Baba

5 dolog, amit mondok a lányaimnak, de én is alig hiszek bennük

Persze, tudom én, hogy nem szavakkal, hanem tettekkel nevelünk, tisztában vagyok vele, hogy a példámból tanulnak a lányaim. Mégis, van pár olyan helyzet, amikor azt is tudom, hogy jobb lenne, ha nem azt néznék, mit csinálok, hanem hogy mit mondok.

Igyekszem, tényleg, minden erőmmel azon vagyok, hogy jó embereket neveljek a lányaimból, megadjak nekik mindent, mégsem múlik az a fránya lelkifurdalás és rettegés, hogy le fogják másolni azt, amit tőlem látnak. Mindhárman fantasztikus kis teremtmények, akik azt érdemlik, hogy úgy éljék le az életüket, hogy szeretnek a saját bőrükben létezni, és önazonosan képesek a világban megmutatkozni.

Biztos vagyok benne, hogy remek dolgokra lesznek képesek, nyilván, mint minden anya, meg vagyok róla győződve, hogy különlegesek, egyediek, tehetségesek és megismételhetetlenek. Ezért is igyekszem átadni nekik azokat a leckéket, amikre én csak 30 éves korom körül ébredtem rá. Csak az a gond, hogy némelyik leckét még én is alig hiszem el, ezért lehet, hogy feléjük úgy hangoznak ezek a mondatok, mintha valami önjelölt zug-Coelho lennék, aki csak úgy ontja magából a bölcsességeket, de valójában fogalma sincs, miről beszél.

Mindig arra jutok végül magamban, hogy nem baj, ha nem így élek teljesen, ahogy ezek a mondatok hangoznak. Talán ha eleget mondogatom, lesz annyira erőteljes hatásuk, hogy a lányaimban alapvetéssé válnak, olyan belső iránytűvé, amivel jó felé indulnak majd el a világban. A végső cél az, hogy felnőttként biztos lábakon álljanak, hogy jól bírják a viharokat, hogy mindig legyen a tarsolyukban megoldás, és hogy elég rugalmasak legyenek ahhoz, hogy észrevegyék, hogy nem az a baj, ha nem úgy történik valami, ahogy elképzelték, hanem az, ha ebből nem tudják levonni a tapasztalatokat, és nem képesek építkezni belőle. Azt szeretném elérni ezekkel a mondatokkal, hogy ha menekülniük kell, akkor előremeneküljenek, mindig többé váljanak a válságok által is, és hogy vegyék észre maguk körül a lehetőségeiket. Azt hiszem, ennyi elég is ahhoz, hogy a lányaimnak jó életük legyen, és ne csak túléljenek majd szobanövényként tengődve.

Remélem, ez az 5 mondat így vagy úgy, az én példám ellenére is átmegy nekik, és beépítik a kis lelkükbe az üzeneteket.

1. Nem lehet mindenki a barátod.
Próbáltam, tudom milyen, nehéz volt az út, míg ráébredtem, hogy nincs olyan, hogy mindenki szeressen. Az egyik ember azért utál, ahogy kinézel, a másik azért, amit gondolsz a világról, a harmadik azért, mert sikeresebb vagy nála munkában, a negyedik meg azért, mert szőke, kék szemű gyereked van. Ettől még lehetsz kedves mindenkihez, de ne azért tedd, hogy szeressenek, hanem inkább csak a saját lelki békéd kedvéért. Nem érdemes teperni mások szeretetéért, akivel nem megy, azt el kell engedni, ne mérgezzétek egymás életét.

Gyerekként ezt nyilván nehezebb elfogadni, főleg egy olyan családban felnőve, ahol természetes, hogy szeretnek. De hiába vagy a világ legjobb embere, akkor is lesznek rosszakaróid a legelképzelhetetlenebb, leghülyébb indokokkal. Nem baj, rendben van ez így.

2. Ha valaki gonosz veled, az róla szól, nem rólad.
Mindenki átmegy ezen a küzdelmen, az emberek sokszor csak azért mondanak egymásra csúnya dolgokat, hogy megbántsák egymást. De gondolj bele, miért teszik. Annyira rosszul érzik magukat a bőrükben, annyira szétfeszíti őket belülről egy megfoghatatlan düh, hogy úgy érzik, felrobbannak, ha nem töltik ki másokon. Ilyenkor meg vannak róla győződve, hogy senki más sem érdemli meg, hogy boldog legyen, annyira nyomorultul érzik magukat. Csak akkor tudják elrontani az örömödet, ha hagyod. Iinkább legyints, és lépj tovább a saját érdekedben, foglalkozz olyan emberekkel, akik jó érzéssel töltenek el.

Képünk illusztráció (Részlet a Fehér leander c. filmből)

3. A külső nem minden.
Ne annak alapján válassz magadnak párt vagy barátokat, hogy mit viselnek, milyen tárgyakat birtokolnak, mekkora a fenekük vagy milyen népszerűek, mert ha így tennél, akkor lecsúsznál pár fantasztikus, örök életre szóló barátságról. Ebben jó példa vagyok, a barátaim a legkülönfélébb méretűek, stílusúak, életmódúak, mert nem számít, mi van kívül, tényleg csak az a lényeg, hogy milyenek belül. Mindegy, hogy néz ki egy ember, csak arra figyelj, mit súg róla a szíved.

4. A boldogság tesz igazán széppé.
Talán ebben vagyok a leghiteltelenebb, mert egész életemben harcoltam a saját depresszív gondolataimmal. De azért voltak olyan időszakok, amikor megtapasztalhattam, hogy ha jól érzem magam a bőrömben, akkor édes mindegy, milyen ruhát viselek, ki van-e sminkelve az arcom, vagy be van lőve a frizurám, mert még reggel, kócosan, pizsamában is szép voltam a tükörben. Mivel egyikünknek sincs lehetősége arra, hogy mindennap átphotoshoppolja magát valaki szebbre, ezért a legtöbb, amit tehetünk a szépségünkért, hogy rendbe tesszük a lelkivilágunkat.

5. A pénz nem boldogít.
Nyilván nem is tesz boldogtalanná, és örülünk, ha van belőle elég. Mégis tudd, hogy ha csak a pénzt hajkurászod, attól nem lesz jobb, nem lesz teljesebb az életed, és nem old meg semmit, ha felhalmozod. Ha viszont hálás vagy azért, amid van, akkor sokkal boldogabbá válhatsz, mint a világ összes pénzével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top