, hogy halkítsa le, mielőtt odamegyek, na, akkor kifejezetten őrzi a családi békét az, hogy van mobilja. Meg amikor a középső gyerekem suli után nem jön egyből haza, mert hajlamos rá, hogy belefeledkezzen a játékba a többiekkel, akkor nem kell tövig rágni a körmömet, hogy vajon most elrabolták, vagy az árok szélén fekszik kiterítve, hanem csak felhívom, és hazaparancsolom. Ezt mind a mobilnak köszönhetem.

A Wait Until 8th Garde nevű szervezet azonban azt mondja Bill Gates nyomán, hogy mindez nem jó, nem kell 8. osztályig a mobiltelefon a gyerekeknek.

Szerintük így jobban alszik majd a gyerek, jobban koncentrál, és kisebb az esélye arra is, hogy az internetes trollok áldozatául essen. Pedig már számtalanszor bebizonyosodott a történelemben, hogy a tiltás nem jó módszer, sokkal inkább arra kellene fektetni a hangsúlyt, hogy megtanítsuk a gyerekeinket tényleg okosan használni a telefonokat. Nem a mobil hibája, ha éjjel nem alszik a gyerek vagy nem csinálja meg a háziját, hanem a szülőé, amiért engedi, hogy ilyenkor is telefonozzon. Szabályozni kell inkább, nem megtiltani teljesen a használatát, mert nem a telefonokkal, hanem a rossz szokásokkal van a baj. Az, ha nem adunk a kezükbe telefont 14 éves korukig, nem védi meg őket semmitől, ráadásul még meg sem tanulják a mobilozás etikettjét, hogy hogyan kell úgy használni, hogy ne ártsanak maguknak.

Ezzel nem azt mondom, hogy legyen minden gyereknek mobilja, mert ahány ház, annyi szokás, és lehet, hogy más gyerek nem is akarja nyomkodni a telefont, nyilván nem kell akkor a kezébe nyomni erőszakkal. De ha épp döntés előtt állnál, és boci szemekkel kérlel a gyereked, hogy adj neki mobilt, akkor ne ijedj meg tőle, inkább gondold át, milyen szabályok mentén használhatná biztonságosan.

Az biztos, hogy Bill Gates családja nem olyan, mint az enyém. Valószínűleg Billnek nem kell telefonon segítséget nyújtani a gyerekének, mert az elaludt a buszon véletlenül, és a végállomáson ébredt fel, és nem tudja, hogy menjen haza. Bill gyereke jó eséllyel nem zárja ki magát a lakásból, míg az anyja a város másik végén van. Bill nem vált el, és a gyerekeinek nincs szükségük arra, hogy az apjukkal telefonon is beszéljenek néha. Bill élete nagyon más mint az egyszeri anyáé, aki próbál a munka és a gyereknevelés között egyensúlyozni, így teljesen érthető, hogy az ő gyerekeinek nem volt szüksége telefonra 14 éves korukig. Ez is csak azt mutatja, hogy nincs egyetlen igaz út, egyetlen megoldás ebben a kérdésben sem, mindenkinek a saját életére szabva kell döntenie, mikor ad a gyereknek telefont.